8 év kapcsolat után arra várt a lány, hogy megkérjék a kezét. Azonban egészen váratlan dolog történt!

Hirdetés
8 év kapcsolat után arra várt a lány, hogy megkérjék a kezét. Azonban egészen váratlan dolog történt!
Hirdetés

Egy fiatal párról szól a következő történet, valamint arról, hogy nem szabad az érzéseinkkel ellentétesen cselekedni, mert egy életre megbánhatjuk a döntésünket.

/A fiú és a lány nagyszerűen érezték magukat egymás társaságában, boldogak voltak, soha nem veszekedtek, nyolc éve alkottak egy párt\./

Hirdetés
A lány összes barátnője már férjénél volt, és mindeddig nem is foglalkoztatta a házasság, de ahogy teltek az évek, és az édesanyjai is folyamatosan nyaggatta, hogy mikor kötik be a fejét, kezdett megváltozni a véleménye.
Hirdetés
Már ő is férjhez akart menni! Ezt közölte is párjával, a tökéletes esküvő részleteit is megosztotta vele, de a fiú azt válaszolta, hogy ő még nem áll készen, még időre van szüksége, szeretne szerezni egy jobban fizető állást, hogy majd biztosíthassa családja számára a tisztes megélhetést. Végül hosszas beszélgetés után sem jutottak dűlőre, így mindketten úgy döntöttek, jobb, ha külön utakon folytatják. Ezután a fiú összetört szívvel elhagyta szülővárosát.

Öt év múlva viszont visszatért, és eldöntötte, hogy új életet kezd.

Hirdetés
Megismerkedett egy csodás lánnyal, akit nagyon szeretett, és boldog is volt vele. Három év múlva elvette feleségül. A lagzi után összefutott az első szerelmével, aki a könnyes szemekkel azt mondta:

„Hogy nősülhettél meg pont az én születésnapomon? Hogy volt képed azokat a virágdíszítéseket használni, amiket én találtam ki? Hogy tudtad az én kedvenc dalomra megtenni az első tánclépést?”

A fiú megfogta a kezét, és magához húzta.

Hirdetés
Abban a pillanatban egy könnycsepp szaladt le az arcán.

„Mindvégig arra gondoltam, hogy te vagy a mennyasszonyom.”

Az életben talán egyszer adódik meg, hogy rátaláljunk az igaz szerelemre, ezért soha ne engedjük elmenni.

Forrás: filantropikum.com

2015. október 13. (kedd), 08:59

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:39
Hirdetés

Két éve elvesztette a karja felét – most olyan dolgot tett a születésnapján, amire senki nem számított

Két éve elvesztette a karja felét – most olyan dolgot tett a születésnapján, amire senki nem számított

A gyertya lángjaA torta tetején a „29” számjegyek kicsit ferdén álltak, mintha ők sem lennének biztosak benne, hogy van...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:36

Szabályt szegett egy magyar katona a gyakorlótéren – egy apró titok miatt mindent kockára tett

Szabályt szegett egy magyar katona a gyakorlótéren – egy apró titok miatt mindent kockára tett

A zseb titkaA kifutópálya fölött tompán vibrált a levegő, mintha maga a nyár is tiszteletét tenné a sorakozó katonák...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:33

Egy éjszakai üzenet, ami mindent lerombolt – de a nő válasza még nagyobbat szólt

Egy éjszakai üzenet, ami mindent lerombolt – de a nő válasza még nagyobbat szólt

Az a rezgés az éjszakábanA telefon halkan, de kitartóan rezgett az éjjeliszekrényen, mintha tudná, hogy nem szabadna...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:31

5 éve nem nevetett az anyja… aztán történt valami hihetetlen

5 éve nem nevetett az anyja… aztán történt valami hihetetlen

A visszatérés szagaA férfi az előszoba tükrében igazította meg a zakóját, mintha egyetlen gyűrődés is árulkodna valami...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:28

Az apa próbára tette a gyerekeit – két ajtó becsukódott… a harmadiknál elsírta magát

Az apa próbára tette a gyerekeit – két ajtó becsukódott… a harmadiknál elsírta magát

Az ajtó előttA ház már régen nem volt fiatal, de még tartotta magát, akárcsak Szilágyi Imre. A vakolat itt-ott...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:25

Csodában hitt, miközben az élete forgott veszélyben – megrázó történet egy idős nőről

Csodában hitt, miközben az élete forgott veszélyben – megrázó történet egy idős nőről

A későn érkező bizonyosságA fájdalom nem egyik napról a másikra lett elviselhetetlen. Eleinte csak tompa nyomás volt,...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:22

A gazdag férfi tesztelni akarta az alkalmazottját… amit felfedezett, az megdöbbentette

A gazdag férfi tesztelni akarta az alkalmazottját… amit felfedezett, az megdöbbentette

A próba csendje– Tizenegy takarítónő nyolc hónap alatt – mondta halkan az asszisztens az ajtóból. – A közvetítő iroda...

Mindenegyben blog
2026. április 11. (szombat), 17:19

Egy titkos üzenet, egy rejtett igazság – és egy lebukás, ami sokkolta az egész helyet

Egy titkos üzenet, egy rejtett igazság – és egy lebukás, ami sokkolta az egész helyet

A por és a csendBence lassan húzta le a csuklójáról az órát, azt a nehéz, sötét fényű darabot, amit szinte sosem vett...

Hirdetés
Hirdetés