Nem szoktam írni a facebookra de most megteszem! 87 évesen kerültem kórházba, és amikor hazatértem, mindenem eltűnt – amit a családom tett, arra nincsenek szavak!” Egy szívprobléma miatt kórházba kerültem 87 évesen. A lányom, Ágnes, túl messze lakott ahhoz, hogy meglátogasson, és a munkája miatt nem tudott szabadságot kivenni. Azt mondta, ne aggódjak, az unokám, Péter majd gondoskodik rólam, és segít, amikor hazaengednek. Hála Istennek, az állapotom nem volt olyan súlyos, mint elsőre gondolták. Pár nappal később az orvosok elmagyarázták, mire kell figyelnem, mielőtt hazamehettem volna. Hazaindultam taxival, és már alig vártam, hogy újra lássam az unokámat. „Már annyira hiányzik a fiú!” – gondoltam az úton, miközben egy halvány mosoly jelent meg az arcomon. De amint megérkeztem, az örömöm pillanatok alatt félelemmé változott. A bútoraim szétszórva hevertek a gyepen. Még rosszabb, hogy az ajtók tárva-nyitva voltak. A legfélelmetesebb rész azonban az volt, hogy AZ EGÉSZ HÁZ TELJESEN ÜRES VOLT. A falakról eltűntek a festmények, a katonai emlékeim, a szekrényem, a konyhaasztal és székek – minden, amit nem láttam odakint, eltűnt! „Mi történik itt? Kiraboltak?!” – motyogtam magam elé zavartan, szinte sokkban. De mielőtt bármit is kitalálhattam volna, nehéz léptek hangja törte meg a csendet mögöttem... ⬇️ ⬇️A teljes történet a kommentek között található.
87 éves férfi tért haza a kórházból, hogy otthonában mindent kipakoltak – Meghökkentő igazságra derült fény.
Balázs István, a 87 éves férfi, egy szívprobléma miatt kórházba került. /Lánya, Ágnes megkérte fiát, Pétert, hogy látogassa meg nagyapját, és nézze át a házát, hogy előkészítse az otthonlétet, mire István hazatér\./
„Apa, ne aggódj. Megoldok valamit, de nem tudlak meglátogatni, mert már nincs több szabadságom” – mondta Ágnes apjának, amikor az idős férfi kórházi ágyából felhívta.
István egy hirtelen szívpanasz miatt hívott mentőt, azt gondolva, hogy komolyabb a probléma. Az orvosok azonban azt mondták, további vizsgálatok szükségesek, mielőtt hazaengedhetnék. István felhívta a lányát, aki Miamiban élt, és megkérte, hogy látogasson haza Austinba, Texasba, hogy segítsen neki.
– „Rendben, drágám. Azt hiszem, az orvosok csak aggódnak az egészségem miatt a korom miatt. Hamarosan többet fognak mondani” – mormogta István a telefonba.
– „Jól van, apa, tarts ki!” – válaszolta Ágnes, és bontották a vonalat.
Az orvosok azt mondták Istvánnak, hogy néhány napig még bent kell maradnia, mielőtt döntenének a kezeléséről.
„Péter, menj Austinba, és nézd meg a nagyapádat. Egyedül van” – mondta Ágnes a fiának.
– „Nem tudom, anya. Nem biztos, hogy tudok menni” – válaszolta Péter a telefonban.
– „Péter, szüksége van rád. Ki tudja, mennyi ideje van még hátra, különösen, ha a szíve tovább romlik? Emlékezz, te vagy az egyetlen unokája. Ráadásul mindig mondta, hogy a házát és mindenét rád hagyja.
Péter hallgatott egy pillanatig, majd különös hangon megszólalt:– „Rendben, anya. Elmegyek. Hanna is velem jön.”
Ágnes megkönnyebbülten tette le a telefont, boldogan, hogy édesapja nem lesz egyedül. Nem is sejtette, hogy fia és menye milyen terveket szőnek.
Pár nappal később Istvánt hazaengedték a kórházból. Az orvosok figyelmeztették, hogy ne erőltesse meg magát, és gondosan kövesse az előírt kezelést.
István aggódott, mert Ágnes nem hívta aznap, de azt mondta, Péter ott lesz nála. Taxit hívott, hogy hazamenjen.
Ahogy megérkezett, döbbenten látta, hogy a bútora egy része a gyepen hever. Felismerte, hogy az övéi. Az ajtaja résnyire nyitva volt, noha emlékezett rá, hogy a mentősök bezárták, amikor elvitték. Belépve megdöbbentő látvány fogadta: az egész ház üres volt.
– „Hello?” – kiáltott, amikor lépteket hallott a hálószobák felől.
– „Nagyapa?” – Péter zavarodottan nézett rá.
– „Péter! Hála az égnek, hogy itt vagy! Azt hittem, valaki betört és elvitt mindent. Mi történik itt?” – kérdezte István, és közelebb lépve megölelte az unokáját.
Péter tétovázva válaszolt:– „Nos, senki nem tört be. Én és Hanna akartunk meglepni téged.”
– „Mi?”
– „Igen, a ház felújításába kezdtünk, hogy mire hazajössz, szebb legyen” – magyarázta Péter.
István megkönnyebbülten mosolygott:– „Ez csodálatos, fiacskám. Bár remélem, nem költötök túl sokat erre.
– „Ne aggódj, nagyapa, mindent megoldunk” – mondta Péter, de Hanna arckifejezése ideges volt.
István boldogan tért nyugovóra aznap este, még nem sejtve, hogy unokája és menye milyen terveket szövöget a háta mögött.
Miután István elment a közeli patikába, hogy kiváltsa a gyógyszereit, Péter és Hanna tovább folytatták a házban a felújításnak álcázott tevékenységüket. Amikor István visszaért, hallotta, hogy Péter és Hanna a lánya, Ágnes régi szobájában beszélgetnek, de nem zavarta meg őket. Ahogy közelebb lépett, tisztán hallotta Hanna ingerült hangját:
– „Te mit gondoltál, Péter? Hogy ez ennyire egyszerű lesz? Azt mondtad, hogy a nagyapád haldoklik, és a ház hamarosan a miénk lesz! Most itt van, és mindent megzavar!”
– „Hanna, nyugodj meg. Csak egy kis időre van szükségünk. Ez a ház így is, úgy is az enyém lesz. Nagyapa már nem él sokáig, és amúgy is van megtakarítása, amit felhasználhatunk” – próbálta megnyugtatni a feleségét Péter.
– „Ez nem igazságos! Miért költsünk a felújításra, ha még mindig itt van? Nem fogom a saját pénzemet más házára költeni, miközben mi albérletben élünk!”
István a fal mögött állva elborzadva hallgatta a beszélgetést.
Az idős férfi összeszedte magát, visszament a bejárati ajtóhoz, mintha most érkezett volna meg, és hangosan bekiáltott:– „Megjöttem!”
Péter és Hanna azonnal kimentek az előszobába, arcukon álszent mosollyal.– „Nagyapa, minden rendben ment a patikában?” – kérdezte Péter.
– „Igen, köszönöm, fiam. Egyébként vacsoráról akartam beszélni. Mit szólnátok spagettihez?” – válaszolta István, mintha semmi nem történt volna.
Péter és Hanna lelkesen helyeseltek, és vacsora közben barátságos beszélgetést folytattak, miközben István csak figyelte őket. Tudta, hogy eljött az ideje, hogy tanítson nekik egy leckét.
A nagy bejelentés
Pár hét múlva Péter és Hanna végre befejezték a ház felújítását. István, látszólag elégedetten, egy házavató partit javasolt, ahol Péter és Hanna barátait is vendégül látták.
Felállt az asztaltól, megkocogtatta a poharát, és mindenki figyelmét kérte:– „Szeretnék egy pohárköszöntőt mondani… az unokámra és a feleségére.”
A vendégek tapsoltak, Péter és Hanna pedig elégedetten mosolyogtak. István azonban folytatta:– „Szeretném megköszönni nekik, hogy ennyit dolgoztak a házamon… mert én fogom élvezni azt a hátralevő életemben!”
A szobában csend lett. Péter és Hanna zavartan néztek egymásra. Péter megpróbálta közbeszúrni:– „Nagyapa, miről beszélsz? Azt mondtad, hogy az otthonba költözöl!”
István higgadtan folytatta:– „Ez a ház mindig is az otthonom volt, és az is marad. Tudom, hogy ti ketten azt terveztétek, hogy megszerzitek magatoknak, de ez nem fog megtörténni. A beszélgetéseteket hallottam arról, hogy haldoklom, és a ház már a tiétek. De hadd mondjam el: megváltoztattam a végrendeletemet. Ez a ház egy jótékonysági szervezethez kerül, amikor elmegyek.”
Péter és Hanna arca elvörösödött, a vendégek pedig meglepetten suttogtak egymás között. Hanna felállt, de mielőtt még jelenetet rendezhetett volna, István rámutatott az ajtóra:– „Most pedig mindenki takarodjon a házamból! És igen, ez parancs!”
A kapcsolat végleges megszakadása
Másnap reggel István felhívta Ágnest, és elmondta neki, mit tett Péter és Hanna. A lánya először nem akarta elhinni, de amikor István elmesélte a részleteket, megértette.– „Anya, mit gondoltál? Tudnod kellett volna, hogy Péter kihasználja a helyzetet” – mondta Ágnes szomorúan.
István azonban eltökélt volt:– „Az unokám elvesztette a bizalmamat, és a kapcsolatunknak vége. Jobb, ha te is óvatos vagy velük.”
Végső elégtétel
István 11 évvel később hunyt el, és végrendelete szerint a házát és a teljes vagyonát egy idősotthonok támogatására létrehozott alapítványnak adományozták. Péter és Hanna soha többé nem keresték Istvánt, és az idős férfi békében élt élete végéig.
Tanulságok:
Oszd meg ezt a történetet másokkal, hogy inspirációt nyújtson számukra is!
2025. január 18. (szombat), 09:26
