A kisfiút már többször örökbe fogadták, de mindig visszavitték az árvaházba, ekkor különleges dolog történt…
Jancsikát mindenki ismerte az árvaházban, még csak tíz éves volt, de öt alkalommal fogadtál örökbe és öt alkalommal vissza is vitték az árvaházba.
/Már reménykedni sem mert abban, hogy valaki örökbe fogadja, mert már nagy és senkinek nincs szüksége rá\./
A kisfiúnak eszébe jutott amikor először került nevelőszülőkhöz, akkor még csak két éves volt. Az anyukája vidám volt, mindig nevetett és mindig magával vitte őt, hogy bemutassa a barátainak. Amikor Jancsika négy éves lett a nevelőszülők leültek beszélgetni vele. A nevelőapja elmondta neki, hogy gyereket várnak, ő pedig vissza kell menjen az árvaházba, egy év múlva majd ismét elhozzák onnan.
A kisfiú nagyon elkeseredett és keservesen sírt, kérte a nevelőszüleit, hogy ne hagyják őt ismét az árvaházban, de ők elmentek és vissza sem néztek.
Egy fél év múlva ismét örökbe fogadta más a kisfiút, az árvaház igazgatónője elmondta az aktuális nevelőszülőknek azt, hogy mennyit szenvedett a kisfiú amikor az első nevelőszülők visszahoztál őt az árvaházba.
Úgy tűnt a jelenlegi anyuka megértette, de mégis két hét elteltével a kisfiú ismét visszakerült az árvaházba. A második örökbefogadó anyuka arra hivatkozott, hogy a gyerek sokat eszik és ők ezt nem tudják biztosítani a gyerek számára.
Harmadik alkalommal azért vitték vissza a gyereket az árvaházba, mert nagyon csendes volt. Negyedik alkalommal azért vitték vissza, mert nem volt hallása a zenéhez, ötödik alkalommal pedig azért, mert sűrűn volt beteg.
A gyereket az árvaház vezetői már meg sem mutatták egy potenciális nevelőszülőnek sem, mert tudták azt, hogy mennyit csalódott és szenvedett.
Egy napon az árvaház iskolájában elromlott a fűtés, ezért az árvaházi gyerekek egy közeli iskolába kellett járjanak egy ideig.
Első nap Jancsikának már lett egy barátja, nagyon el is csodálkozott ezen, hiszen nem volt hozzászokva ahhoz, hogy valaki közeledjen hozzá.
A másik kisfiút neve is Jancsika volt, ezért megegyeztek abban, hogy ő akkor Jani lesz.Ahogy telt az idő, a két fiú elválaszthatatlan lett egymástól, szünetekben együtt játszottak és Jani minden nap elkísérte Jancsikát az árvaházig.
Egy napon Jani meghívta magához Jancsikát, együtt játszottak a számítógépen.
– Jancsika jöhetsz gyakrabban hozzánk, sőt hétvégén, ha jössz, akkor itt is aludhatsz, mondta Jani anyukája.– Tényleg jöhetek? kérdezte Jancsika boldogan.– Persze, válaszolt mosolyogva a Jani anyukája.
Azon a hétvégén Jancsika a barátjánál maradt éjszakára is. Az árvaház igazgatója látta, hogy Jancsikának ez a helyzet milyen örömet okoz, ezért elengedte őt, de behívta Jani anyukáját, hogy beszéljen vele:
– Jó napot kívánok, a nevem Szilvia, mutatkozott be a hölgynek az igazgatónő.– Jó napot kívánok, Andrea vagyok mondta Jani édesanyja, mosolyogva.– Ismered a gyerek történetét? Kérdezte az igazgatónő.– Nem, válaszolta Andrea. Mi történt?-Tudnod kell, hogy Jancsikának nagyon szomorú sorsa volt, majd elmesélte a gyerek eddigi életét.
Andrea még jobban megsajnálta Jancsikát. Az igazgatónő dilemmában volt, mert nem tudta, hogy mi lesz a két fiú barátságával, ha Jancsika visszatér az árvaház iskolájába. Andrea, Jani anyukája azt tanácsolta, hogy bízzák a két fiúra a továbbiakat.
Az igazgatónő megkérdezte Andreától, hogy nem probléma-e, hogy Jancsika ilyen sűrűn náluk tölti a hétvégét és még éjszakára is ott marad?– Nem probléma, válaszolta Andrea. Én hívtam meg hozzánk a gyereket.
Befejeződtek a munkálatok az árvaház iskolájában, Jancsika visszatért abba az iskolába, de a barátságuk megmaradt, Jani minden nap elment és meglátogatta őt az árvaházban.
Hat hónap elteltével Jancsika már Janiéknál lakott, Andrea édesanyja örökbe fogadta őt és mindig úgy bánt vele, mintha a saját fia lett volna.
Az igazgatónő megkérdezte Jancsikától, hogy oda akar-e költözni ehhez a családhoz, mire a gyerek igennel válaszolt.
Ez a születésnapi ajándékod, mondta az igazgatónő mosolyogva.Andrea is nagyon örült, hogy a gyereknek most van a tizenegyedik születésnapja és megkérdezte tőle, hogy mit szeretne.
Szabad sült krumplit ennem? – kérdezte a gyerek.– Hát persze, egy egész tállal ehetsz, válaszolta Andrea mosolyogva, majd kézen fogva kimentek az igazgatónő irodájából.
Az igazgatónő csendben figyelte őket és azt érezte, hogy Jancsika végre megtalálta az igazi családját.
Forrás: bidista.com
2018. december 26. (szerda), 10:33
