18 évesek a világ első túlélő hetes ikrei, így néznek ki felnőtten!

Hirdetés
18 évesek a világ első túlélő hetes ikrei, így néznek ki felnőtten!
Hirdetés

A hét kis csöppség 1997. november 18-án született, így alig egy hónap múlva lassan betöltik a 18-ik életévüket. Ők a világ első hetesikrei, akik mind életben maradtak. /Az alábbi videóban arról mesélnek, hogyan telt eddigi életük, milyen volt a világ első “csoda ikreiként” élni\./

Hirdetés

Bobby– és Kenny McCaughey-nek tulajdonképp nyolc gyereke van, a legnagyobb Mikaylát sorban követi hét egynapon született gyerek: Kelsey, Alexis, Brandon, Natalie, Kenny Jr., Joel és Nathan.

Hirdetés
A szülők arról mesélnek, hogy mennyire kaotikus volt az első pár év a gyerekek érkezése után, olyan is volt, hogy barátaik négyóránként váltották egymást, hogy be tudjanak segíteni nekik. Naponta 30 üveg tápszer és 40 darab pelenka fogyott el, így hát el is kellett a folytonos segítség.

A most 18 éves ikrek sokat segítenek a háztartásban, sokan már dolgoznak is az iskola mellett, hogy be tudjanak pótolni a költségekbe.

Hirdetés
Szeretnének saját autót, de a szülői szabályok szerint  maguknak kell összegyűjteniük a pénzt rá.

A hétköznapok egy ekkora családban sokkal másképp zajlanak, mint egy átlagos háztartásban. Számos háztartási gépből kettőt kellett vásároljanak, de még így is egy héten 15-17 alkalommal megy náluk a mosógép. A gyerekek lassan felnőnek, és kirepülnek a családi fészekből, addig pedig együtt élvezik az élet minden percét boldogságban.

Hirdetés
Nézzük meg a kisfilmet egy nem hétköznapi család éltéről.

 

Forrás: twice.hu

2015. október 20. (kedd), 11:06

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:39
Hirdetés

Két éve elvesztette a karja felét – most olyan dolgot tett a születésnapján, amire senki nem számított

Két éve elvesztette a karja felét – most olyan dolgot tett a születésnapján, amire senki nem számított

A gyertya lángjaA torta tetején a „29” számjegyek kicsit ferdén álltak, mintha ők sem lennének biztosak benne, hogy van...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:36

Szabályt szegett egy magyar katona a gyakorlótéren – egy apró titok miatt mindent kockára tett

Szabályt szegett egy magyar katona a gyakorlótéren – egy apró titok miatt mindent kockára tett

A zseb titkaA kifutópálya fölött tompán vibrált a levegő, mintha maga a nyár is tiszteletét tenné a sorakozó katonák...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:33

Egy éjszakai üzenet, ami mindent lerombolt – de a nő válasza még nagyobbat szólt

Egy éjszakai üzenet, ami mindent lerombolt – de a nő válasza még nagyobbat szólt

Az a rezgés az éjszakábanA telefon halkan, de kitartóan rezgett az éjjeliszekrényen, mintha tudná, hogy nem szabadna...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:31

5 éve nem nevetett az anyja… aztán történt valami hihetetlen

5 éve nem nevetett az anyja… aztán történt valami hihetetlen

A visszatérés szagaA férfi az előszoba tükrében igazította meg a zakóját, mintha egyetlen gyűrődés is árulkodna valami...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:28

Az apa próbára tette a gyerekeit – két ajtó becsukódott… a harmadiknál elsírta magát

Az apa próbára tette a gyerekeit – két ajtó becsukódott… a harmadiknál elsírta magát

Az ajtó előttA ház már régen nem volt fiatal, de még tartotta magát, akárcsak Szilágyi Imre. A vakolat itt-ott...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:25

Csodában hitt, miközben az élete forgott veszélyben – megrázó történet egy idős nőről

Csodában hitt, miközben az élete forgott veszélyben – megrázó történet egy idős nőről

A későn érkező bizonyosságA fájdalom nem egyik napról a másikra lett elviselhetetlen. Eleinte csak tompa nyomás volt,...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:22

A gazdag férfi tesztelni akarta az alkalmazottját… amit felfedezett, az megdöbbentette

A gazdag férfi tesztelni akarta az alkalmazottját… amit felfedezett, az megdöbbentette

A próba csendje– Tizenegy takarítónő nyolc hónap alatt – mondta halkan az asszisztens az ajtóból. – A közvetítő iroda...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:19

Egy titkos üzenet, egy rejtett igazság – és egy lebukás, ami sokkolta az egész helyet

Egy titkos üzenet, egy rejtett igazság – és egy lebukás, ami sokkolta az egész helyet

A por és a csendBence lassan húzta le a csuklójáról az órát, azt a nehéz, sötét fényű darabot, amit szinte sosem vett...

Hirdetés
Hirdetés