27 éves voltam, amikor a férjem meghalt. A részem egy darabja vele együtt halt meg!
Hirdetés
Hirdetés
Egy asszony megdöbbentő vallomása, aki 27 éves korában elvesztette a férjét, és ezzel egy rész is örökre meghalt benne.
/„Azt mondják este, lefekvés előtt a legnehezebb elviselni valaminek, valakinek a hiányát, a lelki fájdalmat\./
Hirdetés
Amióta a férjem meghalt nem a közös ágyunkban alszom, hanem a kanapén. Úgy néz ki, hogy az embereknek igazuk van, az estét, az éjszakákat a legnehezebb ilyenkor kibírni.
Azt is mondják, hogy addig kell sírni ilyenkor, amíg már a könnyeid is elapadnak.
Hirdetés
És ez így is volt. Sírtam zuhanyzás közben, amikor az autóban ültem, de akkor is, ha valakivel éppen beszéltem, egészen odáig, amíg el nem aludtam. Az a bizonyos gombóc akkor alakult ki a torkomban, amikor eljutott a tudatomig az, hogy ő örökre eltűnt az életemből.
Az ismerőseim nem tudták, hogy miként viselkedjenek velem, mit kezdjenek az érzéseimmel, de nem is hibáztatom ezért őket. Én sem tudtam mit kezdeni magammal.
Hirdetés
Úgy éreztem, hogy mindegy, hogy most, 27 évesen, vagy 87 évesen vesztettem volna el a szerelemem, a fájdalmam ugyanakkora lett volna.
A férjem halála után egy hónappal nyitottam először ajtót. A postaláda tele volt számlákkal, banki ajánlatokkal. A levelekből ítélve olyan volt, mintha a férjem még mindig élne. Ott álltam a kezemben a számlákkal, és nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.
Hirdetés
Ha a férjem a verandán lett volna, biztos a kezébe nyomtam volna a leveleket. De ezt már nem tehettem meg. De akkor rájöttem arra, hogy ahhoz, hogy továbblépjek az életben, még nem kell teljesen elfelejtenem őt. Ez volt az a nap is, amikor észrevettem azt, hogy van élet a házon, a négy falon kívül is. Ezután felgyújtottam a verandán a villanyt az ő emlékére, és egész nap égve hagytam.
Hamarosan ismét visszatértem a munkahelyemre, a kollégáim mind ott voltak.
Hirdetés
„Egyikőjük sem halt meg” – ismételtem magamban, mikor megkezdtem az első munkanapomat. Végezni akartam a dolgomat, majd hazamenni. A kolléganőim meghívtak egy üdítőre, hogy meló után üljünk be valahova. Ekkor egy adott pillanatban belöktek a táncparkett közepére. Gyűlöltem a helyzetet és őket is, annak ellenére, hogy tudtam, jó szándékkal tették mindazt.
Hirdetés
Utáltam őket, amiért nevettek, amiért táncoltak, hogy ők boldogok voltak. Ami a legjobban fájt az az volt, hogy sajnálnak. Így végül hazamentem.
Ezután egy olyan időszak következett, amikor csak dolgoztam, majd utána otthon ültem. Egy nap az autóm elromlott, így busszal kellett munkába menjek. Amilyen rosszul indult minden, olyan fantasztikusan alakult utána az élet. A férfi, aki aznap leült mellém a buszon, a második férjem lett.
Hirdetés
Hamarosan a 15. házassági évfordulónkat ünnepeljük.
A veranda égője azóta is egyfolytában ég, igaz, időközben párszor kellett égőt cserélni. A jelenlegi férjemet nem zavarja, hogy az első férjem emléke még mindig bennem él, és az sem, ha néha elsírom magam, ha rá gondolok. Az élet nem áll meg, ez velem sem történt másképp, de a fájdalmam sosem fog megszűnni. Most sokszor örömömben sírok, hiszen fantasztikus életem van. ”
Lilla éppen egy fontos tárgyalásról tartott vissza az irodába. Mivel időszűkében volt, a városi parkon keresztül vágott...
Mindenegyben blog 2025. április 13. (vasárnap), 15:08
A férj vidékre küldte a feleségét "fogyni", de amit a nő tett, attól az egész falu és a főnöke is padlót fogott! ? Nem csak visszavágott... hanem új életet kezdett!
Olvasói levél."Meg tudná mondani valaki h mi a f@szom ez?A Spárban vettük kötözött sonkát. Főzés után a madzag nem jött...
Mindenegyben blog 2025. április 13. (vasárnap), 09:57
A kamionsofőr kihúzott egy fiatal lányt az éjszakából – de amit a lány pénztárcájában talált, az őt is SOKKOLTA! ??? A decemberi első nagy havazás már vastagon beterítette az országutakat. A hó úgy hullott, mint valami könyörtelen, fehér takaró, a fényszórók sápadt fényét elnyelte a kavargó sötétség. Az üveghez csapódó jégtűk úgy verték az ablakot, mintha maga a tél kopogtatott volna be. Szokolai István, a sokat látott kamionsofőr, már nem érzett fáradtságot – a belső szorongás hamarabb felébresztette, mint bármelyik kávé vagy energiaital. Valami nem stimmelt. Még mielőtt megpillantotta volna, már érezte, hogy baj van. Egy sziluett az út szélén… egy árnyék a hóviharban. István rátaposott a fékre. A szíve görcsbe rándult. Éjfél után jár, teljesen kihalt szakasz. Már hallott egy-két legendát eltévedt emberekről, akik az éjszakai utakon bukkantak fel. Volt, aki csak segítségre várt… de akadtak olyan történetek is, amiket jobb volt nem továbbgondolni. Ahogy kiszállt a fülkéből, és a reflektor fénye végigpásztázta az alakot, Istvánnak kis híján elállt a lélegzete. Fiatal nő. Sápadt arc, kék ajkak. Ruhája szinte nevetségesen vékony volt ehhez a jeges éjszakához. A hóban kuporgott, nem mozdult. – Hé, hallasz engem? – kérdezte István, miközben óvatosan a vállához ért. A bőr jéghideg volt. De a lány halkan nyöszörgött. Élt. István gondolkodás nélkül felemelte. Olyan könnyű volt, mintha szél fújta volna le az útra. Beemelte a fülkébe, felcsavarta a fűtést, becsavarta egy vastag pokrócba, és megpróbálta megitatni egy kis meleg teával. A lány ujjai megremegtek. Álomszerűen, de reagált. István szíve zakatolt. Ki lehet ez a lány? Mi történt vele? Miért hever az országút szélén, egy ilyen éjszakán? Elütötték? Kidobták? Talán a válasz a kabátjában rejtőzött. Egy pénztárca. Bőrből. Drága. István hezitált. Nem szokása mások dolgai között turkálni, de most minden perc számított. Felnyitotta. És abban a pillanatban, amikor meglátta a nevet, elakadt a lélegzete. Kovács Anasztázia. A világ kifordult a sarkaiból. Kovács? Az a név, amit tíz éve próbált elfelejteni. Egy család, amitől menekült. Egy férfi, akitől mindennél jobban rettegett. És most… az ő lánya ült mellette, remegve, félholtan. Mi folyik itt?! Hogy került ide? És még fontosabb: ki elől menekül? De amit István talált a személyes iratai között… az mindent megváltoztatott. Ő maga is veszélybe került! ??? ??? FOLYTATÁS a kommentben!
„A titok a szívemhez vezetett” – 62 évesen újra szerelmes lettemSosem gondoltam volna, hogy 62 évesen újra olyan mélyen...
Mindenegyben blog 2025. április 13. (vasárnap), 06:45
Egy 80 éves bácsit kezdtek cukkolni a parkban a fiatal suhancok… De amikor megkérte őket, hogy vegyék le a nyakláncát – SZÓ SZERINT LEBÉNULTAK a döbbenettől… ???
