Anya és fia már tíz éve nem találkoztak. Egy nap ott áll a fia küszöbén. Elfacsarja a szívemet ez a történet

Álljanak itt fiú (nevezzük Bélának) a sorai. Bár nem minden részlet tűnik realisztikusnak, de a történet üzenete a lényeg, és az egyértelmű:

“Édesanyám egy ócskapiacon dolgozott, és a fél szemére vak volt. /Mindig is nagyon szégyelltem mások előtt, hogy ő az anyám\./

Próbáltam rejtegetni, hogy ne lássanak vele együtt.

Amikor egyszer értem jött az iskolába, nem tudtam elkerülni a találkozást, és az osztálytársaim utána hetekig csúfolták.

Nem tudtam mit kezdeni ezzel a helyzettel, gyűlöltem az anyámat érte. Mikor rákérdeztem, hogy miért jött el az iskolába, még az is kibukott belőlem, hogy anya miért nem halsz már meg végre!?

Anyám nem válaszolt, nem büntetett meg, csak némán tűrte, nyilvánvalóan borzasztó rosszul esett ez neki. Rosszul éreztem magam, de utána nem foglalkoztam a történtekkel. Pár nap múlva felébredtem, kimentem a konyhába, és anyámat látom, hogy ott ül a széken, és sír.

Tudtam hogy miattam sír, de képtelen voltam kibékülni ezzel a helyzettel. Megesküdtem rá, hogy felnőttként sikeres ember leszek, keményen tanulok, egyetemre megyek, jól fogok keresni.

Végül mindezt elértem, a feleségemmel és két gyermekemmel egy nagyon szép házban élünk. Anyámat már nagyon régóta nem láttam, míg egy napon valaki kopogott az ajtón. Anya volt.

A kislányom nyitott ajtót, és szegénykém nagyon megrémült a küszöbön álló alaktól.

Kirohantam, lehordtam az anyámat, és elzavartam, mert nagyon dühös voltam rá, amiért megijesztette a kislányomat. Szegény anyám pár szót mondott csak halkan, és elkullogott.

Azonban nem hagyott nyugodni az eset. Ismét rosszul éreztem magam a történtek miatt, hasonló érzés volt, mint gyerekkoromban, azután az eset után, amikor anyám bejött az iskolába, és csúfolták az osztálytársaim.

Néhány nap múlva volt az osztálytalálkozóm a szülővárosomban, és úgy döntöttem, előtte benézek az anyámhoz is.

Azonban már késő volt! A szomszédok elmondták, hogy édesanyám pár nappal korábban elhunyt. Nem is tudom, mit éreztem.

Mikor bementem a lakásba, láttam, hogy az asztalon van egy üzenet, egy papír félbehajtva. Mikor kinyitottam, anyám girbe-gurba írásával ezeket a sorokat olvashattam:

Már érzem a halál szelét, nem élek már soká. Ígéretet teszek rá, hogy többet nem foglak zavarni.

De arra gondolok, hogy vajon te eljössz a majd még hozzám? Nagyon hiányzol nekem. Van valami, amiről nem tudsz: kiskorodban egy balesetben elvesztetted az egyik szemedet. Az orvos elmondta, hogy az én szememet át tudják ültetni, és akkor látni fogsz mindkét szemedre. Gondolkodás nélkül neked adtam, ezért lettem félszemű. Nyugodj meg, sose voltam rád dühös, mert számomra te voltál a minden.

Ekkor csak azt éreztem, hogy nagyot fordul velem a világ, és ömleni kezdenek a könnyeim, ahogy még soha. Valami felszakadt bennem: azóta sem tudok megbocsátani magamnak.”

Béla története igencsak súlyos terhet hordozó életútről árulkodik.

Neked mi a véleményed?

2022. június 27. (hétfő), 16:28