8 év alatt többször hallotta a kómába esett fiú, ahogy édesanyja ezt mondja: "Remélem, meghalsz"

Hirdetés
8 év alatt többször hallotta a kómába esett fiú, ahogy édesanyja ezt mondja:
Hirdetés

Martin Pistorius már évek óta a tudatánál volt, de nem tudott kommunikálni sem a családjával, sem orvosaival, ápolóival. Nem adta fel.

A fiú 12 éves volt, amikor kómába esett. 16 évesen a tudatára ébredt, de miután sem enni, mozogni, kommunikálni nem tudott, az orvosok nem láttak kiutat ebből az állapotából, és azt mondták fel kell készülni arra, hogy addig marad kómában, amíg meg nem hal

/Szeretett fia élettelen vegetálását látva az elkeseredett édesanya azt kívánta, bárcsak Martin meghalna\./

Hirdetés
– Tudom, hogy szörnyű ilyet mondani, de valamiféle megkönnyebbülére vágytam – mondta a fiú édesanyja, Joan Pistorius a Mirrornak.

Martin, nem haragszik az édesanyjára: – Megértem őt.

Hirdetés
Minden alkalommal, amikor rám nézett, látta, hogy csak egy kegyetlen paródiája vagyok annak az egykor egészséges gyermeknek, akit annyira szeretett. Ugyanakkor iszonyatos volt ebben a sötétségben feküdni, tulajdonképpen teljesen egyedül. Amikor felébredtem kétségbeesetten próbáltam a környezetemnek jelezni, de hiába.
Hirdetés
Évekig próbálkoztam, és nem adtam fel. Egy otthonban laktam, ahol minden nap egy gyerek showt néztem, Barnyt a lila dinoszauruszt. Nem is tudom elmondani, mennyire utáltam Barneyt…

És csoda történt

Aztán 2001-ben, amikor a fiú 25 éves volt, az egyik terapeuta végre észrevette, hogy Martin szinte észrevehetetlenül, de mosolyog és „bólogat”.

– Abban a pillanatban amikor a terapeuta rájött, hogy kommunikálni próbálok vele, boldogság hullámzott végig rajtam – meséli Martin.

Hirdetés
– Innen végre felgyorsultak az események. További tesztek következtek és az azt követő években megtanultam használni a számítógépet, hogy azzal kommunikálhassak. És elkezdtem újjáépíteni az életemet. Autodidakta módon tanultam meg írni és olvasni, és elvégeztem egy weboldal tervező tanfolyamot.

Martin 2008-ben találkozott későbbi feleségével Joannával, aki szociális munkásként dolgozott. A pár ma már együtt él Essexben és most 39 éves Martin hangszintetizátort használ a beszédhez és kerekesszéket a mozgáshoz.

Hirdetés
  Néhány éve könyvet írt a tapasztalatairól.

 VIA

2015. január 18. (vasárnap), 13:15

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17
Hirdetés

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy fia és menye egy súlyos autóbalesetben életét vesztette. A tragédia után hét összetört gyermek maradt szülők nélkül. Nem volt ideje azon gondolkodni, képes lesz-e ekkora terhet egyedül elviselni. Egyszerűen magához vette mind a hét unokáját, és megfogadta, hogy soha nem hagyja őket magukra. Tíz éven keresztül dolgozott, küzdött, vigasztalt és igyekezett pótolni mindazt, amit a gyerekek elveszítettek. A házban közben lassan újra felhangzott a nevetés, bár a szülők hiánya minden családi ünnepen érezhető maradt. A gyerekek felnőttek, de egyikük sem felejtette el azt az éjszakát, amely örökre megváltoztatta az életüket. Úgy tűnt, a múlt fájdalmas titkai már soha nem kerülnek elő. Aztán egy átlagosnak induló napon minden megváltozott. A legkisebb unoka egy poros dobozt talált a pincében, amelyet valaki gondosan elrejtett egy régi szekrény mögé. Amit a doboz rejtett, arra egyikük sem volt felkészülve. A pénzkötegek, a hivatalos iratok és a bejelölt útvonalakat ábrázoló térkép egy régóta őrzött terv nyomait mutatták. A régi papírokból egyre világosabban kirajzolódott, hogy a szülők a baleset előtt eltűnésre készültek. Hamarosan egy aktív bankszámla is előkerült, amelyen nemrégiben még pénzmozgás történt. A nagymama ekkor már tudta, hogy választ kell kapniuk arra a kérdésre, amelyet mindannyian féltek kimondani. Amikor három nappal később valaki bekopogott az ajtón, a család legrosszabb sejtése valósággá vált. A találkozás azonban nem a boldog viszontlátásról, hanem elhallgatott igazságokról, elhagyott gyermekekről és elvesztegetett évekről szólt. Ez a történet megmutatja, hogy a családot nemcsak a vérségi kötelék, hanem a kitartás, az áldozatvállalás és a mindennapi jelenlét tartja össze. És arra is választ ad, mit tett a nagymama, amikor végre megtudta, mi történt valójában az unokái szüleivel. Cikk a hozzászólásoknál! ?

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 12:01

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

I. RÉSZ – A tánc előttA bérelt terem délután még hidegnek és idegennek tűnt, estére azonban megtelt élettel: a fal...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:15

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

I. RÉSZ – A kapu előtti reggelA laktanya előtt még nem oszlott fel a hajnali köd, amikor Barta Réka leszállt a buszról....

Hirdetés
Hirdetés