A kukás már be akarja darálni a zsákokat – hirtelen a szemét közül két szomorú szem néz rá
Hirdetés
Hirdetés
Sokan mondják azt, hogy a kutya az ember legjobb barátja. Nagyon sok szeretetet, együttérzést és figyelmet kapunk tőlük. Ezért teljesen érthetetlen, hogyan tudnak bizonyos emberek úgy bánni velük, mint a szeméttel. A kutyáktól sok figyelmet kapunk akkor nem érdemlik meg azt, hogy ugyanannyi figyelmet ők is kapjanak?
/A következő történet sajnos szomorú képeket is tartalmaz\./
Hirdetés
Egyszerűen nem tudjuk felfogni, hogy vannak még emberek, akik így bánnak egy állattal.
Hirdetés
De megígérjük, hogy a történetnek jó vége lesz.
Egyik nap az állatmentő egyesülethez érkezett egy bejelentés. Egy szemetes hívta fel őket, aki a zsákok között egy szinte teljesen élettelen kutyára bukkant. Az állat csont és bőr volt, kidobták mint a szemetet.
Az állatszerető ember egy percig sem habozott. Fogta a csontsovány kutyát és bevitte a menhelyre. Ott Patrick-nak nevezték el a kutyát.
Az állatmenhelyen azonnal látták, hogy a kutyának már nincs sok hátra.
Hirdetés
Szörnyen alultáplált volt, így azonnal megetették és gondozásukba vették.
Mivel a kutya nagyon ki is volt száradva, az ott dolgozók nem tudták megmondani, hogy a kutya életben marad-e, vagy sem.
De Patrick igazi harcos volt, nem akart meghalni!
Látszott a szemén, hogy élni akar, annak ellenére, hogy szegény kutya úgy nézett ki, mint egy csontváz.
Hirdetés
A menhely dolgozóinak odaadó gondoskodása végül is meghozta gyümölcsét. Sok étel, víz és szerető gondoskodás eredményeképpen sikerült megmenteniük a kutya életét.
Hirdetés
Patrick lassan jobban lett, egyre élénkebb és vidámabb lett. Szeretetteljes hálával köszönte meg gondozóinak az odaadó figyelmet.
Súlya is gyarapodott és egy idő után jól látható volt, hogy ő igazából egy pitbull.
Mikor a kutyát megtalálták, csak 10 kg volt a súlya. De a napi 24 órás gondoskodás és a sok törődés teljesen átalakította őt.
Hirdetés
Nézzék milyen szép ma, hát nem csodálatos?
Hirdetés
Patrick története is azt mutatja, mindegy mennyire kilátástalan a helyzet, soha nem szabad feladni! Hihetetlen átalakuláson ment keresztül ez az állat, alig tudjuk visszatartani a könnyeinket ha elolvassuk ezt a történetet.
Kérjük ossza meg ezt a történetet a Facebook-on barátaival, ha egyetért ezzel!
Forrás: csodalatos
Ha tettszett ne felejtsd el megosztani! ↓ ↓ ↓
2017. február 28. (kedd), 17:45
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Lebuktatta a férjét a fiatal szeretővel, de nem csinált jelenetet. Öt nap múlva meglepetést tartogatott számára… (1....
Mindenegyben blog 2025. április 21. (hétfő), 15:48
A saját fia és menye kidobták Sándort a házából… Már majdnem megfagyott a parkban, amikor valaki megérintette az arcát. Amikor kinyitotta a szemét, ELÁLLT A LÉLEGZETE! ?
Sándor lassan lépkedett végig az ismerős utcán, minden lépés nehéznek tűnt. Egy hosszú séta után tért vissza, abban reménykedve, hogy otthon meleg várja… de valahol mélyen már érezte, hogy valami nincs rendben.
Ahogy belépett, a fia, Tamás, és a menye, Andrea feszült arccal fogadták. A tekintetük hideg volt és távoli, mintha idegen lenne számukra – nem az az apa, aki egész életét nekik szentelte.
– Apa, beszélnünk kell – szólalt meg Tamás száraz hangon.
Sándor levette a kabátját, próbált nyugodt maradni, de belül egyre nőtt a nyugtalanság. Valami nagyon nem stimmelt.
– Meghoztuk a döntést – folytatta Tamás. – El kell hagynod a házat. Terveink vannak ezzel a lakással, és a jelenléted csak akadályoz minket.
Andrea mellette állt, de egy pillantást sem vetett Sándorra. A csendes egyetértése talán még jobban fájt, mint bármilyen szó.
– Hogy érted azt, hogy hagyjam el? – kérdezte zavartan Sándor.
– Ez az én házam… segítettem felépíteni, az összes megtakarításomat ebbe fektettem.
– Volt a te házad – vágott közbe Tamás. – Most már a miénk. Egy heted van, hogy összepakolj.
Sándor úgy érezte, mintha minden összeomlana. Évek szeretete, törődése, támogatása – egy pillanat alatt semmivé lett. A fiára nézett, akit felnevelt, és nem ismert rá többé.
Nehéz léptekkel ment be a szobájába. Egy régi bőrönd – még az apjától maradt rá – volt az egyetlen dolog, ami most társául szegődött. Elkezdett pakolni. Pár ing, néhány régi fénykép, megsárgult papírok.
A keze remegett, amikor elővette a családi albumot. Boldog évek fotói, közös ünnepek, Tamás születésnapjai, együtt megélt örömök és sikerek. Most mindez már csak halvány emlék.
– Hol fogok élni? – csak ez járt a fejében.
Amikor befejezte a pakolást, körbenézett utoljára a szobában. – Negyven év… és most minden egy bőröndbe fér bele…
Sándor elindult… Nem is volt célja, csak húzta maga után az egyetlen csomagját. A könnyei nem folytak. Túl nagy volt a fájdalom.
A magány sűrű, áthatolhatatlan takaróként borult rá. Csak a lámpák gyér fénye világította meg az útját. A ház mögötte maradt. A család. A múlt. Előtte – semmi biztos.
Nem tudta, mi vár rá. Csak azt tudta – ez már a vég kezdete.
A reggeli levegő hideg és nyirkos volt. Sándor lassan ballagott a park sétányán, érezve, ahogy a fáradtság minden lépésben ott van. Az elnyűtt zakó nem védett a csontig hatoló szél ellen – ugyanolyan kegyetlen volt, mint a saját családja.
Talált egy padot, óvatosan leült. Az emberek jöttek-mentek körülötte. Fiatal anyák babakocsival, idős párok, gyerekek… mindenki a maga életét élte.
Senki sem figyelt az egyedül üldögélő öregre. Az ereje lassan elfogyott. A hideg és a hó vitte el az utolsó tartalékait is. Elaludt… érezve, ahogy a hó puhán betakarja, mintha meleg takaró lenne.
És akkor… valaki megérintette az arcát.....kinyitotta a szemét, és MEGDERMEDT…… ???
Folytatás a kép alatti első kommentben ??
