A nőnek elege lett abból, hogy mindig a háza elé parkolnak -bosszúján mindenki jót nevet
Hirdetés
Hirdetés
Az autósoknak nem könnyű manapság parkolóhelyet találni, sokszor még akkor sem, amikor valakinek saját parkoló helye van a háza előtt. /Juliue Geue Crowborough gyakran nem tud a saját helyére beparkolni a háza elé, mert mindig valaki más áll oda a kocsijával\./
Hirdetés
Nemrég a 48 éves Julie-nak annyira elege lett ebből, hogy úgy döntött, bosszút áll. Fantasztikus akciót talált ki és ezt a szociális médián keresztül osztotta meg.
Egyik nap amikor megint egy idegen autó állt a háza előtt, a nő úgy döntött két legyet üt egy csapásra.
Hirdetés
Akkoriban éppen új kavicsréteget akart letetetni a háza elé, ezért egy óriási ötlete támadt.
Felhívott egy épitőanyagokat áruló céget és megrendelt egy nagy zsák kavicsot. Azt mondta a cégnek, hogy a jó nehéz zsákot csak tegye le a háza előtt illegálisan parkoló autó elé.
Az autó tulajdonosának így két választása maradt: vagy otthagyja autóját, vagy kilapátolja a kavicsokat a zacskókból.
Egy üzenetet is írt, melyet a zacskók tetejére helyezett, ezzel a szöveggel:
Facebook/Park Randomly at all times
“Egy nyilvános tanácskozás után úgy döntöttünk, csak ez a lapát a tiéd, ezzel tudod kiásni magadnak a szabad utat. Ne felejtsd el, hogy kamera is van a közelben ami rád van irányítva, ezért ne felejts el mosolyogni, miközben lapátolsz.
“A környéken megforduló emberek nem mindig az én helyemre állnak be, de ha azt teszik, ez lesz a következménye.”
Azt is leírta, hogy egy héten legalább három alkalommal foglalják el a parkolóhelyét és hogy ebből már nagyon elege van.
Nagyon közel lakom az állomáshoz, mert az nekem fontos. Nekem….Olyan bejáratom van, ahol négy autó is elfér egymás mellett, mert nekem az hasznos, nem azoknak a lusta embereknek van fenntartva, akik ingyen szeretnének parkolni.”
Mit gondolsz erről az akcióról? Szerintünk nagyon jó ötlet. Oszd meg ezt a cikket barátaiddal, ha egyetértesz velünk!
2017. március 19. (vasárnap), 10:09
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Lebuktatta a férjét a fiatal szeretővel, de nem csinált jelenetet. Öt nap múlva meglepetést tartogatott számára… (1....
Mindenegyben blog 2025. április 21. (hétfő), 15:48
A saját fia és menye kidobták Sándort a házából… Már majdnem megfagyott a parkban, amikor valaki megérintette az arcát. Amikor kinyitotta a szemét, ELÁLLT A LÉLEGZETE! ?
Sándor lassan lépkedett végig az ismerős utcán, minden lépés nehéznek tűnt. Egy hosszú séta után tért vissza, abban reménykedve, hogy otthon meleg várja… de valahol mélyen már érezte, hogy valami nincs rendben.
Ahogy belépett, a fia, Tamás, és a menye, Andrea feszült arccal fogadták. A tekintetük hideg volt és távoli, mintha idegen lenne számukra – nem az az apa, aki egész életét nekik szentelte.
– Apa, beszélnünk kell – szólalt meg Tamás száraz hangon.
Sándor levette a kabátját, próbált nyugodt maradni, de belül egyre nőtt a nyugtalanság. Valami nagyon nem stimmelt.
– Meghoztuk a döntést – folytatta Tamás. – El kell hagynod a házat. Terveink vannak ezzel a lakással, és a jelenléted csak akadályoz minket.
Andrea mellette állt, de egy pillantást sem vetett Sándorra. A csendes egyetértése talán még jobban fájt, mint bármilyen szó.
– Hogy érted azt, hogy hagyjam el? – kérdezte zavartan Sándor.
– Ez az én házam… segítettem felépíteni, az összes megtakarításomat ebbe fektettem.
– Volt a te házad – vágott közbe Tamás. – Most már a miénk. Egy heted van, hogy összepakolj.
Sándor úgy érezte, mintha minden összeomlana. Évek szeretete, törődése, támogatása – egy pillanat alatt semmivé lett. A fiára nézett, akit felnevelt, és nem ismert rá többé.
Nehéz léptekkel ment be a szobájába. Egy régi bőrönd – még az apjától maradt rá – volt az egyetlen dolog, ami most társául szegődött. Elkezdett pakolni. Pár ing, néhány régi fénykép, megsárgult papírok.
A keze remegett, amikor elővette a családi albumot. Boldog évek fotói, közös ünnepek, Tamás születésnapjai, együtt megélt örömök és sikerek. Most mindez már csak halvány emlék.
– Hol fogok élni? – csak ez járt a fejében.
Amikor befejezte a pakolást, körbenézett utoljára a szobában. – Negyven év… és most minden egy bőröndbe fér bele…
Sándor elindult… Nem is volt célja, csak húzta maga után az egyetlen csomagját. A könnyei nem folytak. Túl nagy volt a fájdalom.
A magány sűrű, áthatolhatatlan takaróként borult rá. Csak a lámpák gyér fénye világította meg az útját. A ház mögötte maradt. A család. A múlt. Előtte – semmi biztos.
Nem tudta, mi vár rá. Csak azt tudta – ez már a vég kezdete.
A reggeli levegő hideg és nyirkos volt. Sándor lassan ballagott a park sétányán, érezve, ahogy a fáradtság minden lépésben ott van. Az elnyűtt zakó nem védett a csontig hatoló szél ellen – ugyanolyan kegyetlen volt, mint a saját családja.
Talált egy padot, óvatosan leült. Az emberek jöttek-mentek körülötte. Fiatal anyák babakocsival, idős párok, gyerekek… mindenki a maga életét élte.
Senki sem figyelt az egyedül üldögélő öregre. Az ereje lassan elfogyott. A hideg és a hó vitte el az utolsó tartalékait is. Elaludt… érezve, ahogy a hó puhán betakarja, mintha meleg takaró lenne.
És akkor… valaki megérintette az arcát.....kinyitotta a szemét, és MEGDERMEDT…… ???
Folytatás a kép alatti első kommentben ??
