27 évi házasság után tudtam meg, hogy a férjemnek öt éve szeretője van, akit ráadásul pénzzel is támogat

Hirdetés
27 évi házasság után tudtam meg, hogy a férjemnek öt éve szeretője van, akit ráadásul pénzzel is támogat
Hirdetés

Kétségbeesett üzenet érkezett. Mit lehet tenni ilyen helyzetben?

Tessék mondani, hogy lehet együtt élni, közös ágyba feküdni egy olyan férfival, aki mást szeret? /Válni nem akar, elköltözni nem akar, a házat eladni nem akarja\./

Hirdetés
Minden áldott nap hazajön (ha későn is).
Hirdetés
Az ágyban kellek neki, a főztömet eszi, de régóta nem kapok még egy simogatást, egy kedves szót sem.

Kivagyok. Már jártam ideggyógyásznál, pszichológusnál, de egyikkel sem jutottam semmire.

Hirdetés
Milyen nő lehet a barátnője? Hogy felelhet meg neki ez az állapot már öt éve? Én a helyében kikövetelném az együttélést, a közös ünnepeket. A férjemet megértem: neki ez a helyzet ideális. Itthon várja a szép lakás, a jó vacsora, a biztonság, ott meg megkapja – gondolom – az izgalmas szexet. Már gondoltam és mondtam is mindent, szépet, csúnyát, még azt is, hogy öngyilkos leszek, de nem változik semmi!!!

Persze azért meghalni nem akarok, hiszen gyerekeim, unokáim vannak.

Én nem tudok változtatni semmin (nincs hova mennem), a férjem viszont nem akar.

Hirdetés

Mit tegyek, hová forduljak? Sajnos nem tudok gonosz lenni vele, mert akkor még rosszabbul érezném magam. Segítsen valaki, mit tegyek!?

2019. október 15. (kedd), 17:58

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 12:01
Hirdetés

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

I. RÉSZ – A tánc előttA bérelt terem délután még hidegnek és idegennek tűnt, estére azonban megtelt élettel: a fal...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:15

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

I. RÉSZ – A kapu előtti reggelA laktanya előtt még nem oszlott fel a hajnali köd, amikor Barta Réka leszállt a buszról....

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:14

Megmarkolta a felügyelőnő gallérját, de nem támadni akart — egyetlen kérdése volt, ami mindent megváltoztatott

Megmarkolta a felügyelőnő gallérját, de nem támadni akart — egyetlen kérdése volt, ami mindent megváltoztatott

 A lánc a zubbony alattA délelőtti udvar nem volt hangosabb a szokásosnál, mégis minden zaj külön hallatszott benne: a...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 10:23

Nevettek a szakadt farmeres versenyzőn, de amikor rálépett a jégre, megfagyott a levegő a csarnokban

Nevettek a szakadt farmeres versenyzőn, de amikor rálépett a jégre, megfagyott a levegő a csarnokban

 A jég szélénA fedett jégpálya folyosóján vizes kabátok és korcsolyaélek fémes szaga keveredett. Nóra a sporttáskát a...

Mindenegyben blog
2026. június 13. (szombat), 16:57

Évekig élt a férjével ugyanabban a lakásban, de fogalma sem volt, mit rejt a vécé mögötti csempe

Évekig élt a férjével ugyanabban a lakásban, de fogalma sem volt, mit rejt a vécé mögötti csempe

A fuga mögöttRéka a mosogató fölé hajolt, és próbálta nem észrevenni, hogy a víz már rég kihűlt. A tányérokon...

Mindenegyben blog
2026. június 13. (szombat), 10:29

Egy magyar önkéntes az életét kockáztatta egy oroszlánkölyökért – de a nőstényoroszlán mindent félreértett

Egy magyar önkéntes az életét kockáztatta egy oroszlánkölyökért – de a nőstényoroszlán mindent félreértett

 A szakadék pereménDóra harmadik hete dolgozott a rezervátumban, de még mindig voltak reggelek, amikor úgy érezte,...

Mindenegyben blog
2026. június 13. (szombat), 10:26

A felújított kanapé hibátlannak tűnt, amíg a kutya el nem kezdte kaparni ugyanazt a pontot

A felújított kanapé hibátlannak tűnt, amíg a kutya el nem kezdte kaparni ugyanazt a pontot

A karfa szagaAmikor Nóra behúzta maga mögött a lakás ajtaját, úgy érezte, mintha egy rosszul sikerült napot zárt volna...

Mindenegyben blog
2026. június 13. (szombat), 10:23

A fiú a nagymamáját kérte fel az első táncra, a terem nevetésben tört ki – percekkel később mindenki szégyenkezve hallgatott

A fiú a nagymamáját kérte fel az első táncra, a terem nevetésben tört ki – percekkel később mindenki szégyenkezve hallgatott

 A sötétkék ruhaA ballagási bál estéjén a folyosón már hat óra előtt gyűlni kezdtek az emberek. Lányok álltak a mosdó...

Hirdetés
Hirdetés