A repülőtéren készült fénykép erről a nőről gyorsan elterjedt az interneten… hamarosan meg fogod érteni, hogy miért…
Hirdetés
Hirdetés
Kölönleges oka van annak, amiért ez a repülőtéren készült fénykép gyorsan elterjedt az interneten. A fénykép készítője elmeséli, hogy milyen történet fűződik hozzá.
/A felvételen, a háttérben látható édesapa két éves kislányával el szeretett volna utazni, azonban az utasfelvételkor nagyon meglepődött és zavarba jött, hiszen ott tudta meg, hogy két éves kislányának is külön jegyet kell vásárolnia\./
Hirdetés
A probléma az volt, hogy az édesapának nem volt annyi pénze, hogy a helyszínen kifizesse a jegyet.
A szomorú édesapa kiállt a sorból és nem tudta, hogy mitévő legyen. Kislányát karjába vette és kétségbeesetten gondolkodni kezdett.
Hirdetés
Kiderült, hogy kislánya már túllépte a megengedett korhatárt és nem utazhat igyen.
Néhány pillanat múlva odament hozzá egy hölgy és átadta neki a jegyet, amire szüksége volt.
A légitársaság alkalmazottait nagyon meglepte a nő gesztusa, aki annak ellenére, hogy a jegy 749 dollárba került, kifizette az édesapa helyett. Nem habozott, átnyjújtotta a bankkártyáját és kifizette vele a jegy árát.
Hirdetés
A férfi átölelte a nőt, és megköszönte. Ugyanakkor kérte, hogy adja meg a címét és telefonszámát, hogy tudja majd megtéríteni az összeget.
Erre a nő közölte vele, hogy ne aggódjon, nem kell visszafizetnie.
A történetet március 8-án vált népszerűvé a facebook-on és az egész interneten elterjedt.
Sokan kifejezték a nő iránti tiszteletüket.
“Kérlek, hogy osszátok meg ezt a történetet! Azt szeretném, hogy mindenki megismerje ezt a kedves hölgyet!” -`írta a fénykép készítője.
Lebuktatta a férjét a fiatal szeretővel, de nem csinált jelenetet. Öt nap múlva meglepetést tartogatott számára… (1....
Mindenegyben blog 2025. április 21. (hétfő), 15:48
A saját fia és menye kidobták Sándort a házából… Már majdnem megfagyott a parkban, amikor valaki megérintette az arcát. Amikor kinyitotta a szemét, ELÁLLT A LÉLEGZETE! ?
Sándor lassan lépkedett végig az ismerős utcán, minden lépés nehéznek tűnt. Egy hosszú séta után tért vissza, abban reménykedve, hogy otthon meleg várja… de valahol mélyen már érezte, hogy valami nincs rendben.
Ahogy belépett, a fia, Tamás, és a menye, Andrea feszült arccal fogadták. A tekintetük hideg volt és távoli, mintha idegen lenne számukra – nem az az apa, aki egész életét nekik szentelte.
– Apa, beszélnünk kell – szólalt meg Tamás száraz hangon.
Sándor levette a kabátját, próbált nyugodt maradni, de belül egyre nőtt a nyugtalanság. Valami nagyon nem stimmelt.
– Meghoztuk a döntést – folytatta Tamás. – El kell hagynod a házat. Terveink vannak ezzel a lakással, és a jelenléted csak akadályoz minket.
Andrea mellette állt, de egy pillantást sem vetett Sándorra. A csendes egyetértése talán még jobban fájt, mint bármilyen szó.
– Hogy érted azt, hogy hagyjam el? – kérdezte zavartan Sándor.
– Ez az én házam… segítettem felépíteni, az összes megtakarításomat ebbe fektettem.
– Volt a te házad – vágott közbe Tamás. – Most már a miénk. Egy heted van, hogy összepakolj.
Sándor úgy érezte, mintha minden összeomlana. Évek szeretete, törődése, támogatása – egy pillanat alatt semmivé lett. A fiára nézett, akit felnevelt, és nem ismert rá többé.
Nehéz léptekkel ment be a szobájába. Egy régi bőrönd – még az apjától maradt rá – volt az egyetlen dolog, ami most társául szegődött. Elkezdett pakolni. Pár ing, néhány régi fénykép, megsárgult papírok.
A keze remegett, amikor elővette a családi albumot. Boldog évek fotói, közös ünnepek, Tamás születésnapjai, együtt megélt örömök és sikerek. Most mindez már csak halvány emlék.
– Hol fogok élni? – csak ez járt a fejében.
Amikor befejezte a pakolást, körbenézett utoljára a szobában. – Negyven év… és most minden egy bőröndbe fér bele…
Sándor elindult… Nem is volt célja, csak húzta maga után az egyetlen csomagját. A könnyei nem folytak. Túl nagy volt a fájdalom.
A magány sűrű, áthatolhatatlan takaróként borult rá. Csak a lámpák gyér fénye világította meg az útját. A ház mögötte maradt. A család. A múlt. Előtte – semmi biztos.
Nem tudta, mi vár rá. Csak azt tudta – ez már a vég kezdete.
A reggeli levegő hideg és nyirkos volt. Sándor lassan ballagott a park sétányán, érezve, ahogy a fáradtság minden lépésben ott van. Az elnyűtt zakó nem védett a csontig hatoló szél ellen – ugyanolyan kegyetlen volt, mint a saját családja.
Talált egy padot, óvatosan leült. Az emberek jöttek-mentek körülötte. Fiatal anyák babakocsival, idős párok, gyerekek… mindenki a maga életét élte.
Senki sem figyelt az egyedül üldögélő öregre. Az ereje lassan elfogyott. A hideg és a hó vitte el az utolsó tartalékait is. Elaludt… érezve, ahogy a hó puhán betakarja, mintha meleg takaró lenne.
És akkor… valaki megérintette az arcát.....kinyitotta a szemét, és MEGDERMEDT…… ???
Folytatás a kép alatti első kommentben ??
