A 23 éves anyuka terhes de aztán kiderül hogy ennek az esélye 1 a 200 millióhoz

Hirdetés
A 23 éves anyuka terhes de aztán kiderül hogy ennek az esélye 1 a 200 millióhoz
Hirdetés

Becki-Jo és barátja Liam Nagy Britanniába, Liverpool-ban lakik és van egy kislányuk akit Indiának hívnak.

A pár szeretett volna még egy gyereket és azt, hogy a kis Indianának legyen testvére. Nem sokkal később Becki-Jo terhes is lett, de a terhesség sokkal több kihívást tartogatott számukra, mint ahogy azt ők gondolták, írta a Daily Mail.

/A terhesség első heteiben Becki\-Jo gyakran hányt és nagyon fájt a feje\./

Hirdetés
Ekkor már sejtette, hogy ez a terhesség nagyon eltérő lesz az elsőtől.
Hirdetés
Az ultrahang felvétel alkalmával ez be is igazolódott.

Becki-Jo megtudta, hogy hármas ikreket vár, ami óriási meglepetés volt a család számára.

A terhesség folyamán az édesanyának nem voltak panaszai, a babák szépen fejlődtek. A 31. héten azonban komplikációk léptek fel de a babák még túl picik voltak és az orvosok nem akarták beindítani a szülést.

Hirdetés

 

A gyerekek végül is császármetszéssel jöttek a világra. A három fiú a Roman, Rocco és a Rohan nevet kapta. Mivel súlyuk alacsony volt, az intenzív osztályon kellet maradniuk. Csak hat hét után mehettek haza szüleikkel

Otthon Becki-Jo és Liam még jobban megnézte a fiúkat és látták, hogy megszólalásig hasonlítanak egymásra. Az egypetéjű hármas ikerterhesség nagyon ritka és az orvosai sem mondták neki, hogy ez elehtséges. De Becki-Jo úgy döntött, utánajár ennek.

Hirdetés

Végül is kiderült, hogy a fiúk valóban egypetéjű ikrek. Ez pedig azért is volt nagy hír, mert ennek előfordulási esélye 1 a 200 millióhoz, írta a Daily Mail.

A fiúkat nagyon nehéz megkülönböztetni, főleg ha alszanak. De Becki-Jo észrevette, hogy a három fiúnak különbözőek az anyajegyei és ezek alapján ő mindig meg tudja őket különböztetni. Természetesen a személyiségük alapján is meg lehet őket különböztetni, mikor ébren vannak.

Hirdetés

Indiana a nagytestvér nagyon boldog és büszke testvéreire.

A kistestvérek akik megnőttek!

Minden jót kívánunk ennek a szép családnak. Kérjük oszd meg ezt a cikket barátaiddal!

Forrás: csodalatos.co

2017. december 21. (csütörtök), 10:30

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés