Amikor a fiam sír, én nem tudom átölelni, hanem ő ölel át engem – Nick Vujicic
Hirdetés
Hirdetés
Nick Vujicic nevét az egész világon ismerik. Nem csupán egy ismert emberről van szó, hanem egy olyan példaképről, aki a világot járva emberek millióinak segít saját sorsán keresztül más szemszögből nézni az életet. 1982-ben karok és lábak nélkül születettAusztráliában. Ma motivációs trénerként igyekszik jobbá tenni mások életét.
/Nick Vujicic szerint a világon a nem végtagok nélkül élni a legnehezebb\./
Hirdetés
Sokkal nehezebb, ha az ember a szeretetet kell, hogy nélkülözze és magányosnak, reménytelennek érzi magát. Bármilyen betegség vagy sorscsapás ér, meg kell őriznünk az erőnket. Nick szerint a humorérzék az egyik legfontosabb a kiegyensúlyozott élethez és ennek ő maga sincs híján: mikor egyszer megkérdezték tőle, mi történt vele, azt felelte, a dohányzás tette vele ezt.
Nick Vujicic azonban nem titkolja, hogy az ő hozzáállása sem volt mindig ilyen pozitív.
Hirdetés
Kiskorában gyűlölte magát és az egész életet feleslegesnek érezte. A gyerekek kinevették, ő pedig biztos volt benne, hogy soha nem fog társat találni. Ehhez képest Nick már 4 éve a legnagyobb boldogságban él feleségével, akivel két közös gyermeket nevelnek. Ahogy mondja, semmiért nem adná és nem cserélné el a mostani életét. Korábban nem hitte, hogy ez valaha is így lesz.
Hirdetés
10 éves korában el akarta dobni magától az életet és most mindennél boldogabb, hogy végül nem tette meg.
Nick elmesélt egy történetet, mikor az egyik előadásán egy édesapa felemelte és felvitte hozzá a színpadra a szintén végtagok nélkül született, 1 éves kisbabáját. Nick ránézett és rámosolygott, a közönség pedig könnyekben tört ki. A tréner állítja, minden körülmények közt hálásnak kell lenni az életért és ki kell tartani az álmaink mellett. Ahogyan neki is ki kellett, hiszen semmit nem kapott könnyen.
Hirdetés
Szülei a könyvelői pályára szánták, így el is végezte az iskolát, miközben szónok szeretett volna lenni. 52 helyet keresett meg azzal, hogy hadd tartson előadást és 52-szer utasították el. Ám az 53. helyen igent mondtak neki! Nick Vujicic ezzel is azt bizonyítja, hogy az álmainkért vívott küzdelmet sosem szabad feladni.
Ez a riport nagyszerű példa arra, hogy mit végezhet el Isten Igéje egy emberi szívben.
Hirdetés
Nick életét a János 9,1-3 változtatta meg: “Amikor Jézus továbbment, meglátott egy születése óta vak embert. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett: ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus így válaszolt: „Nem ő vétkezett, nem is a szülei, hanem azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta Isten cselekedetei.”
Lebuktatta a férjét a fiatal szeretővel, de nem csinált jelenetet. Öt nap múlva meglepetést tartogatott számára… (1....
Mindenegyben blog 2025. április 21. (hétfő), 15:48
A saját fia és menye kidobták Sándort a házából… Már majdnem megfagyott a parkban, amikor valaki megérintette az arcát. Amikor kinyitotta a szemét, ELÁLLT A LÉLEGZETE! ?
Sándor lassan lépkedett végig az ismerős utcán, minden lépés nehéznek tűnt. Egy hosszú séta után tért vissza, abban reménykedve, hogy otthon meleg várja… de valahol mélyen már érezte, hogy valami nincs rendben.
Ahogy belépett, a fia, Tamás, és a menye, Andrea feszült arccal fogadták. A tekintetük hideg volt és távoli, mintha idegen lenne számukra – nem az az apa, aki egész életét nekik szentelte.
– Apa, beszélnünk kell – szólalt meg Tamás száraz hangon.
Sándor levette a kabátját, próbált nyugodt maradni, de belül egyre nőtt a nyugtalanság. Valami nagyon nem stimmelt.
– Meghoztuk a döntést – folytatta Tamás. – El kell hagynod a házat. Terveink vannak ezzel a lakással, és a jelenléted csak akadályoz minket.
Andrea mellette állt, de egy pillantást sem vetett Sándorra. A csendes egyetértése talán még jobban fájt, mint bármilyen szó.
– Hogy érted azt, hogy hagyjam el? – kérdezte zavartan Sándor.
– Ez az én házam… segítettem felépíteni, az összes megtakarításomat ebbe fektettem.
– Volt a te házad – vágott közbe Tamás. – Most már a miénk. Egy heted van, hogy összepakolj.
Sándor úgy érezte, mintha minden összeomlana. Évek szeretete, törődése, támogatása – egy pillanat alatt semmivé lett. A fiára nézett, akit felnevelt, és nem ismert rá többé.
Nehéz léptekkel ment be a szobájába. Egy régi bőrönd – még az apjától maradt rá – volt az egyetlen dolog, ami most társául szegődött. Elkezdett pakolni. Pár ing, néhány régi fénykép, megsárgult papírok.
A keze remegett, amikor elővette a családi albumot. Boldog évek fotói, közös ünnepek, Tamás születésnapjai, együtt megélt örömök és sikerek. Most mindez már csak halvány emlék.
– Hol fogok élni? – csak ez járt a fejében.
Amikor befejezte a pakolást, körbenézett utoljára a szobában. – Negyven év… és most minden egy bőröndbe fér bele…
Sándor elindult… Nem is volt célja, csak húzta maga után az egyetlen csomagját. A könnyei nem folytak. Túl nagy volt a fájdalom.
A magány sűrű, áthatolhatatlan takaróként borult rá. Csak a lámpák gyér fénye világította meg az útját. A ház mögötte maradt. A család. A múlt. Előtte – semmi biztos.
Nem tudta, mi vár rá. Csak azt tudta – ez már a vég kezdete.
A reggeli levegő hideg és nyirkos volt. Sándor lassan ballagott a park sétányán, érezve, ahogy a fáradtság minden lépésben ott van. Az elnyűtt zakó nem védett a csontig hatoló szél ellen – ugyanolyan kegyetlen volt, mint a saját családja.
Talált egy padot, óvatosan leült. Az emberek jöttek-mentek körülötte. Fiatal anyák babakocsival, idős párok, gyerekek… mindenki a maga életét élte.
Senki sem figyelt az egyedül üldögélő öregre. Az ereje lassan elfogyott. A hideg és a hó vitte el az utolsó tartalékait is. Elaludt… érezve, ahogy a hó puhán betakarja, mintha meleg takaró lenne.
És akkor… valaki megérintette az arcát.....kinyitotta a szemét, és MEGDERMEDT…… ???
Folytatás a kép alatti első kommentben ??
