A tündéri Sanyikára egy gyermekotthonban találtunk rá! Nem kérünk mást, csak olvassátok el mit kért ajándékba!

Egyszer a karácsonyi ünnepek előtt, az adventi időszakban ellátogattam egy gyermekotthonba. /A gyerekek örömmel fogadtak, este sétára hívtak, bejártuk a kivilágított várost, jólesett megosztani az élményt, együtt belépni a karácsonyi ünnep sugár\-pitvarába\./

 Célja is volt az utunknak, egy hatalmas fenyőfa, melyet az egyik téren állítottak föl, csillogtak-villogtak rajta az üveggömbök, a fényes papírba csomagolt dobozok, amelyek ki tudja, milyen titkokat rejtettek. Mikor innen már visszafordultunk, észrevettem, hogy a kis Sanyika nemcsak szorosabban kapaszkodik belém, hanem minduntalan a kezemre hajtja a fejét. – Hát te mit csinálsz? – kérdeztem, arra gondolva, hogy talán elfáradt. – Elalszom – felelt egy szóval, és én már megértettem azt is, amit nem mondott ki.  Nemsokára elválunk, nekem másutt van a szállásom, ő egyedül fekszik le. Hát most még gyűjt magának egy-egy pillanatot az együttlétből, eljátssza, hogy éppen elalszik, és van mellette valaki, akihez odahajthatja a fejét. – És mit álmodsz? – kérdeztem tréfásan, leplezve megindultságomat. De ő komolyan válaszolt: – Csillagot. Kérünk osszátok meg szívszorító történetét!via

2018. december 02. (vasárnap), 19:02