Még most is a hatása alatt vagyok annak, amit ma éltem át a nyolc éves kisfiammal, a 6-os villamoson!
A Mester utcai megállónál szálltunk fel a villamosra. Leültünk. /Én az ablakhoz, a táskámat magam mellé tettem, a fiam pedig velem szemben\./
Már majdnem a Boráros téri megállóhoz értünk, én éppen kifele nézelődtem, kicsit el is méláztam (bambultam), amikor meghallottam, hogy a gyermekem hangosan így szól: ” Hé, az az anyáé! ”Hirtelen odanéztem és azt látom, hogy a gyermekem éppen a pénztárcámat próbálja kirángatni egy tolvaj kezéből! A fiam észrevette a lopást! A fiatal (18-20 évesnél nem hiszem, hogy több lehetett) tolvaj efféle ellenállásra nem számíthatott, mert ezen annyira meglepődött, hogy elengedte a pénztárcát, leugrott a villamosról és elszaladt!
Én a döbbenettől és az ijedtségtől nem jutottam szóhoz! Magamhoz rántottam a gyermekemet és sírásban törtem ki.
A fiam átnyújtotta a tárcám és így szólt – Tessék anya, ez a tied!Én még most is teljesen a hatása alatt vagyok a történteknek. Hazaértünk és elmondtam, hogy amit tett nagyon bátor dolog volt, de még egyszer ne csináljon ilyet, mert nagyon veszélyes!
Erre ő ennyit kérdezett – Akkor én egy hős vagyok?
Sírva ismét magamhoz öleltem és mondtam neki, hogy – Igen! Te vagy az én kis Hősöm!Köszönöm, hogy elolvastad: Veronika és az ő kis hőse Balázs!
