A 7 éves kislányon egyre több kék folt jelent meg – mikor édesanyja megtudta miért már túl késő volt

Hirdetés
A 7 éves kislányon egyre több kék folt jelent meg – mikor édesanyja megtudta miért már túl késő volt
Hirdetés

Te mit tennél, ha észrevennéd, hogy a lányod testén hirtelen egyre több furcsa kékes-lilás folt jelenik meg minden ok nélkül? Ez ugyanis egy elég komoly betegségnek, a meningitisnek a jele is lehet.

/Mikor Aimee és Craig összeházasodtak, nagyon boldogok voltak, hogy Aimee 7 éves kislánya Brogan lesz az egyik tanú\./

Hirdetés

14 nappal később a kislányon piros foltok jelentek meg, de ezt senki sem tartotta furcsának. A foltok egy idő után az egész testén megjelentek, erre viszont már felfigyelt az édesanya.

Hirdetés

Elvitte kislányát a Birmingham-i kórházba ahol azonnal megállapították, hogy agyhártyagyulladása van.

Ennek a betegségnek a leggyakoribb tünetei: fejfájás, piros foltok a testen, nyakmerevség, láz, zavart gondolkodásmód, hányás, fény- és hangérzékenység.

Az agyhártyagyulladás egy komoly betegség, amelyet ha nem kezelnek időben, komoly szövődményekhez is vezethet. Brogan esetében a betegség azt jelentette, hogy bal lábát térdtől lefelé amputálni kellett, mert az élete veszélyben volt.

Hirdetés

“Azon a napon megváltozott az életről alkotott képen, teljesen más dolgok kerültek előtérbe.- mondta Aimee a Daily Mailnek.

Brogan nagyon bátor volt, mikor az orvosok elmondták neki, hogy az egészsége érdekében bal lábát térd alatt  amputálni kell.

A kislány rengeteg segítséget kapott, családja és barátai is készen álltak, hogy segítsenek neki. Két évvel a szörnyű megrázkódtatás után a kislány protézist kapott, amivel most már nagyon jól bánik.

Hirdetés

Sajnos egy idő után a betegség miatt a kislány jobb lábát is amputálni kellett térd alatt és ezért ismét egy hosszú rehabilitációs folyamaton kellett keresztül mennie.

Ez a történet is jól mutatja, mennyire fontos figyelnünk minden apró részletre, ami gyermekünkkel kapcsolatos. Kérjük oszd meg ezt a cikket, hogy jobban meg tudjunk előzni a hasonló eseteket.

Forrás: csodalatos.co

2018. június 13. (szerda), 12:34

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés