A férjem meghalt egy balesetben, de sosem láttam a holttestét – Egy nap meghallottam a hangját a kislányunk szobájából
A Férjem Meghalt Egy Balesetben, De Sosem Láttam A Holttestét – Egy Nap Meghallottam A Hangját A Kislányunk Szobájából
Én vagyok Katalin. /30 éves vagyok, és az életem egy érzelmi hullámvasút volt, tele szerelemmel és veszteséggel\./
Emlékszem arra a pillanatra, mintha tegnap történt volna. A festőecset kiesett a kezemből, és egy hosszú, rózsaszín csíkot hagyott a falon.
– Kovács Katalin kisasszony? – a hang a telefonban gyengéd volt, mégis hivatalos.
– Igen? – A kezem ösztönösen a hasamra simult. Zsófi megrúgott, mintha megérezte volna a félelmemet.
– Egy baleset történt. A férje…
– Nem – suttogtam. – Nem, kérem…
Azt mondták, a karambol olyan súlyos volt, hogy nem tanácsos látnom a holttestet. Soha nem volt lehetőségem elbúcsúzni. Csak egy zárt koporsó a temetésen.
– Kati, drágám – anyám átölelt a temetésen, miközben zokogtam. – Erősnek kell maradnod a baba miatt.
– Hogyan? – szakadt fel belőlem. – Hogyan csináljam ezt nélküle? Itt kellett volna lennie. Ő kellett volna, hogy először a kezébe vegye…
Két év telt el.
Próbáltam továbbmenni, próbáltam erős lenni Zsófi miatt. De az üresség… az sosem múlt el igazán.
Aztán két nappal ezelőtt történt valami, ami mindent megkérdőjelezett.
Egy átlagos délután volt.
Aztán meghallottam azt.
Egy ablak csukódásának hangja. Nem túl hangos – csak épp annyira, hogy felkapjam a fejem. Valószínűleg a szél, gondoltam.
De akkor… Istenem… meghallottam TAMÁS HANGJÁT.
– Örökké szeretlek.
Megesküszöm, hogy a testem teljesen megdermedt.
Ez nem egy halvány emlék volt a fejemben. Nem egy vágyott hallucináció. Kristálytisztán hallottam.
A tüdőmben rekedt a levegő.
– Tamás? – suttogtam remegő hangon a csendbe. – Drágám, te vagy az?
Nem. Nem lehetett.
Tamás meghalt. Ez nem lehetett igaz.
És akkor újra hallottam.
– Örökké szeretlek.
A hang Zsófi szobájából jött.
Megállt a szívverésem.
Felugrottam olyan hirtelen, hogy a könyv a földre hullott. Az agyam vészjóslóan zakatolt. Valaki ott van? Hallucinálok?
Vagy… Tamás életben van?
Kilőttem a kanapéról, szinte lebegve a folyosón.
– Kérlek… – suttogtam, miközben a könnyeim már az arcomon folytak. – Kérlek, ha itt vagy…
Löktem egyet Zsófi szobájának ajtaján.
Megfagytam.
Zsófi békésen aludt a kiságyában, összegömbölyödve, apró ujjai egy plüssmackót szorongattak. A szoba pontosan úgy nézett ki, ahogy hagytam. Semmi gyanús.
Akkor viszont… MI VOLT EZ?
És akkor újra meghallottam.
– Örökké szeretlek.
Mintha a világ megszűnt volna körülöttem.
– Tamás? – A hangom elcsuklott. – Ez valami kegyetlen tréfa? Kérlek… nem bírom ezt…
A tekintetem a szobát pásztázta, a kezem remegett, ahogy az ablakhoz léptem. Kellett lennie valami magyarázatnak.
Az ujjaim a hideg üveghez értek. Csukva volt. Zárva. Kint egy faág pihent az ablakon, letörve, mintha nekicsapódott volna.
Rendben. Ez megmagyarázta a zajt.
De Tamás hangja?
A tekintetem visszatért Zsófira. Megmozdult álmában, szorosabban ölelte a mackót.
– Apa – motyogta félálomban.
És a szívem millió darabra tört.
És akkor leesett.
A mackó.
Térdre estem a kiságy mellett, a kezem reszketett, ahogy felvettem a plüsst.
Megnyomtam.
„Örökké szeretlek.”
A mellkasom összeszorult, mintha valami rám zuhant volna.
Tamás hangja… A mackóból jött.
– Istenem… – zokogtam, és magamhoz szorítottam a játékot. – Istenem, Tamás…
Itt egyelőre megállok, és jön a második rész, ahol kiderül, hogyan került Tamás hangja a maciba, és mit tesz Katalin, miután rájön az igazságra…
2025. március 09. (vasárnap), 19:39
