A hűség csodája: Az idős férfi elveszett kutyája után kutatott – a remény végül meghozta a csodát
A hűség csodája: Az idős férfi elveszett kutyája után kutatott – a remény végül meghozta a csodát
Minden egyes nyikorgás a padlódeszkákon arra késztette Balázst, hogy felkapja a fejét, hátha Sebestyén végre besétál az ajtón, azzal a bűnbánó tekintettel, amit csak a kutyák tudnak, amikor tudják, hogy megijesztették a gazdájukat.
De Sebestyén nem jött.
Amikor a szomszédja, Tamás, feldúltan rohant át hozzá a hírrel, hogy egy fekete-fehér kutya holtan fekszik az országút szélén, Balázs térde megremegett. Mintha a föld kicsúszott volna a lába alól, szíve pedig ezer apró darabra tört.
- „Te jó ég... Mondd, Tamás… biztosan ő az?” – kérdezte, és a hangja reszketett.
/Tamás lehajtotta a fejét\./
- „Nem tudom biztosan, de... jobb, ha megnézed.”
Balázs a botjára támaszkodva sietett ki az útra. Szíve vadul kalapált, és imádkozott, hogy ne Sebestyén legyen az. Amikor megpillantotta az elhunyt kutyát, a megkönnyebbülés szinte térdre kényszerítette.
Nem Sebestyén volt.
De a megkönnyebbülést azonnal bűntudat követte. Nem hagyhatta, hogy egy ártatlan teremtmény gyásztalanul távozzon ebből a világból. Óvatosan felemelte a kutyát, elvitte a kertjébe, és ott eltemette.
- „Nyugodj békében, kis barát. Remélem, a családod tudja, mennyire szerettek téged.”
A kétségbeesés nyomai
Balázs nem adta fel Sebestyén keresését. A város minden sarkában plakátokat helyezett ki.
ELTŰNT: SEBESTYÉN. Szeretett családtag. Fekete-fehér kutya, csillag alakú folttal a mellkasán. Jutalom: Egy házi készítésű vacsora és örökké tartó hála. Kapcsolat: Balázs, Juhar utca 31., Tölgyes tér.
Néhányan együttérzően mosolyogtak a szerény jutalmon, de Balázs híres marhapörköltje volt minden, amit felajánlhatott.
Ahogy teltek a napok, senki nem jelentkezett.
Végül Balázs a rendőrségre ment, a keze remegett, ahogy Sebestyén rágójátékát szorongatta.
- „Ő az egyetlen családom…” – mondta elcsukló hangon.
A szolgálatban lévő tiszt alig nézett fel a számítógépéből.
- „Uram, három eltűnt személy ügyében nyomozunk, két fegyveres rablás történt, és egy cserbenhagyásos gázolás ügyét is meg kell oldanunk. Nincs kapacitásunk egy elkóborolt kutya keresésére.”Hirdetés
Egy másik tiszt felkuncogott.
- „Talán talált magának egy barátnőt!” – jegyezte meg gúnyosan, mire néhány kollégája nevetett.
Balázs vállai megereszkedtek. Mintha minden egyes nevetés egy-egy tőrt döfött volna a szívébe. Már éppen indult volna kifelé, amikor egy fiatal hang megszólította:
- „Uram! Várjon!”
Egy fiatal tiszt, aki még hisz az emberségben
A fiatal rendőr, Csaba, kedves tekintettel nézett rá.
- „Nem tudok hivatalosan segíteni, de… figyelni fogok. Itt van a számom. Ha bármit hallok vagy látok, jelentkezem.”
Balázs döbbenten bólintott.
- „Köszönöm, fiam. Ez… többet jelent, mint gondolnád.”
Csaba elmosolyodott.
- „A nagymamám egyedül élt a kutyájával. Tudom, mit jelent ez önnek, uram. Tényleg tudom.”
Két hét remény és fájdalom
Két hét telt el, és Sebestyén továbbra sem került elő. Balázs teste egyre jobban fájt – talán a gyaloglástól, talán a bánat súlyától.
Már éppen feladni készült, amikor a régi, kerekes telefonja megcsörrent.
- „Balázs bácsi? Itt Csaba! Szolgálaton kívül vagyok, de egy elhagyatott kútból hallottam ugatást! Van egy rés a deszkák között... Azt hiszem, jöjjön ide gyorsan!”
Balázs kezei remegtek, ahogy Tamás házába sietett segítségért.
- „Tamás! El tudnál vinni az erdőbe? Csaba megtalálhatta Sebestyént!”
Tamás azonnal kapta a kulcsait, és elindultak.
A remény hangja a mélyből
Csaba már várt rájuk, kötelekkel és zseblámpákkal felszerelkezve.
- „Ott van lenn, Balázs bácsi. Láttam a fehér csillagot a mellkasán!”
Balázs térdre esett, könnyei patakokban folytak.
- „Sebestyén! Kisfiam! Jól vagy? Kérlek, adj egy jelet!”
Egy pillanatnyi csend után egy gyenge, de ismerős hang szólt lentről:
- „Vau! Vau!”
A könnyek most már örömkönnyekké váltak.
- „Megvagy, kisfiam! Megvagy!”
A tűzoltóság hamarosan megérkezett, és egy fiatal tűzoltót óvatosan leeresztettek a száraz kút mélyére. A városban gyorsan elterjedt a hír, és hatalmas tömeg gyűlt össze, hogy lássa a mentést.
Aztán egy moccanás a mélyből… majd egy ismerős ugatás.
Balázs térdre rogyott, miközben könnyek áztatták az arcát.
Amikor végre kihúzták Sebestyént, vékony volt és mocskos, de élt. Amint leérkezett a földre, azonnal Balázs felé rohant, majd hatalmas lendülettel nekidőlt, mintha soha többé nem akarná elengedni.
Sebestyén farka olyan gyorsan csapkodott, hogy elmosódott, és kétségbeesett nyüszítéssel borította el Balázs arcát csókokkal.
- „Ó, kisfiam...” – zokogott Balázs, beletemetve arcát a kutya sáros bundájába. „Azt hittem, elvesztettelek.”
A tömegben sokan könnyeket törölgettek.
Egy idős hölgy előrelépett, és elcsukló hangon szólalt meg:
- „Láttam Balázs bácsit két héten át az utcán sétálni, minden este Sebestyént hívni, amíg a hangja el nem tört. Soha nem láttam ekkora szeretetet.”
Csaba letérdelt Balázs mellé, és megszorította a vállát.
- „Vigyük haza magukat. Mindketten pihenésre szorulnak.”
A hűség csodája: Az idős férfi elveszett kutyája után kutatott – a remény végül meghozta a csodát (2. rész)
- Tamás segített Balázsnak talpra állni, miközben Sebestyén egy pillanatra sem mozdult el mellőle. A kutya, bár koszos volt és sovány, farkát hevesen csóválva tapadt gazdájára, mintha attól tartana, hogy ha elengedi, újra elveszhet.
- Balázs még mindig a könnyeit törölgette, amikor Csaba, a fiatal rendőr mellé lépett, és megérintette a vállát.
- „Balázs bácsi, jöjjön, vigyük haza magukat.”
- Balázs elmosolyodott, és megszorította Csaba kezét.
- „Fiatalember, maga nem is tudja, mit adott nekem vissza. ”Hirdetés
- Csaba szeme megnedvesedett.
- „A nagymamám mindig azt mondta nekem, hogy néha az angyaloknak négy lábuk van.”
- Balázs lehajtotta a fejét, és Sebestyén hátát simogatta.
- „Márta is mindig azt mondta, hogy a kutyák Isten emlékeztetői arra, hogy a szeretet szavak nélkül is beszél.”
- A tűzoltók egyik tisztje, aki a mentésnél segédkezett, előrelépett, és levette a sisakját.
- „Balázs bácsi, Sebestyént meg kellene nézetni egy állatorvossal. Hívjunk valakit?”
- Tamás közbevágott.
- „Tudok egy állatorvost, aki házhoz is jön. A lányom barátja. Már hívom is!”
Egy vacsora, ami mindent megváltoztatott
- Ahogy visszatértek a városba, egy idős férfi előrelépett a tömegből.
- „Balázs, a plakátokon azt írtad, a jutalom egy házi készítésű vacsora. Szerintem Csaba igazán megérdemelné.”
- Balázs kihúzta magát, és kissé remegő kezével megsimogatta Sebestyén fejét.
- „Nemcsak Csaba, hanem ti mindannyian. Holnap este mindenki jöjjön el hozzám vacsorára. Nem számít, mekkora a ház, Márta mindig azt mondta, hogy egy otthon a benne lévő szeretethez igazodik.”Hirdetés
- Másnap este Balázs apró háza megtelt élettel és nevetéssel.
- A konyhában lassan rotyogott a híres marhapörkölt, és az asztalon ott illatozott Márta régi almás pitéje. Csaba megpróbálta visszautasítani a jutalmat, de Balázs nem engedte.
- „Fiatalember, egy ígéret az ígéret. És túl régóta nem volt már nevetés ebben a házban.”
- Sebestyén boldogan rohangált az emberek között, mindenkitől kapott egy kis simogatást vagy egy falat pörköltet, de mindig visszatért Balázs mellé, mintha meg akarná győzni magát arról, hogy tényleg otthon van.
- Ahogy az este véget ért, és a vendégek kezdtek elbúcsúzni, Balázs szeme könnyes lett.
- „Tudjátok, azt hittem, már nem vagyok fontos senkinek. Azt hittem, csak egy öregember vagyok, aki a kutyájával él. De ma megtanultam valamit…”
- A csendben mindenki ráfigyelt.
- „Senki sincs elfelejtve.”
- Csaba bólintott.
- „Így van, Balázs bácsi. Senki sem maradhat egyedül.”
A csend, amely végre békét hozott
- Aznap este, miután mindenki elment, Balázs a régi fotelében ült, Sebestyén pedig a lábánál feküdt, békésen szuszogva.
- A kutyát megvizsgáló állatorvos megnyugtatta, hogy csak ki van száradva és éhes, de nincs semmi baja. Igazi csoda volt, hogy ennyi időt kibírt a kút mélyén.
- Balázs lenézett a kutyájára, aki ráemelte ragyogó barna szemeit – azokkal a szemekkel, amelyek két éve egy kis kartondobozból néztek vissza rá, amikor valaki a háza elé tette őt egy cetlivel: „Vigyázzon rá.”
- Balázs felsóhajtott, és megvakargatta Sebestyén füle tövét.
- „Tudod, kisfiam… Az elmúlt két hétben mindig erre a cetlire gondoltam. Arra, hogy nekem kell rád vigyáznom. De az igazság az, hogy te vigyáztál rám végig.”
- Csaba szavai visszhangoztak a fejében: „Az angyaloknak néha négy lábuk van.”
- Sebestyén halkan nyüszített, és még jobban odabújt hozzá.
- Balázs megsimogatta a fejét, majd lehunyta a szemét.
- Először két hét után végre békében aludt el, tudva, hogy mindketten ott vannak, ahová mindig is tartoztak.
2025. március 14. (péntek), 11:12
