Az apró, vastag szemüveges nénike fontossága teljes tudatában ült le székébe és látható izgalommal várta a kérdéseket.
"Ismer Ön engem?" - kérdezte az alperes ügyvédje.
"Persze, hát hogy ne ismernélek, Pistikém! És be kell valljam, nagyon csalódott vagyok miattad.
Az ügyvéd elvörösödött, majd pár pillanat döbbent ácsorgás után zavarában - mert ötlete sem volt, hogy hogyan kéne tovább lendülnie az irtózatósan kínos helyzetből - rámutatott a kollégájára, a felperes ügyvédjére.
"És őt is ismeri?" - kérdezte az idős asszonytól.
"Persze! Ő a mi ügyvédünk, a Sanyi! Gyerekkora óta ismerem őt is, mint téged. És nem tudom mi történt veletek, fiúk, de Sanyiból is egy bigott, nagyhangú, lusta fráter lett.
Az alperes ügyvédje majd belehalt a szégyenbe.
A döbbent csendet a bíró törte meg. Odahívatta magához mindkét ügyvédet és ezt mondta:
"Nem érdekel, hogy mit csinálnak a szabadidejükben, de ha bármelyikük megkérdezi, hogy ismer-e engem, mindkettejüket lecsukatom ezer évre!"
Tanulság: ne kérdezz, ha nem vagy felkészülve a válaszra. És az ügyvédek is lehettek cuki kisgyerekek egykoron.