A PÉNZTÁROSNŐ KI AKARTA OKTATNI AZ IDŐS NÉNIT, ÁM A NÉNI ÚGY HELYRE TETTE, HOGY CSAK NA!

Hirdetés
A PÉNZTÁROSNŐ KI AKARTA OKTATNI AZ IDŐS NÉNIT, ÁM A NÉNI ÚGY HELYRE TETTE, HOGY CSAK NA!
Hirdetés

A fiatal pénztáros becsmérelte az előző generációkat, az öregeket, mindent az ő nyakukba varrt, ám egy idős hölgy olyat mondott neki, amitől belé fagyott a szó!  

/Nemrég egy szupermarketben vásároltam, amikor a fiatal pénztáros hölgy azt javasolta nekem, hogy inkább a saját táskáimat használjam, mert a műanyag zacskó nem környezetbarát\./

Hirdetés
Bocsánatot kértem, és elmondtam neki, hogy „az én időmben nem volt még ez a „zöld” dolog.

A hölgy azt válaszolta, hogy „azért van ma ezzel problémánk, mert az Önök generációja nem törődött eléggé azzal, hogy a környezetet megóvja a jövő nemzedékének”.

Hirdetés

Elgondolkodtam. És szépen mesélni kezdtem a pénztárosnak, hogyan is volt a "mi időnkben": 

Annak idején visszavittük a tejesüvegeket, üdítősüvegeket és sörösüvegeket a boltba. A boltból visszakerültek az üzembe, ahol mosás és sterilizálás után újratöltötték őket. Így voltak mindig újrahasznosítva. De ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben.

A lépcsőn gyalog jártunk, mert nem volt mozgólépcső minden boltban és irodaházban. Gyalog mentünk a boltba, nem pattantunk be a 300 lóerős verdánkba, valahányszor volt valami elintéznivalónk kétsaroknyira.

Hirdetés
De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben.

Annak idején kimostuk a gyerekpelenkát, mert nem volt még eldobható pelenka. A ruhát szárítókötélen szárítottuk, nem pedig egy 240 voltot zabáló masinában. A szél- és a napenergia szárította a ruhákat a mi időnkben. A gyerekek a testvéreiktől örökölt ruhákban jártak, nem kaptak mindig vadonatúj göncöket.

Hirdetés
De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben.

Annak idején egy tévé volt egy háztartásban, nem pedig szobánként. A konyhában kézzel kavartuk az ételt, mert nem volt elektromos gépünk, ami mindent megcsinált volna helyettünk. Ha törékeny tárgyat akartunk postán küldeni, régi újságpapírokba csomagoltuk, hogy megvédjük, nem pedig buborékfóliába.

Annak idején nem használtunk benzinmotoros fűnyírót.

Hirdetés
A füvet emberi erővel hajtott tologatós fűnyíróval nyírtuk. A munka jelentette számunkra a testmozgást, ezért nem kellett fitnesztermekbe járnunk, hogy árammal működő futópadon fussunk. De a pénztáros hölgynek igaza volt, ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben.

Ivókútból ittunk, ha szomjasak voltunk, nem vettünk műanyag palackos vizet, valahányszor inni akartunk.

Hirdetés
A tollakat újratöltöttük tintával, ahelyett, hogy mindig új tollat vettünk volna. A borotvában csak a pengét cseréltük, nem dobtuk el a teljes borotvát csak azért, mert a pengéje életlen lett. De ez a „zöld” dolog még nem létezett az én időmben.

Annak idején az emberek buszra szálltak, a gyerekek biciklivel vagy gyalog mentek iskolába, és nem használták az anyukájukat 24 órás taxiszolgálatként. Egy szobában egyetlen konnektor volt.

Hirdetés
Nem volt szükségünk egy rakás konnektorra, hogy több tucat készüléknek áramot biztosítsunk. És nem volt szükségünk számítógépes kütyüre és az űrben keringő műholdaktól érkező jelekre ahhoz, hogy megtaláljuk a legközelebbi pizzériát.

Hát nem szomorú, hogy a mostani generáció arra panaszkodik, hogy mi öregek milyen pazarlók voltunk, csak mert ez a „zöld” dolog még nem létezett annak idején?

Egyetértesz a hölggyel? Akkor ne felejtsd el megosztani! 

Forrás: nemkutya.com

2016. szeptember 12. (hétfő), 21:14

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 16:54
Hirdetés

Egy katonáknak fenntartott kocsmában egy férfi szándékosan rám locsolta az italát

Egy katonáknak fenntartott kocsmában egy férfi szándékosan rám locsolta az italát

A Honvéd utcáról nyíló, alacsony mennyezetű presszót a környéken mindenki csak Laktanya Sörözőnek hívta, pedig a...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 13:20

Kiröhögték az egyszerű apát az esküvőn… 10 másodperccel később mindenki szégyellte magát

Kiröhögték az egyszerű apát az esküvőn… 10 másodperccel később mindenki szégyellte magát

A sarokasztalA sarokban ültem, ott, ahol az ajtó nyílt a konyha felé, és minden egyes lengésnél kiáradt a forró levegő,...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 13:16

Egy anya betört a lánya lakásába… amit a pince mögött talált, mindenkit sokkolt

Egy anya betört a lánya lakásába… amit a pince mögött talált, mindenkit sokkolt

A csend súlyaHárom hete nem beszéltem Annával. Az első napokban még magyarázatokat kerestem: sok munka, lemerült...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 13:12

A férfi azt hitte, túl van a múlton… aztán meglátta volt feleségét terhesen egy étteremben

A férfi azt hitte, túl van a múlton… aztán meglátta volt feleségét terhesen egy étteremben

A felismerés pillanataA toll megállt a levegőben. Márk ujjai között egy pillanatra megremegett, mintha nem lenne biztos...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 13:08

Napokig nem értették a kutya viselkedését… aztán felfedeztek valamit a szekrény mögött

Napokig nem értették a kutya viselkedését… aztán felfedeztek valamit a szekrény mögött

A szoba, ami megváltozottAz ajtófélfának támaszkodva álltam, és úgy éreztem, mintha valaki belülről szorítaná össze a...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 13:05

Kiküldték farmerben az étteremből – amit ezután tett, attól mindenki elhallgatott

Kiküldték farmerben az étteremből – amit ezután tett, attól mindenki elhallgatott

Az asztal, ami nem jutottA délutáni fény tompán szűrődött be az étterem nagy üvegablakain, mintha szándékosan puhítaná...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 12:56

Megalázta a 70 éves nőt az étterem vezetője – aztán megérkezett valaki, aki mindent megváltoztatott

Megalázta a 70 éves nőt az étterem vezetője – aztán megérkezett valaki, aki mindent megváltoztatott

A csend súlyaAz ajtó fölött megszólaló csengő hangja alig hallatszott ki a beszélgetések halk zsongásából, amikor az...

Mindenegyben blog
2026. április 10. (péntek), 12:53

Egy takarító belépett egy zárt szobába – ami ezután történt, mindenkit sokkolt”

Egy takarító belépett egy zárt szobába – ami ezután történt, mindenkit sokkolt”

A csend, ami nem hagy nyugodniA folyosó fényei tompán égtek, mintha ők is fáradtak lennének már attól, hogy...

Hirdetés
Hirdetés