A 24 éves lány 800 km-t utazik, hogy lássa szerelmét – aztán ő lesz a következő áldozat

Hirdetés
A 24 éves lány 800 km-t utazik, hogy lássa szerelmét – aztán ő lesz a következő áldozat
Hirdetés

Sophie Stevenson találkozott egy fiúval az elmúlt nyáron Barcelonában és azonnal beleszeretett. De mikor ismét találkozta, rá kellet jönnie, hogy csúnyán becsapták.

/Sophie Barcelonában találkozott először Jesse Mateman\-nal, ez tavaly nyáron történt, amikor mindketten ugyanabban a szállodában húzták meg magukat a 13 emberéletet követelő terrortámadás után\./

Hirdetés
Nagyon gyorsan összebarátkoztak és a rákövetkező napokban egyre közelebb kerültek egymáshoz.  Sophie legalább is így élte meg ezt.

Egész éjszaka beszélgettek aztán le is feküdtek egymással, s amikor elérkezett a nyaralás utolsó napja, nagyon nehéz volt búcsút mondani a fiúnak.

Hirdetés
Sophie visszatért Angliába, Jesse pedig Hollandiába, de továbbra is tartották a kapcsolatot.

Minden nap beszélgettek, telefonon hívták egymást, terveket szőttek.

Jesse meghívta őt magához és azt mondta, nagyon örülne ha ismét együtt lehetnének. Nemsokára kiderült azonban, hogy ez egy nagy hazugság.

150 000 forintot költött az utazásra

Sophie nagyon szerette volna látni szerelmét ezért megvette a repülőjegyet és szállodát is foglalt.

Hirdetés
150 ezer forintot költött el erre.

Mikor megérkezett Amsterdam-ba, tudta, hogy valami nincs rendben. A lánynak nem sikerült telefonon elérni a fiút, két óra múlva pedig ráeszmélt, hogy a fiú nem is fog jönni.

Elment a szállodába és kétségbeesésében sírni kezdett.

Hat órával megérkezése után kapott egy üzenetet. “Úgy kell neked. Jó kis vicc volt.” – szólt a fiú üzenete. Aztán küldött egy csúnya képet amin két malac volt látható és letiltotta a lányt a közösségi média oldalairól.

Hirdetés

A lány egy úgynevezett “Húzz ki egy disznót” (Pull a pig)  viccnek lett az áldozata. Ez azt jelenti, hogy egy szórakozóhelyen egy csapat fiú kiválaszt egy nem túl csinos lányt és átvágják őt valamivel. Ez alkalommal Sophie volt az áldozat.

Szeretné figyelmeztetni a lányokat

Sophie teljesen összetört mikor elolvasta ezt, és azonnal repülőjegyet foglalt, majd hazament.

-A fiúk és barátai azt hiszik, ez egy jó vicc, de fogalmuk sincs mennyire szörnyű ez a lány számára.

Hirdetés
Nemcsak az volt fájdalmas, hogy így szabadult meg tőlem, hanem az, hogy nagyon megijedtem.- mondta Sophie Stevenson a This Morning című műsorban majd hozzátette:

-Nem szabad tolerálnunk ezt a fajta viselkedést. Ezért is álltam ki a nyilvánosság elé és ezért mondtam el a nevét, Annyira megalázott. De arra gondoltam, ha elmondom az embereknek az egész történetet, talán rájön milyen szörnyű viccet eszelt ki.

Hirdetés
Talán lesznek olyan fiúk, akik kétszer is meggondolják, hogy becsapjanak-e így egy lányt.

Jesse azt mondta, ő ártatlan, valaki más küldte Sophienak az üzenetet. De azt bevallotta, hogy Barcelonában lefeküdt a lánnyal, írta a ​​writes Daily Mail.

Meg vagyunk döbbenve, s az, hogy egy ilyen dolog megtörténik, egyszerűen hihetetlen. Kérjük oszd meg ezt a cikket, ha egyetértesz ezzel.

Forrás: csodalatos.co

2018. június 09. (szombat), 22:24

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés