A pénztárosnő beszólt az idős néninek, de az úgy helyre tette, hogy beléfagyott a szó!

Hirdetés
A pénztárosnő beszólt az idős néninek, de az úgy helyre tette, hogy beléfagyott a szó!
Hirdetés

A fiatal nő becsmérelte az öregeket, minden rosszat az ő nyakukba varrt, ám egy idős hölgy olyat mondott neki, hogy azóta is csak kapkodja a levegőt…

/„Nemrég egy szupermarketben vásároltam, amikor a fiatal pénztáros hölgy azt javasolta nekem, hogy inkább a saját táskáimat használjam, mert a műanyag zacskó nem környezetbarát\./

Hirdetés
Bocsánatot kértem, és elmondtam neki, hogy „az én időmben nem volt még ez a „zöld” dolog.

A hölgy azt válaszolta, hogy „azért van ma ezzel problémánk, mert az Önök generációja nem törődött eléggé azzal, hogy a környezetet megóvja a jövő nemzedékének”.

Hirdetés

Elgondolkodtam. És szépen mesélni kezdtem a pénztárosnak, hogyan is volt a "mi időnkben":

Annak idején visszavittük a tejesüvegeket, üdítősüvegeket és sörösüvegeket a boltba. A boltból visszakerültek az üzembe, ahol mosás és sterilizálás után újratöltötték őket. Így voltak mindig újrahasznosítva. De ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben.

A lépcsőn gyalog jártunk, mert nem volt mozgólépcső minden boltban és irodaházban. Gyalog mentünk a boltba, nem pattantunk be a 300 lóerős verdánkba, valahányszor volt valami elintéznivalónk kétsaroknyira.

Hirdetés
De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben.

Annak idején kimostuk a gyerekpelenkát, mert nem volt még eldobható pelenka. A ruhát szárítókötélen szárítottuk, nem pedig egy 240 voltot zabáló masinában. A szél- és a napenergia szárította a ruhákat a mi időnkben. A gyerekek a testvéreiktől örökölt ruhákban jártak, nem kaptak mindig vadonatúj göncöket.

Hirdetés
De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben.

Annak idején egy tévé volt egy háztartásban, nem pedig szobánként. A konyhában kézzel kavartuk az ételt, mert nem volt elektromos gépünk, ami mindent megcsinált volna helyettünk. Ha törékeny tárgyat akartunk postán küldeni, régi újságpapírokba csomagoltuk, hogy megvédjük, nem pedig buborékfóliába.

Annak idején nem használtunk benzinmotoros fűnyírót.

Hirdetés
A füvet emberi erővel hajtott tologatós fűnyíróval nyírtuk. A munka jelentette számunkra a testmozgást, ezért nem kellett fitnesztermekbe járnunk, hogy árammal működő futópadon fussunk. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben.

Ivókútból ittunk, ha szomjasak voltunk, nem vettünk műanyag palackos vizet, valahányszor inni akartunk.

Hirdetés
A tollakat újratöltöttük tintával, ahelyett, hogy mindig új tollat vettünk volna. A borotvában csak a pengét cseréltük, nem dobtuk el a teljes borotvát csak azért, mert a pengéje életlen lett. De ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben.

Annak idején az emberek buszra szálltak, a gyerekek biciklivel vagy gyalog mentek iskolába, és nem használták az anyukájukat 24 órás taxiszolgálatként. Egy szobában egyetlen konnektor volt. Nem volt szükségünk egy rakás konnektorra, hogy több tucat készüléknek áramot biztosítsunk.

Hirdetés
És nem volt szükségünk számítógépes kütyüre és az űrben keringő műholdaktól érkező jelekre ahhoz, hogy megtaláljuk a legközelebbi pizzériát.

Hát nem szomorú, hogy a mostani generáció arra panaszkodik, hogy mi öregek milyen pazarlók voltunk, csak mert ez a „zöld” dolog még nem létezett annak idején?”

(tudnodkell.info)

2019. november 09. (szombat), 12:58

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 08:02
Hirdetés

Csákányi Eszter – amit a szerepek eltakartak

Csákányi Eszter – amit a szerepek eltakartak

Volt egyszer egy kislány, aki nem a színpadon kezdte az életét, hanem a nézőtéren. Csendben ült, figyelt, és próbálta...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 09. (csütörtök), 06:09

Hevesi Tamás és Hevesi Krisztina – egy házasság, amit nem adtak fel

Hevesi Tamás és Hevesi Krisztina – egy házasság, amit nem adtak fel

Gyulán, egy csendes utcában született meg 1964 nyarán Hevesi Tamás, egy olyan családban, ahol a zene nem külön...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 18:26

Halottnak hitt csecsemőt tettek a testvére mellé… ami ezután történt, mindenkit megrázott

Halottnak hitt csecsemőt tettek a testvére mellé… ami ezután történt, mindenkit megrázott

Az éjszakai műszak csendjeHajnali fél három körül járt az idő, amikor Varga Réka egy pillanatra megállt az inkubátorok...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 18:23

Egy 7 éves fiú hívta a segélyhívót suttogva – a rendőrök döbbenetes jelenetre érkeztek

Egy 7 éves fiú hívta a segélyhívót suttogva – a rendőrök döbbenetes jelenetre érkeztek

A csend, ami nem volt csendA házban minden úgy nézett ki, mintha egy gondosan megkomponált képeslap lenne: a nappaliban...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 18:19

A férje temetésén kapott egy titkos cetlit – amit másnap megtudott, az teljesen felforgatta az életét

A férje temetésén kapott egy titkos cetlit – amit másnap megtudott, az teljesen felforgatta az életét

A cetliA temetésen nem a csend volt a legnehezebb, hanem az, ahogyan az emberek halkan beszéltek egymás mellett, mintha...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 18:16

A pénztáros megalázott egy idős férfit az aprója miatt – amit ezután történt, attól mindenki elhallgatott

A pénztáros megalázott egy idős férfit az aprója miatt – amit ezután történt, attól mindenki elhallgatott

A sor végeA pénztárnál lassan araszolt előre a sor, a kosarak csikorgása és a szkenner csippanása egyhangú ritmust...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 18:13

Nem bosszút állt, hanem rendet tett – ezért lett erősebb a végén

Nem bosszút állt, hanem rendet tett – ezért lett erősebb a végén

Üzenet hajnalbanA telefon rezgése először beleolvadt a körülöttem zúgó monoton hangokba, mintha csak a fejemben szólna,...

Mindenegyben blog
2026. április 08. (szerda), 17:54

Hajléktalan férfi csak egy szelet tortát kért a beteg feleségének – amit ezután történt, arra senki sem számított

Hajléktalan férfi csak egy szelet tortát kért a beteg feleségének – amit ezután történt, arra senki sem számított

A hideg reggel ízeA hajnal lassan csorgott le a város szürke házfalain, mintha maga is fázna. A járdák még nedvesen...

Hirdetés
Hirdetés