A kismama sztrókot kapott, és elhunyt: az orvos belenézett a terhespocakjába, és rögtön levegő után kapkodott:

Hirdetés
A kismama sztrókot kapott, és elhunyt: az orvos belenézett a terhespocakjába, és rögtön levegő után kapkodott:
Hirdetés

A kismama sztrókot kapott, és elhunyt: az orvos belenézett a terhespocakjába, és rögtön levegő után kapkodott:.

A legnehezebb időkben is történnek jó dolgok, amit fényesen bizonyít ez a Portugáliában megtörtént eset, egy igazi kis csoda:

Sandra Pedro gyönyörű gyermekével volt várandós, ám egy nap erősen fájni kezdett a feje, majd elájult. /Az orvosi segítség késedelem nélkül érkezett, de már csak azt tudták megállapítani, hogy a hölgy agyvérzést kapott, pár óra múlva pedig beállt nála az agyhalál\./

Hirdetés

Ilyen esetekben az orvosok szinte biztosak abban, hogy a kisbaba is életét veszti.

Hirdetés
Azonban amikor megvizsgálták a terhes nő hasát, levegő után kapkodtak, mert szokatlan esettel volt dolguk: a 17. hetes kisfiú élt és virult!

Ám még csak ekkor jött a neheze: az volt a cél, hogy a kicsi megfelelően ki tudjon fejlődni, hormonális segítséget és megfelelő táplálást kellett neki biztosítani, míg fenntartották a már halott édesanyja szervezetének működését.

Hirdetés
Több mint három hónap, 107 nap telt el így, táplálták a kicsit, és nagy szeretettel énekeltek neki.

A nyolcadik hónap elején a konzílium úgy döntött, hogy a 2 kg 35 dkg-os baba világra kell jöjjön. A kicsi, Lourenco Salvador Faria egészségesen született, és büszke apja végre a karjaiba vehette!

A kórház személyzete mindent megtett a kicsiért, és ez az ő nagy sikerük is, hogy él és egészséges! Egész biztos, hogy a kicsi édesanyja mosolyogva tekint le rá:

Hirdetés

Ugye csodálatos? Neked mi a véleményed? Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátaid is elolvashassák!

2021. október 20. (szerda), 17:10

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés