3 és fél hónaposan jött világra ez a kisfiú! Nézd meg, miként reagál édesanyja, mikor először veszi karjaiba!

Hirdetés
3 és fél hónaposan jött világra ez a kisfiú! Nézd meg, miként reagál édesanyja, mikor először veszi karjaiba!
Hirdetés

9 hónap, 40 hét. Átlagosan ennyi idő alatt fejlődik ki egy kisbaba édesanyja pocakjában, mielőtt világra jönne. /Ez sok nő számára a világ legcsodálatosabb érzése, időszaka, hiszen a sajátjukon kívül még egy másik kisember szíve is bennük dobog\./

Hirdetés
Mikor megszületik, a szülők mindent megtesznek azért, hogy gyerekük egészséges legyen, mindent megkapjon, amire csak szüksége van a törékeny csöppségnek.

Éppen emiatt nagy az aggodalom, ha a kicsi korábban érkezik a vártnál, hiszen minél hamarabb születik meg, annál kevesebb az esélye annak, hogy életben maradjon.

Hirdetés

Lindsey kisbabája is korán jött világra. Túl korán. A Ward Miles nevet viselő kisfiú mindössze 3 és fél hónaposan született meg. Alig nyomott 700 grammot, és élete első 107 napját természetesen kórházban, inkubátorban töltötte, speciális körülmények között.

Lindsey és férje számára embertpróbáló időszak volt ez, de mégis tudták, hogy fiúk nem adja fel a harcot, és megerősödik. Szerencsére, így is történt.

Ward édesapja profi fényképész, és a videókészítéshez is ért, ezért megörökítette fia első esztendejét.

Hirdetés
Hihetetlen, hogy egy törékeny kis testből milyen nagyszerű, egészséges baba lett. Ehhez persze az orvosi eszközök, doktorok, ápolók is nagyban hozzájárultak. Jó érzés végignézni a kisfilmet.

 

 
 
 
 

Forrás: www.napjaink.org

2016. március 16. (szerda), 21:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 11:48
Hirdetés

Egy esküvőn odalépett hozzá egy idős nő – a kérésétől megfagyott a levegő

Egy esküvőn odalépett hozzá egy idős nő – a kérésétől megfagyott a levegő

Egy kérés a zaj közepénAz ember néha úgy ül egy terem közepén, hogy közben végig a szélekhez tartozik. Bálint ezt a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 11:45

A lány letagadta az apját a balett-teremben… amit ezután tett, attól mindenki elnémult

A lány letagadta az apját a balett-teremben… amit ezután tett, attól mindenki elnémult

A cipők súlyaAnna a konyhaajtófélfának dőlve figyelte, ahogy az apja a termoszát csavarja rá a fedelére. A lakásban...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 11:43

Egy nő ellen fordultak a katonák… majd minden megváltozott egy pillanat alatt

Egy nő ellen fordultak a katonák… majd minden megváltozott egy pillanat alatt

Az ebédlő hátuljaA komáromi laktanyában az ebédlőnek mindig ugyanaz a szaga volt: főtt krumpli, fertőtlenítő és valami...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 11:40

Egy 14 éves fiú megmentette a haldokló csecsemőt

Egy 14 éves fiú megmentette a haldokló csecsemőt

A csend áraA tatai dombok fölött még párában állt a hajnal, amikor a Farkas-birtok főépületének ablakai már vakítóan...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 11:36

Valami nem stimmelt a kutyával… a pajta titka hátborzongató volt

Valami nem stimmelt a kutyával… a pajta titka hátborzongató volt

A köd mögöttNegyven éve élek ezen az utcán, és azt hittem, kiismerem a csendjét. Tudom, mikor csapódik a kapu a...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 11:31

Amíg mások boldogan táncoltak, ő egyedül állt… aztán megjelent valaki

Amíg mások boldogan táncoltak, ő egyedül állt… aztán megjelent valaki

A bejáratnálA tornaterem fényei szokatlanul erősen világítottak, mintha az egész helyiség egyetlen hatalmas kirakat...

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 11:29

Napokig ásott egyedül a kert közepén – amit a kertjében talált, mindenkit megrázott

Napokig ásott egyedül a kert közepén – amit a kertjében talált, mindenkit megrázott

A kert közepeA falu szélén álló, megkopott vakolatú ház udvara sokáig csendben maradt, mintha maga is gyászolt volna....

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 08:02

Csákányi Eszter – amit a szerepek eltakartak

Csákányi Eszter – amit a szerepek eltakartak

Volt egyszer egy kislány, aki nem a színpadon kezdte az életét, hanem a nézőtéren. Csendben ült, figyelt, és próbálta...

Hirdetés
Hirdetés