A férfi kertészkedés közben bukkant rá. Nem telt bele sok idő, mindennél fontosabb lett számára:

Hirdetés
A férfi kertészkedés közben bukkant rá. Nem telt bele sok idő, mindennél fontosabb lett számára:
Hirdetés
A férfi el akarta kezdeni a talaj betakarását avarral és fahánccsal. Ahogy kinyitotta a zacskót, egy kis bébi pottyant ki belőle. Egy kis mókus bébi. A fickó a kis mókusnak a Zip nevet adta. /Alig volt már csak életben a kis árva, de úgy döntött, hogy magához veszi és felneveli a mókust\./
Hirdetés



Gondviselésének köszönhetően a kis mókuska szépen gyarapodott és már kis testén megjelentek a pihék. Két hét alatt a kis állat már kezdett is hasonlítani fajtársaira, de ekkor még mindig gyenge volt és óvatosan kellett vele bánni.


Két héttel később a kis srác már egyre jobban kezdett hasonlítani egy mókusra.


Ezután három hétre rá a farka még nem volt bolyhos, de már teljesen szőr borította. Napról napra a kis mókuska egyre erősebb és aktívabb lett.


4-5 hét múlva a szemeit elkezdte nyitogatni.


6 hétre rá már nagyon ragaszkodott az „apjához”. De még mindig nem volt elég erős hogy saját lábaira álljon.


Időközben Zip egy rettenthetetlen kalandorrá vált, tele élményekkel, olyanokkal amelyeket egy átlagos mókus nem szerezhet magának.
Hirdetés



És telhetetlen étvágya van.


Zip kedvenc tápláléka nem a dió, hanem meghökkentő módon az áfonya.


Zip mára már nagyon mozgékony lett, kifejlesztette saját személyiségét.


(forrás:harmonikum.co)

Zip a mókus - videó
forrás:ReneeEpona

2019. március 04. (hétfő), 10:28

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés