A szülés rendben zajlott, de miután az ikrek megszülettek, az orvos hirtelen felkiáltott. Ő még ilyet nem látott

Hirdetés
A szülés rendben zajlott, de miután az ikrek megszülettek, az orvos hirtelen felkiáltott. Ő még ilyet nem látott
Hirdetés

Néma csend lett a műtőben.

Amikor Sarah és Bill Thistlethwaite megtudta, hogy ikreket várnak, a fellegekben jártak a boldogságtól. /De az öröm helyét gyorsan átvette az aggódás, amikor az orvosok felfedezték, hogy az édesanya mono\-mono ikreket várt, ami azt jelenti, hogy két kislánya közös magzatburokban fejlődött és közös méhlepényen osztozott\./

Hirdetés

Az orvosok szerint az ilyen típusú ikerterhesség nagyon ritka – tízezer terhességből mindössze egyet érint – ráadásul nem veszélytelen: a közös magzatburok növeli a genetikai betegségek kockázatát, arról már nem is beszélve, hogy az összetekeredő köldökzsinór könnyen megfojthatta volna egyik vagy másik babát.

Hirdetés

Épp ezért Saraht 57 nappal a tervezett császár előtt kórházba szállították, és folyamatosan megfigyelték.

2014-ben végül a két kislány megszületett – 46 másodperc különbséggel, teljesen egészségesen.

Az orvos felkiáltott, amikor meglátta azt a jelenetet, amit meg is örökítettek: alig hitt a szemének ugyanis, amikor meglátta, hogy a két baba egymás kezét fogja.

– A szívem majd elolvadt – mondta Sarah a People magazinnak –, de még a férjem szeme is megtelt könnyel. De nem hiszem, hogy bárki szeme száraz maradt volna ettől a látványtól.

Immár három éve, hogy a két kislány, Jenna és Jillian megszületett.

Hirdetés
Mára már két élénk kislány, saját személyiséggel, de egy dolog mindig közös bennük: szeretik egymás kezét fogni – úgy tűnik, soha nem akarnak egymás nélkül élni.

 

2017. október 27. (péntek), 23:17

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. február 07. (szombat), 16:50
Hirdetés

A kutyákat megmentette – de nem sejtette, hogy valaki más is figyelte őket az erdőből…

A kutyákat megmentette – de nem sejtette, hogy valaki más is figyelte őket az erdőből…

A csend nem mindig békeA Zempléni-hegység egyik eldugott völgyében, egy fakó cserépkéményű erdei ház állt, magányosan,...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. február 07. (szombat), 16:46

A temetésen egyedül álltam. Másnap megváltoztattam a végrendeletemet.

A temetésen egyedül álltam. Másnap megváltoztattam a végrendeletemet.

A szél és a csend— Nincs értelme várni, Márta néni — törte meg a ravatalozóban ülő temetkezési asszisztens a fagyos...

Mindenegyben blog
2026. február 07. (szombat), 16:39

Beült a taxiba, nem tudta: az exfelesége vezeti – amit ezután mondott, mindent megváltoztatott

Beült a taxiba, nem tudta: az exfelesége vezeti – amit ezután mondott, mindent megváltoztatott

Éjszaka a semmibenA nevem Kelemen Ágnes. De ezt a nevet már csak az irataimban használom.Miután a válásom után minden,...

Mindenegyben blog
2026. február 07. (szombat), 16:33

A feleségem szerint csak egy ’megtört veterán’ vagyok – de az igazság egy manila mappában várt rám

A feleségem szerint csak egy ’megtört veterán’ vagyok – de az igazság egy manila mappában várt rám

„Gratulálok.”Azt mondta, „végre megszabadultam attól a leharcolt nyomoréktól,” és pezsgőt töltött egy nála fiatalabb...

Mindenegyben blog
2026. február 07. (szombat), 16:27

Terhes feleségét lökte le a lépcsőn – azt hitte, megússza.

Terhes feleségét lökte le a lépcsőn – azt hitte, megússza.

A csend szélénA kórházi folyosón hideg fény vibrált a neoncsövek alatt. A mentőágy nyikorgott, ahogy áttolták rajta az...

Mindenegyben blog
2026. február 06. (péntek), 13:36

Eladták a nagymamám zongoráját egy Tesla miatt – másnap kiraktam őket a saját házukból

Eladták a nagymamám zongoráját egy Tesla miatt – másnap kiraktam őket a saját házukból

Az örökség ára– Ugye tudod, Lilla, hogy Zsófi legalább még tudja, hova tart – mondta anyám anélkül, hogy rám nézett...

Mindenegyben blog
2026. február 06. (péntek), 13:29

Börtön helyett ölelés: nagymama mentette meg unokáját egy hazugsággal szemben

Börtön helyett ölelés: nagymama mentette meg unokáját egy hazugsággal szemben

– A hívásA telefon pontban 2:47-kor kezdett csörögni. A sötét hálószobában úgy hasított bele a hang, mint kés a...

Mindenegyben blog
2026. február 06. (péntek), 13:24

Add el a házat. Vidd a pénzt. Én már kifizettem az életemmel. – Az év legmegrázóbb testvérpárbeszéde

Add el a házat. Vidd a pénzt. Én már kifizettem az életemmel. – Az év legmegrázóbb testvérpárbeszéde

A ház, amit nem lehetett elosztani Temetni mindig hidegben szokás. Legalábbis nekem úgy tűnik, mintha a halál valami...

Hirdetés
Hirdetés