A kislány 4 év kóma után az orvos fülébe súg valamit, aki lesápad. Még sosem hibáztak ekkorát a kórházban

Hirdetés
A kislány 4 év kóma után az orvos fülébe súg valamit, aki lesápad. Még sosem hibáztak ekkorát a kórházban
Hirdetés

Victoria egy átlagos gyermek volt, aki szeretett táncolni és sportolni, azonban 11 éves korában váratlan és sajnálatos fordulatot vett az élet. /Náthaszerű tünetetek produkált, és többször eszméletét vesztette, majd két hétre rá már mozgásképtelen volt deréktől lefelé\./

Hirdetés

fotó: YouTube / Tedx Talks

Sajnos a helyzet csak rosszabbodott, és a kislány kómába esett, amiből 4 évig nem jött ki. Legalábbis mindenki ezt hitte, és akárhány orvost kérdeztek meg, mindegyik azt mondta, hogy Victoria menthetetlen.

Hirdetés
Amit senki nem tudott, az az volt, hogy két év után a kislány agya felébredt, és a hátralevő két évben mindenről tudott, ami vele történt, csak képtelen volt jelezni.

Az orvosok előrejelzése ellenére, hogy Victoria már sosem fog felépülni, a szülők hittek benne, és tovább ápolták. Aztán 2009-ben megtörtént a csoda. 4 év kóma után Victoria szemkontaktust tartott fent az anyukájával, majd egy idő után már tudta mozgatni az ujjait, aztán szavakat formálni.

Hirdetés
Ezután tovább erősödött, és leszámítva azt, hogy a lábát nem tudta mozgatni, egészen felépült.

Hirdetés
fotó: YouTube / Tedx Talks

Azt mondták, hogy egész életében tolószékbe kényszerül. Megint tévedtek. Victoria úszni kezdett, és éveken át kitartóan próbálta edzeni és mozgatni a lábait, míg végül képes volt segítséggel felállni, majd újra járni teljesen egyedül.

fotó: YouTube / Tedx Talks

Hirdetés
fotó: YouTube / Tedx Talks

newsner

2019. november 09. (szombat), 15:33

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 18:26
Hirdetés

Halottnak hitt csecsemőt tettek a testvére mellé… ami ezután történt, mindenkit megrázott

Halottnak hitt csecsemőt tettek a testvére mellé… ami ezután történt, mindenkit megrázott

Az éjszakai műszak csendjeHajnali fél három körül járt az idő, amikor Varga Réka egy pillanatra megállt az inkubátorok...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 18:23

Egy 7 éves fiú hívta a segélyhívót suttogva – a rendőrök döbbenetes jelenetre érkeztek

Egy 7 éves fiú hívta a segélyhívót suttogva – a rendőrök döbbenetes jelenetre érkeztek

A csend, ami nem volt csendA házban minden úgy nézett ki, mintha egy gondosan megkomponált képeslap lenne: a nappaliban...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 18:19

A férje temetésén kapott egy titkos cetlit – amit másnap megtudott, az teljesen felforgatta az életét

A férje temetésén kapott egy titkos cetlit – amit másnap megtudott, az teljesen felforgatta az életét

A cetliA temetésen nem a csend volt a legnehezebb, hanem az, ahogyan az emberek halkan beszéltek egymás mellett, mintha...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 18:16

A pénztáros megalázott egy idős férfit az aprója miatt – amit ezután történt, attól mindenki elhallgatott

A pénztáros megalázott egy idős férfit az aprója miatt – amit ezután történt, attól mindenki elhallgatott

A sor végeA pénztárnál lassan araszolt előre a sor, a kosarak csikorgása és a szkenner csippanása egyhangú ritmust...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 18:13

Nem bosszút állt, hanem rendet tett – ezért lett erősebb a végén

Nem bosszút állt, hanem rendet tett – ezért lett erősebb a végén

Üzenet hajnalbanA telefon rezgése először beleolvadt a körülöttem zúgó monoton hangokba, mintha csak a fejemben szólna,...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 17:54

Hajléktalan férfi csak egy szelet tortát kért a beteg feleségének – amit ezután történt, arra senki sem számított

Hajléktalan férfi csak egy szelet tortát kért a beteg feleségének – amit ezután történt, arra senki sem számított

A hideg reggel ízeA hajnal lassan csorgott le a város szürke házfalain, mintha maga is fázna. A járdák még nedvesen...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 17:48

Egy anya csendben szenvedett… míg a fia vissza nem tért és igazságot nem szolgáltatott

Egy anya csendben szenvedett… míg a fia vissza nem tért és igazságot nem szolgáltatott

A padló hidegeA víz már rég kihűlt a vödörben, de nem cseréltem le. Nem azért, mert ne lett volna erőm felállni, hanem...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 17:44

Milliomos felgyújtani ment a gyerekkori házát – amit ott talált, örökre megváltoztatta

Milliomos felgyújtani ment a gyerekkori házát – amit ott talált, örökre megváltoztatta

A ház, ami nem akart meghalniA délutáni fény ferdén esett be a nappali hatalmas ablakain, megcsillant a parkettán, és...

Hirdetés
Hirdetés