18 évesen kidobtak – 32 év múlva visszatértem, hogy megvásároljam az egész utcát… a titkaikkal együtt!
A fekete Mercedes hangtalanul gurult végig a Rózsakert utcán, ahol minden ház pontosan ugyanolyan volt: kovácsoltvas kapu, fehér spaletták, rózsabokrok az előkertben./A bejáratnál egy biztonsági őr ült a bódéban, telefonját nyomkodta, és csak akkor emelte fel a fejét, amikor a sötétített ablak leereszkedett\./
– Jó estét… kit tetszik keresni? – kérdezte, miközben kissé megemelte a szemöldökét.A nő arcát csak a lámpafény világította meg. A haja őszbe hajló szőke, az arca kemény.– Haza jöttem. – mondta csendesen.
Az őr először azt hitte, viccel. De a nő tekintete nem engedett.A füléhez emelte a rádiót, hallgatott pár másodpercig, aztán bólintott, és kinyomta a kapu gombját. A vaskapu hangtalanul nyílt ki.
Az autó lassan gördült be az utcába.Katalin volt a neve. Szilágyi Katalin.Harminckét év után tért vissza oda, ahonnan egyetlen bőrönddel dobták ki.
A szívverése lassú, kimért volt.Az utca minden pontja ismerős volt: a fák, a kövek, a postaládák, a csatornafedél repedése is ugyanott volt, ahol gyerekkorában.A hármas ház előtt megállt. Itt lakott Kollárné Valéria, a mostohaapja húga. Ő volt az, aki akkor az ablakból nézte, ahogy Katalint elzavarják. Nem szólt semmit, csak a függöny mögül figyelte, mintha egy színházi előadást nézne.
Aztán jött az ötös számú ház. Itt élt István, a másik rokon. Ő volt az, aki akkor a tornácon cigarettázott, és egyetértően bólintott.– Jól tette, László bá’, ideje volt már, hogy eltűnjön a lány.
Katalin most elmosolyodott. Az arcán nem keserűség volt, hanem valami hideg elégtétel.– Nézzük, mennyit változott a királyságod, László bácsi.
A kocsi megállt a zsákutca végén, a legnagyobb ház előtt.
A ház verandáján egy idős férfi állt, botra támaszkodva.Ő volt Nemes László, a mostohaapja.A férfi, aki 18 évesen kidobta őt, és azt mondta:– Egy szemtelen, semmirekellő teremtés vagy, nem lesz belőled semmi!
Most, harminckét évvel később, ugyanaz a férfi nézett rá, csak megtört, fáradt és megöregedett arccal.De a hangja még mindig parancsoló volt.
– Mit keres itt? – mordult fel. – Ez magánterület.
Katalin levette a napszemüvegét.– Felismer?
A férfi hunyorított, majd lassan kikerekedett a szeme.– Az ördögbe is… te vagy az, Kati? Mit keresel itt? Jöttél bocsánatért könyörögni?
Katalin kiszállt az autóból.
László először elnevette magát. Egy száraz, csattogó nevetés volt.– Te? Te, aki innen el lettél zavarva, mint egy kóbor macska?
– Pontosan én. – felelte Katalin. – És most már a fél utca az enyém.
A férfi elkomorodott.– Milyen zagyvaság ez?
Katalin kinyitotta a táskáját, és egy mappát vett elő.– Szerződések. Valéria néni eladta nekem a házát, mert a fia súlyos hitelekbe keveredett. István bácsi vállalkozása csődbe ment, neki is segítettem… természetesen nem ingyen.
A férfi szeme szinte villant.– Hazugság!
– Nézze csak meg nyugodtan a papírokat. – mondta hűvösen Katalin. – Aláírásokkal, tanúkkal. Minden szabályosan.
László arcán a vér kiszaladt.– Te… te boszorkány…
Katalin lassan lépett közelebb.
A szomszéd házak függönyei mögött mozdulatok voltak. Arcok jelentek meg. Mindenki figyelte őket.Az egész utca tudta, hogy valami történik. Valami nagy.
II. rész – Az igazság naplója
László nehézkesen leült a verandára. A botját úgy szorította, mintha fegyver lenne.– Azt hiszed, hogy pénzzel mindent megvehetsz, kislány? Ez az utca az én családomé. Itt én döntök.
– Igen, tudom. – felelte Katalin halkan. – De már nem sokáig.
– Mit beszélsz?
Katalin elővett egy kis, kopott borítójú füzetet.– Emlékszik erre?
László tekintete megfagyott.– Hol szerezted ezt?
– Anyám ládájában találtam, amikor felkutattam, hová lett a házunk kulcsa.A füzet az ő naplója. Az utolsó hetekből.
László próbált felemelkedni, de a teste nem engedelmeskedett.– Add ide!
Katalin hátralépett.– Nem. Jobban teszi, ha inkább meghallgatja, mit írt.
Felolvasta a sorokat, az anyja reszkető kézírásával:„László teát hozott ma este. Furcsa íze volt. A szívem kalapál, a fejem zúg. Egyre nehezebben látok. Félek tőle. Félek, hogy el akar tenni láb alól a ház miatt.”
A férfi feje megrándult.– Elég! Ez hazugság!
– Nem hiszem. – felelte Katalin halkan. – Az orvos, aki a halotti bizonyítványt aláírta, két hónap múlva új házhoz jutott. Emlékszik?
László szeme kitágult.– Ez rágalmazás!
– Vagy igazság. Attól függ, ki mondja el előbb a rendőrségnek.
A férfi keze remegett. A bot kicsúszott belőle, a földre esett.– Mit akarsz tőlem?
– A házat. És a neved.
– Soha!
– Akkor majd a hatóságok döntik el.
A szomszédok egyre többen jöttek ki a házukból. Valéria néni a kapuban állt, kezében egy iratcsomóval.– Igaza van… én is eladtam neki mindent. Nem tudtam másképp kifizetni a tartozásokat…
A férfi ráförmedt:– Te áruló!
De a nő sírva fakadt.– Neked köszönhetjük, hogy tönkrementünk! Évtizedekig parancsoltál mindenkinek, és most végre valaki megállított!
István is kilépett a házból, lehajtott fejjel.– Én is eladtam. Már hónapokkal ezelőtt.
Az utca megtelt hangokkal: suttogás, sírás, kiabálás.Katalin csak állt, és figyelte őket.A klán összeomlott.
III. rész – A királynő visszatér
László megrogyott a padon. A légzése zihálássá vált.– Ez… az én utcám… mindig is az volt…
Katalin lehajolt hozzá.– Már nem. Mostantól az enyém.
A férfi tekintete üres volt, mintha minden ereje elszállt volna.Katalin azonban nem érezte a győzelem mámorát. Csak mély csendet.
– Tudja, mi a legnagyobb büntetés, László bácsi? – kérdezte halkan. – Nem az, ha meghal. Hanem ha túléli, és látja, hogyan dől össze minden, amit felépített.
A nő sarkon fordult, beszállt az autóba. A motor halkan duruzsolt, mint egy doromboló macska.A visszapillantóban látta, ahogy az idős férfi összeesik a verandán. A családja köré gyűlt, kiabáltak, telefonáltak, de Katalin már nem nézett vissza.
Lassan hajtott ki az utcából.Az ég sötét volt, de a levegő könnyebbnek tűnt.
A kezében az anyja naplóját szorította.Nem bosszú volt ez – ítéletnap.
Harminckét évvel ezelőtt egy megtört lány indult el ezen az utcán sírva, egy olcsó bőrönddel. Most ugyanazon az úton egy erős nő hajtott végig, aki már semmitől sem félt.
Az utca, ami egykor László klánjáé volt, most az övé lett.És a múlt, ami annyi fájdalmat okozott, végre elcsendesedett.
2025. október 10. (péntek), 17:44
