A fiatal nő képtelen volt teherbe esni. Egy este 22-kor felhívta a nővére, és csak annyit mondott: “csináljunk gyereket”

Hirdetés

Az ausztrál pár, Aimee és Jake bár már évek óta próbálkozott azzal, hogy rájuk köszöntsön a gyermekáldás, azonban ez hat év után sem sikerült nekik…

/Már nagyon el voltak keseredve, mivel kiderült, hogy a nő egy fiatalkori betegsége miatt már mesterséges úton sem képes áldott állapotba kerülni\./

Hirdetés

Miután évekig hiába próbálkoztak, kezdtek lemondani arról, hogy valaha is gyermekük lehet! Aztán a nőt egy nap (helyesebben este, 10 órakor- erre tisztán emlékszik) felhívta a nővére, Shayna, aki csak ennyit szólt a telefonba: csináljunk együtt gyereket!

Shayna boldog házasságban élt, és volt már két szép gyerekük is, de készen állt arra, hogy húgának segédkezet nyújtson, még pedig nem is akárhogy! Eleinte nem vették komolyan az ajánlatát, hamarosan azonban rájöttek, hogy tényleg komolyan segíteni akar!

Az orvostudomány segítségével mesterséges úton létrejöhetett, hogy Shayna a húga és húga férjének gyerekét hordhatta ki.

Hirdetés
Mindenben együttműködtek hónapokon keresztül, és ennek csodálatos eredménye egy egészséges kislány lett!

Aimee számára a szülés különleges élmény volt. Egyrészt láthatta megszületni a saját lányát, másrészt azt is, hogy testvére életet ad egy kisbabának. Shayna pár percig karjában tartotta a kislányt, majd könnyes szemmel átadta nővérének és férjének.

Az alábbi videóban pár felvételt láthatsz Francesca Louise születéséről:

Hirdetés

Ugye milyen csodálatos a testvéri szeretet? Neked mi a véleményed?

2021. december 21. (kedd), 21:02

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés