A feleség mérgében otthagyta a gyermekét apjával… 2 nap múlva könnyes szemmel olvasta ezt a levelet:
Hirdetés
Hirdetés
A családapa (nevezzük Sándornak) fáradtan ért haza a munkahelyéről, és semmi mást nem szeretett volna, csak pihenni, és hogy ne háborgassa a hangoskodó gyerek.
/Sándor eltervezte, hogy megnézi a focimeccset, de a felesége megkérte, hogy segíts neki a házimunkában\./
Hirdetés
Összevesztek, és az egész ház engedd bele! Mivel a férfi nagyon elfáradt, nem volt kedve a házimunkához. Erre a feleség megunta a dolgot, és otthagyta a férjét, rá hagyva a gyereket is.
Hirdetés
Két nap múlva Sándor közösségi oldalán az alábbiakat osztotta meg:
Kedvesem,
két nap telt el a veszekedésünk óta, bár nem volt időm neked elmondani, de nagyon fáradt voltam, és már beleéltem magam abba, hogy megnézem a meccset. Így utólag vissza idézem, és téged is nagyon kimerültnek és idegesnek láttalak akkor. A gyerek megint bömbölt, és nem akarta megtenni, amire kérted. Nagyon dühös voltam az újabb zavarás miatt, és felcsavartam a távirányítón a hangerőt.
Hirdetés
Ekkor kezdődött a vitánk.
Megkérdezted, hogy “mi lenne, ha néha segítenél egy kicsit a házimunkában és a gyerekre is szakítanál egy kis időt”.
Mérges voltam és csak odavetettem: “Reggeltől estig dolgozok, te pedig egész nap itthon vagy. Nekem csendre és pihenésre van szükségem, amikor hazajövök. Neked volt időd egész nap játszani a gyerekkel.” Addig vitatkoztunk ameddig sírni kezdtél. Fáradt és kimerült voltam ezért kiabáltam veled.
Hirdetés
Te pedig már nem bírtad tovább és elrohantál otthonról. Ezután egyedül maradtam a gyerekkel a nappaliban.
.
Két nap alatt sokat tanultam:
Megtanultam, hogy milyen érzés vigyázni a gyerekre, még lezuhanyozni sem volt időm. Hogyan lehet felforralni a tejet amit a gyermekünk nagyon szeret és közben takarítani a konyhában.
Hogy milyen érzés új szavakat megtanítani a gyermeknek.
Hirdetés
Hogy milyen érzés lemondani az étkezésről vagy a pihenésről, mert a gyereknek állandóan szüksége van valamire. Milyen érzés fizikailag és mentálisan annyira kimerültnek lenni, hogy akár 20 órán át is aludni lehetne, de három óra alvás után a síró baba hangja ébreszt fel.
Megértettem, hogy miért vagy mindig olyan fáradt.
Hogy anyának lenni azt jelenti, hogy állandóan áldozatot hozni.
Hirdetés
Hogy ez sokkal kimerítőbb, mint 10 órát dolgozni a munkahelyen.
Megértettem, hogy egyedül milyen nehéz, ha nem számíthatsz a társad segítségére. Hogy mit jelent lemondani a barátokról, kedvenc időtöltésedről. Hogy milyen nehéz lehet egész nap bezárva lenni egy házba és a gyerekre vigyázni.
Rájöttem, hogy az anyákra a nehezedik a legnagyobb teher. “Hihetetlenül bátor vagy, szuper édesanya és feleség. Csodállak!”
Neked mi a véleményed? Igaza van Sándornak?
2022. június 01. (szerda), 09:12
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Lebuktatta a férjét a fiatal szeretővel, de nem csinált jelenetet. Öt nap múlva meglepetést tartogatott számára… (1....
Mindenegyben blog 2025. április 21. (hétfő), 15:48
A saját fia és menye kidobták Sándort a házából… Már majdnem megfagyott a parkban, amikor valaki megérintette az arcát. Amikor kinyitotta a szemét, ELÁLLT A LÉLEGZETE! ?
Sándor lassan lépkedett végig az ismerős utcán, minden lépés nehéznek tűnt. Egy hosszú séta után tért vissza, abban reménykedve, hogy otthon meleg várja… de valahol mélyen már érezte, hogy valami nincs rendben.
Ahogy belépett, a fia, Tamás, és a menye, Andrea feszült arccal fogadták. A tekintetük hideg volt és távoli, mintha idegen lenne számukra – nem az az apa, aki egész életét nekik szentelte.
– Apa, beszélnünk kell – szólalt meg Tamás száraz hangon.
Sándor levette a kabátját, próbált nyugodt maradni, de belül egyre nőtt a nyugtalanság. Valami nagyon nem stimmelt.
– Meghoztuk a döntést – folytatta Tamás. – El kell hagynod a házat. Terveink vannak ezzel a lakással, és a jelenléted csak akadályoz minket.
Andrea mellette állt, de egy pillantást sem vetett Sándorra. A csendes egyetértése talán még jobban fájt, mint bármilyen szó.
– Hogy érted azt, hogy hagyjam el? – kérdezte zavartan Sándor.
– Ez az én házam… segítettem felépíteni, az összes megtakarításomat ebbe fektettem.
– Volt a te házad – vágott közbe Tamás. – Most már a miénk. Egy heted van, hogy összepakolj.
Sándor úgy érezte, mintha minden összeomlana. Évek szeretete, törődése, támogatása – egy pillanat alatt semmivé lett. A fiára nézett, akit felnevelt, és nem ismert rá többé.
Nehéz léptekkel ment be a szobájába. Egy régi bőrönd – még az apjától maradt rá – volt az egyetlen dolog, ami most társául szegődött. Elkezdett pakolni. Pár ing, néhány régi fénykép, megsárgult papírok.
A keze remegett, amikor elővette a családi albumot. Boldog évek fotói, közös ünnepek, Tamás születésnapjai, együtt megélt örömök és sikerek. Most mindez már csak halvány emlék.
– Hol fogok élni? – csak ez járt a fejében.
Amikor befejezte a pakolást, körbenézett utoljára a szobában. – Negyven év… és most minden egy bőröndbe fér bele…
Sándor elindult… Nem is volt célja, csak húzta maga után az egyetlen csomagját. A könnyei nem folytak. Túl nagy volt a fájdalom.
A magány sűrű, áthatolhatatlan takaróként borult rá. Csak a lámpák gyér fénye világította meg az útját. A ház mögötte maradt. A család. A múlt. Előtte – semmi biztos.
Nem tudta, mi vár rá. Csak azt tudta – ez már a vég kezdete.
A reggeli levegő hideg és nyirkos volt. Sándor lassan ballagott a park sétányán, érezve, ahogy a fáradtság minden lépésben ott van. Az elnyűtt zakó nem védett a csontig hatoló szél ellen – ugyanolyan kegyetlen volt, mint a saját családja.
Talált egy padot, óvatosan leült. Az emberek jöttek-mentek körülötte. Fiatal anyák babakocsival, idős párok, gyerekek… mindenki a maga életét élte.
Senki sem figyelt az egyedül üldögélő öregre. Az ereje lassan elfogyott. A hideg és a hó vitte el az utolsó tartalékait is. Elaludt… érezve, ahogy a hó puhán betakarja, mintha meleg takaró lenne.
És akkor… valaki megérintette az arcát.....kinyitotta a szemét, és MEGDERMEDT…… ???
Folytatás a kép alatti első kommentben ??
