A FIÚ GYŰLÖLTE ANYJÁT EGÉSZ GYERMEKKORÁBAN. MIKOR ANYJA MEGHALT, EGY LEVÉL FELFEDTE AZ IGAZSÁGOT.

Hirdetés
A FIÚ GYŰLÖLTE ANYJÁT EGÉSZ GYERMEKKORÁBAN. MIKOR ANYJA MEGHALT, EGY LEVÉL FELFEDTE AZ IGAZSÁGOT.
Hirdetés

A történet szerzője nem fedte fel azonosságát ezért nagyon nehéz megállapítanunk, hogy ez a történet igaz-e, vagy sem. De mi úgy gondoljuk, van valóságalapja.

/Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy értékeljük az ilyen történeteket s megéri ezt elolvasni\./

Hirdetés

Anyámnak csak egy szeme volt. Utáltam őt. Az iskola konyhájában dolgozott, ételt szolgált fel a gyerekeknek és a tanároknak, hogy eltartson minket. Szégyelltem őt.

Egyik nap odajött hozzám az iskolában, hogy köszönjön.

Hirdetés
Rettenetesen zavarban éreztem magam emiatt. “Hogyan tehet ilyet” – rá se néztem és utálattal fordítottam el a fejemet aztán elmentem.

Másnap az osztálytársaim azt kiabálták: “Fúj, anyukádnak csak egy szeme van.” Fogalmam sem volt, hova bújjak, mit tegyek. Azt kívántam, bárcsak eltűnne.

“Ha csak szégyent hozol rám a barátaim előtt, akkor a legjobb lesz, ha eltűnsz és meghalsz.

Hirdetés
” Erre ő nem válaszolt semmit.

Gondolkodtam később azon, amit mondtam neki, de csak a düh forrongott bennem. Egyáltalán nem érdekelt, hogy ő mit érez.

De leginkább szerettem volna eltűnni az iskolából és elmenni otthonról. Ezért minden időmet a tanulásnak szenteltem. Sikerült is elnyernem egy külföldi  ösztöndíjat.

Aztán elvettem egy lányt feleségül, vettünk egy házat. Gyermekeim születtek, boldogok voltunk. Egyszer csak meglátogatott minket az édesanyám.

Hirdetés
Már évek óta nem találkoztunk és még nem látta az unokát sem.

 

Mikor belépett az ajtón, a gyerekek először megijedtek tőle, majd ujjal mutogattak rá és kinevették. Megláttam őt az ajtóban és rákiabáltam: “Hogyan merészelsz ide jönni és megijeszteni a gyerekeimet?” Azonnal tűnj el!”

“Ó, bocsánat, elnézést, biztos eltévesztettem a címet”- mondta csendben, aztán eltűnt.

Egy nap osztálytalálkozóra kaptam meghívót.

Hirdetés
Azt hazudva otthon, hogy üzleti útra megyek, elmentem. Utána, kíváncsiságból bementem abba a régi viskóba, ahol gyermekkoromban laktunk.

A szomszédok mondták, hogy édesanyám meghalt. Egyetlen könnycseppet sem hullattam. Aztán a szomszédok egy levelet nyomtak a kezembe melyet az édesanyám hagyott nekem hátra.

“Kedves Fiam!’

Állandóan rád gondolok. Sajnálom, hogy hívatlanul elmentem hozzátok és megijesztettem a gyerekeidet.

Hirdetés
Nagyon boldog voltam, mikor megtudtam, hogy osztálytalálkozód lesz. Mivel már ágyhoz kötött vagyok, nagyon kicsi az esélye annak, hogy találkozunk.

Nagyon sajnálom, hogy egész életedben szégyellned kellett engem. Én nem ilyen életet akartam neked. Tudod, mikor kicsi voltál, volt egy szörnyű balesetünk. Ekkor elvesztetted az egyik szemedet. De én nem bírtam volna nézni, hogy egy szemmel élj ezért odaadtam az egyik szememet neked.

Hirdetés

Nagyon örültem, hogy minden rendben ment és fel tudtad fedezni a világot az én szememmel. Én mindig is csak jót akartam Neked, azt soha ne felejtsd el.

Szeretlek. Édesanyád.

Senki nem hoz annyi áldozatot a gyerekeiért, mint a szülők.  Soha nem tudjuk, mikor lesz késő, ezért mutassuk ki szeretetünket időben.

 

Forrás: csodalatos.co

2016. szeptember 16. (péntek), 11:20

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés