A kukás már be akarja darálni a zsákokat – hirtelen a szemét közül két szomorú szem néz rá

Hirdetés
A kukás már be akarja darálni a zsákokat – hirtelen a szemét közül két szomorú szem néz rá
Hirdetés

Sokan mondják azt, hogy a kutya az ember legjobb barátja. Nagyon sok szeretetet, együttérzést és figyelmet kapunk tőlük. Ezért teljesen érthetetlen, hogyan tudnak bizonyos emberek úgy bánni velük, mint a szeméttel. A kutyáktól sok figyelmet kapunk akkor nem érdemlik meg azt, hogy ugyanannyi figyelmet ők is kapjanak?

/A következő történet sajnos szomorú képeket is tartalmaz\./

Hirdetés
Egyszerűen nem tudjuk felfogni, hogy vannak még emberek, akik így bánnak egy állattal.
Hirdetés

De megígérjük, hogy a történetnek jó vége lesz.

Egyik nap az állatmentő egyesülethez érkezett egy bejelentés. Egy szemetes hívta fel őket, aki a zsákok között egy szinte teljesen élettelen kutyára bukkant. Az állat csont és bőr volt, kidobták mint a szemetet.

Az állatszerető ember egy percig sem habozott. Fogta a csontsovány kutyát és bevitte a menhelyre. Ott Patrick-nak nevezték el a kutyát.

Az állatmenhelyen azonnal látták, hogy a kutyának már nincs sok hátra.

Hirdetés
Szörnyen alultáplált volt, így azonnal megetették és gondozásukba vették.

Mivel a kutya nagyon ki is volt száradva, az ott dolgozók nem tudták megmondani, hogy a kutya életben marad-e, vagy sem.

De Patrick igazi harcos volt, nem akart meghalni!

Látszott a szemén, hogy élni akar, annak ellenére, hogy szegény kutya úgy nézett ki, mint egy csontváz.

Hirdetés

A menhely dolgozóinak odaadó gondoskodása végül is meghozta gyümölcsét. Sok étel, víz és szerető gondoskodás eredményeképpen sikerült megmenteniük a kutya életét.

Hirdetés

Patrick lassan jobban lett, egyre élénkebb és vidámabb lett. Szeretetteljes hálával köszönte meg gondozóinak az odaadó figyelmet.

Súlya is gyarapodott és egy idő után jól látható volt, hogy ő igazából egy pitbull.

Mikor a kutyát megtalálták, csak 10 kg volt a súlya. De a napi 24 órás gondoskodás és a sok törődés teljesen átalakította őt.

Hirdetés

Nézzék milyen szép ma, hát nem csodálatos?

Hirdetés

Patrick története is azt mutatja, mindegy mennyire kilátástalan a helyzet, soha nem szabad feladni! Hihetetlen átalakuláson ment keresztül ez az állat, alig tudjuk visszatartani a könnyeinket ha elolvassuk ezt a történetet.

Kérjük ossza meg ezt a történetet a Facebook-on barátaival, ha egyetért ezzel!

Forrás: csodalatos

Ha tettszett ne felejtsd el megosztani! ↓ ↓ ↓

2017. február 28. (kedd), 17:45

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés