Amikor megláttam a nővérem újszülöttjét a kórházban, megrázott az a zavarba ejtő igazság, amit véletlenül találtam a táskájában! Mindig is nagyon közel álltam a nővéremhez, Katalinhoz. Négy évvel idősebb nálam, de mindig is olyan kapcsolatunk volt, mintha egyidősek lennénk. Mindent együtt éltünk át – jót és rosszat – és mindig is a legnagyobb támasza voltam. Így amikor megtudta, hogy terhes, nem is lehettem volna boldogabb érte. Kata és a férje, Bence egy ideje próbálkoztak a gyermekvállalással, így amikor kiderült, hogy várandós, el sem tudtam mondani, mennyire örültem nekik. Alig vártam, hogy megismerjem az unokaöcsémet vagy unokahúgomat. Hosszú napokon át képzeltem el, hogyan vigyázok rá, kényeztetem ajándékokkal, és természetesen a világ legjobb nagynénije leszek. A nap, amikor Kata vajúdni kezdett, olyan volt, mintha egy álom vált volna valóra. Ahogy megkaptam a hívást, azonnal rohantam a kórházba, alig vártam, hogy lássam őt és megismerjem a babát. Egy érzelmekkel teli forgószél volt, miközben végigsétáltam a kórház folyosóin. Amikor megérkeztem a szülészeti osztályra, Kata férje, Bence fogadott, aki megkönnyebbültnek tűnt, de láthatóan kimerült volt. Míg várakoztam, az egyik nővér megkért, hogy hozzam fel Kata szülészeti táskáját a földszinti tárolóból. Nem gondoltam semmi különösre – természetes dolog volt, hogy egy új anyának szüksége van a személyes dolgaira. Ahogy felemeltem a táskát, egy papírlap csúszott ki belőle, hangtalanul a földre hullva. Akarva-akaratlanul is rápillantottam… és amit láttam, alig akartam elhinni.??A teljes történet a kommentek között található.

Amikor megláttam a nővérem újszülöttjét a kórházban, megrázott az a zavarba ejtő igazság, amit véletlenül találtam a táskájában

Mindig is nagyon közel álltunk egymáshoz a nővéremmel, Katalinnal.

/Négy évvel idősebb nálam, de mindig is olyan kapcsolatunk volt, hogy úgy tűnt, egyidősek vagyunk\./

Mindent együtt éltünk át—jó és rossz dolgokat egyaránt—és mindig is ő volt a legnagyobb támaszom.

Ezért amikor megtudta, hogy terhes, nem is lehettem volna boldogabb érte.

Kata és a férje, Bence egy ideje próbálkoztak a gyermekvállalással, így amikor megjött a hír, hogy babát várnak, szinte az egekben jártam örömömben.

Alig vártam, hogy találkozhassak az unokahúgommal vagy az unokaöcsémmel.

Elképzeltem a hosszú napokat, amikor babázom, elkényeztetem őt mindenféle ajándékkal, és természetesen a világ legjobb nagynénije leszek.

Amikor Kata vajúdni kezdett, olyan volt, mintha álmodnék.

Ahogy megkaptam a hívást, hogy elindultak a kórházba, egyből rohantam utánuk, izgatottan és feszülten. Alig vártam, hogy láthassam a nővéremet és megismerhessem a babát.

Miközben a kórház folyosóin sétáltam, érzelmek vihara kavargott bennem. Ideges voltam, izgatott, boldog, de valahol mélyen egy apró aggodalom is motoszkált bennem—minden rendben ment vajon?

Amint megérkeztem a szülészeti osztályra, Bence fogadott. Megkönnyebbültnek tűnt, de fáradtnak és valahogy.

.. zavartnak.

– Hogy van? – kérdeztem azonnal.

Bence megtörölte az arcát, és mély levegőt vett.

– Most pihen. A rehabilitációs részlegen van. – mondta halkan, mintha attól félne, hogy hangosabban kimondva más lesz a valóság. – Sürgősségi császármetszést kellett végezniük, de minden rendben ment. Ő jól van. Hamarosan bemehetsz hozzá.

Bólintottam, és a szívem majd’ kiugrott a helyéről.

Alig vártam, hogy láthassam Katát, és magamhoz ölelhessem az újszülöttet. De volt valami abban a szobában, ami furcsának tűnt… valami nem stimmelt.

Bence tekintete folyton az ajtóra vándorolt, mintha valamit—vagy valakit—várt volna. Idegesnek tűnt, de nem tudtam eldönteni, hogy ez a fáradtság miatt van-e, vagy valami más áll mögötte.

Egy nővér végül elvezetett a nővérem szobájába.

Kata az ágyban feküdt, kissé sápadtan, de gyengéden mosolygott, miközben karjaiban tartotta a babáját. A szemei boldogan ragyogtak, ahogy a kislányára nézett.

– Hé, nővérkém – suttogtam, ahogy odasétáltam hozzá, és egy lágy puszit adtam az arcára. – Ő tökéletes.

Kata fáradtan, de elégedetten mosolygott.

– Tudom. El sem hiszem, hogy végre itt van.

Lehajoltam, hogy jobban megnézzem a babát. Olyan pici volt, olyan törékeny és gyönyörű. A szívem megtelt szeretettel, ahogy néztem őt.

De aztán valami megakadt a szemem előtt.

A nővérem szülési táskája ott pihent a szék mellett, és egy kis, diszkréten zippzáras zsebe enyhén ki volt nyitva. Általában nem figyelek az ilyesmire, de valami furcsa érzés fogott el.

Odamentem a táskához, és mikor belenéztem a zsebbe, a lélegzetem elakadt.

Egy apró gyógyszeres üveg volt benne, feltehetően receptre kapható gyógyszer, és néhány fecskendő, gondosan egy ruhába csomagolva.

Mi a fene? – futott át az agyamon.

A gyógyszeres üveg címkéje részben el volt takarva, de ki tudtam olvasni a szavakat: "HCG injekciók" és "progeszteron."

Megfagyott bennem a vér.

HCG? Progeszteron? Miért van ez itt?

A kezem remegni kezdett, ahogy becsuktam a zsebet és hátrébb léptem.

Visszanéztem Katára, aki még mindig mosolygott, ölelve a babát, és fogalma sem volt róla, hogy mit találtam.

Nem akartam előítéletes lenni, de minél többet gondolkodtam rajta, annál inkább éreztem, hogy valami nincs rendben.

Össze kellett raknom a képet.

– Hé, Kata… – kezdtem bizonytalanul. – Kérdezhetek valamit?

Felnézett rám, a szeme fáradt volt, de tele szeretettel.

– Persze. Mi a baj?

Vettem egy mély levegőt.

Nem akartam kényelmetlen helyzetbe hozni, vagy olyasmivel vádolni, ami talán félreértés. De a gyógyszerek és a fecskendők...

– Én… én láttam valamit a táskádban. – Nyeltem egyet. – A gyógyszereket, a fecskendőket... miért vannak ott?

Kata arca azonnal megváltozott.

A mosoly eltűnt az ajkáról, és a szemeiben valami megjelent—bűntudat? Pánik? Nem tudtam eldönteni.

– Miért kérdezed ezt? – kérdezte halkan.

– Csak... láttam a táskában, és nem értem. Jól vagy? – próbáltam a lehető legnyugodtabb hangon beszélni, de éreztem, hogy a szívem egyre gyorsabban ver.

Kata felült az ágyban, a baba még mindig az ölében volt. Elfordította a tekintetét.

Hosszú csend következett.

– Nem akartam elmondani neked – mondta végül, alig hallhatóan. – De az igazság az, hogy nagyon nehezen estem teherbe. Fertilitási kezeléseken kellett részt vennünk… és azok a gyógyszerek részei voltak ennek.

Elhűltem.

– Hogy micsoda? – suttogtam.

– Annyira nehéz volt. Nem akartam, hogy bárki tudjon róla. Féltem, hogy nem fog működni. – a hangja megremegett.

A szívem elszorult.

Annyira sajnáltam, hogy nem tudtam, min megy keresztül. De ugyanakkor... miért titkolta el előlem?

Láttam, hogy mennyire fontos volt neki ez a baba.

Megfogtam a kezét.

– Kata, nem kell semmit titkolnod előttem. Szeretlek, és nagyon büszke vagyok rád.

A nővérem szemei könnybe lábadtak, és halkan suttogta:

– Köszönöm.

Tudtam, hogy bármi történjen is, mindig mellette leszek.

2025. február 27. (csütörtök), 17:35