A fiatal nő hetekig feküdt kómában. Mikor kinyitotta a szemét, az orvos elmondta, hogy gyereket vár.. A válasza a fülünkbe cseng, mióta elolvastuk
Hirdetés
Hirdetés
A fiatal nő hetekig feküdt kómában. Mikor kinyitotta a szemét, az orvos elmondta, hogy gyereket vár.. A válasza a fülünkbe cseng, mióta elolvastuk!.
/Gemma Holmes 2013 kora őszén súlyos közlekedési balesetet szenvedett, amelynek során olyan szerencsétlenül sérült meg, hogy kómába esett\./
Hirdetés
Időben kórházba szállították, és megkapta a legszakszerűbb orvosi ellátást.
Ennek ellenére az orvos őszintén elmondta a lány szüleinek, hogy a lányuknak nem sok esélye van arra, hogy életben maradjon, és felébredjen.
Hirdetés
Már ekkor diagnosztizálták, hogy négy hetes terhes.
Végül aztán minden statisztikai valószínűség ellenére, 7 hetes kóma után a lány magához tért, ami már önmagában óriási öröm volt a szülei, és az ő számára is. Azonban még alig nyitotta ki a szemét, és az orvos máris elmondta neki, hogy 11 hetes terhes.
Elképzelhetjük ezt a pillanatot! Egyik sokk követte a másikat! Az orvos meg is kérdezte, hogy meg akarja tartani a gyereket. A nő erre csak azt válaszolta erőtlen, de őszinte mosollyal, hogy “természetes, visszakaptam az életemet, és ezt meg akarom hálálni a sorsnak, hogy életet adok egy másik emberi lénynek”.
Hirdetés
A Gemmával történtek ellenére amikor eljött az idő, egy egészséges kisfiúnak adott életet, akit Reubennek nevezett el.
Gemmának a szülést követően át kellett esni egy újabb operáción, amelynek köszönhetően képes volt újra megtanulni járni a kómát követően. Ráadásul kisfiával, Ruebennel egyszerre tehette meg az első lépéseit. Végül Gemma nemcsak az életét kapta vissza, de az anyaság örömét is megkapta az életében!
Hirdetés
Neked mi a véleményed? Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid is elolvashassák!
2021. szeptember 16. (csütörtök), 19:19
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Mindenegyben blog 2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés
Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!
A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...
Mindenegyben blog 2026. július 27. (hétfő), 08:09
Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......