A 101 éves nagymama kihagyja a délutáni alvást hogy 100 méteren induljon – világrekordot javít

Hirdetés
A 101 éves nagymama kihagyja a délutáni alvást hogy 100 méteren induljon – világrekordot javít
Hirdetés

Mindenkinek van egy elképzelése arról, hogyan néz ki egy száz éves ember. Arra gondolunk ilyenkor, hogy biztos sokat alszik, korán szokott vacsorázni és nem odaillő megjegyzéseket tesz egy beszélgetés során.

/A 101 éves Julia Hawkins mindent megtesz azért, hogy ezek ne illjenek rá\./

Hirdetés
Ha esetleg névről nem ismersz rá, akkor talán a “Hurrikán” becenév ismerős lehet a számodra.

Egy évvel ezelőtt vett rész az amerikai atlétikai versenyeken.

Hirdetés

Az volt a célja, hogy lefussa a 100 métert és ezt a saját tempójában tette meg.

Aznap két érmet is nyert. Az első díjat azért kapta, mert a korcsoportjában megjelent, ő ugyanis a legidősebb sportoló aki egy ilyen versenyen valaha is részt vett.

Ezek után kapott még egy díjat is, a 100 métert ugyanis 40,12 másodperc alatt tette meg. Fantasztikus, nem?

Ez az eredmény hat másodperccel jobb, mint a mostani világrekord.

Hirdetés
A hölgy azt mondta, hogy a hónap elején ezt a távolságot mégy gyorsabban tette meg.

Fantasztikus, hogy Julia még ennyi mindenre képes 101 évesen. Kérjük oszd meg ezt a cikket családoddal és barátaiddal, ha szerinted is tiszteletet érdemel ez az idős hölgy.

Forrás: csodalatos.co

2018. június 15. (péntek), 21:29

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés