A nőgyógyászom síelni volt, miközben én szültem, de a szülés után másnap megjelent Ő, és a nadrágjára mutogatva EZT mondta. A levegő megfagyott a szobában!

Hirdetés
A nőgyógyászom síelni volt, miközben én szültem, de a szülés után másnap megjelent Ő, és a nadrágjára mutogatva EZT mondta. A levegő megfagyott a szobában!
Hirdetés
A múlt héten a SOTE II. Klinikán jött világra a kislányunk sürgősségi császárral, az ügyeletes főorvos és egy rezidens doktornő műtött. /Sajnos a fogadott orvosom síelni volt azon a héten, és szegényt nagyon bántotta is a lelkiismerete, hogy nem ő műtött\./
Hirdetés

A lényeg: este műtöttek, reggel az őrzőben éppen az ágy szélére másztam ki, amikor megjelent a főorvos. A szokásos sablon kérdések után rátért a lényegre, hogy az anyagiakat majd varratszedésnél rendezzük, neki van egy "költsége”, mert úgy szokás nála, hogy a műtőben jelen lévő csapatot ő fizeti ki, és a műtőnek is van egy "bérleti díja"! Hát, hirtelen köpni-nyelni nem tudtam, csak annyit mondtam neki, hogy nekem van fogadott orvosom (amit tudott is, mert szülésznőt is fogadtunk), és vele megbeszélem a dolgokat.

Hirdetés
Erre csak annyi volt a válasza, hogy holnap is megkeres, és elmondja a varratszedést és az anyagi részleteket. Másnap jött,és elmondta, hogy a varratszedéskor, vagy távozáskor szeretné ha rendeznénk az anyagiakat, ami a magánrendelésének a tízszerese (160ezer)! Ja, és a műtőben utánam következett egy anyuka, akit szintén ő műtött (lepényleválás volt), vele ugyanezt eljátszotta szó szerint, és utolsó nap még meg is alázta a szobatársai előtt!!!" Semmelweis Egyetem II.
Hirdetés
számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának vezetője elmondta, etikai vizsgálatot kezdeményeznek a szóban forgó orvos ellen!

A történet valódiságát is igazolja, hogy egy erre szakosodott oldal, a Másállapotot a szülészetben Facebook csoportban is megtalálható a bejegyzés. Remélem nem csak engem háborított fel az eset. Nektek mi a véleményetek  erről? Kérlek szépen oszd meg, mert erről mindenkinek joga van tudni! Köszönjük szépen!

2018. április 25. (szerda), 16:52

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 15:26
Hirdetés

Valaha milliók által rajongott szupersztár volt a 7️⃣0️⃣-es években, ám élete váratlan fordulatot vett, amikor egy gyógyíthatatlan betegséggel diagnosztizálták.

Valaha milliók által rajongott szupersztár volt a 7️⃣0️⃣-es években, ám élete váratlan fordulatot vett, amikor egy gyógyíthatatlan betegséggel diagnosztizálták.

A ’70-es évek zenei legendája Parkinson-kór miatt visszavonult a reflektorfényből – Íme, mi történt vele! ??A ’70-es...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 14:53

„Hetvenéves vagyok, és soha nem születtek gyerekeim. De mielőtt bárki sajnálkozna felettem, elmondom: nincs mit sajnálni rajtam.

„Hetvenéves vagyok, és soha nem születtek gyerekeim. De mielőtt bárki sajnálkozna felettem, elmondom: nincs mit sajnálni rajtam.

Egy váratlan találkozás a rendelő folyosóján Egyszer elmentem a bőrgyógyászhoz. Tudjátok, milyen ez: hosszú folyosó,...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 09:17

Lefeküdtem egy hajléktalannal… de reggel tényleg ledöbbentett

Lefeküdtem egy hajléktalannal… de reggel tényleg ledöbbentett

Lefeküdtem egy hajléktalannal… de reggel tényleg ledöbbentettSoha nem gondoltam volna, hogy egyszer leírok ilyesmit....

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 08:39

Nem leszel sosem szépségkirálynő” – Egy mondat, ami örökre megváltoztatta az életem

Nem leszel sosem szépségkirálynő” – Egy mondat, ami örökre megváltoztatta az életem

Nem leszel sosem szépségkirálynő” – Egy mondat, ami örökre megváltoztatta az életemElső rész – A gyerekkor árnyai–...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 08:09

65 évesen egy idegennel aludtam — reggelre pedig megtudtam az igazságot

65 évesen egy idegennel aludtam — reggelre pedig megtudtam az igazságot

65 évesen egy idegennel aludtam — reggelre pedig megtudtam az igazságotAznap este már érezni lehetett az ősz leheletét...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 11. (csütörtök), 07:22

A lányom sokkolt, amikor újszülött ikrekkel állított haza – majd egy ügyvéd 1,8 milliárd forintos örökségről beszélt

A lányom sokkolt, amikor újszülött ikrekkel állított haza – majd egy ügyvéd 1,8 milliárd forintos örökségről beszélt

A lányom sokkolt, amikor újszülött ikrekkel állított haza – majd egy ügyvéd 1,8 milliárd forintos örökségről beszéltI....

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 15:02

A kiskutya az erdő felé húzta Marcit. Nem engedte, hogy otthagyja, addig rángatta a nadrágját, amíg a fiú végül elindult utána. Ott találta meg… az elveszett kutyamamát, megkötözve és a vízbe dobva, és hirtelen minden megváltozott.

A történet egy békés, alföldi faluban kezdődött, ahol a mindennapok lassan, egyszerűen teltek. Az emberek sietve...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 10. (szerda), 14:21

Mindenki elfordult tőle… de egyetlen nő megállt, és ezzel örökre megváltoztatta a kutya sorsát ??✨

Mindenki elfordult tőle… de egyetlen nő megállt, és ezzel örökre megváltoztatta a kutya sorsát ??✨

 A kutya nem adott ki egyetlen hangot sem. Nem rángatta a láncot, nem vonyított, nem próbált elvonszolódni a...

Hirdetés
Hirdetés