Anyósom a szennyesben turkálva meglátott valamit a bugyimon, amiért a férjemmel együtt ki akarnak dobni otthonról

A lelkiismeretem tiszta, de hiába bizonygatom, hogy ártatlan vagyok.

Negyvenhét éves vagyok, huszonnégy éve férjezett. /Kezdetben szerelem volt köztünk, ez nem kérdés, de az évek és a körülmények teljes érdektelenségbe sodortak minket egymás iránt\./

Az egyetlen, ami még összetartja a házasságunkat, a négy gyerekünk. A legidősebb húszéves, a legkisebb nyolc. Megfogadtuk, hogy a gyerekekért mindent meg fogunk tenni, és együtt maradunk, bármi történjék is, amíg nekik szükségük van ránk. A kapcsolatunk körülbelül tizenöt évig működött úgy, mint egy házasság, azóta egyre romlik. Ma már csak úgy élünk egymás mellett, mint két lakótárs.

Sajnos van egy harmadik lakótársunk is, az anyósom. Az anyósomnak köszönhetjük, hogy egyáltalán van fedél a fejünk fölött, és hogy aránylag rendezetten tudjuk járatni a gyerekeinket.

A legnagyobb főiskolára jár, a tandíjat is a mama fizeti. Úgy alakult, hogy amikor már épp rendezett életet élhettünk volna, volt pénzünk, szép kis házunk, autónk, és még csak három gyerekünk, a férjem hozott egy rossz döntést. Kezeskedett egy hitelszerződésnél, de nagyon átverték.

Aki addig a barátjának mondta magát, és akinek a kedvéért kezességet vállalt a 28 millió forintos hitelnél, átverte őt. Egyszerűen eltűnt az országból a pénzzel együtt, így a bank rajtunk akarta behajtani a tartozást. Ráadásul évekig nem is tudtunk róla, hogy a tartozás egyre nő és nő a kamatok miatt, mi már csak akkor értesültünk róla, amikor kijött egy horribilis összegről szóló fizetési felszólítás, majd mindezt ráterhelték az otthonunkra. Fél év alatt földönfutóvá váltunk három gyerekkel, a házunkat elárverezték, a kocsinkat elvitték.

Nem volt más választásunk, az anyósom házába költöztünk, hiszen a három gyereknek otthon kellett.

Egy kezesség tönkretette az életünket

A tartozás még mindig nincs kiegyenlítve, havonta nagy pénzeket kell befizetnünk, és hiába magyarázzuk, hogy a férjem csak kezes, és jóindulatból vállalta, a bank csak vonogatja a vállát. Az a férfi, aki mindebbe belerángatta a férjemet, azóta is boldogan él valahol a nagyvilágban, köddé vált. Ennek az ügynek nem csak a vagyonunk látta kárát, de a férjem is ráment. Idegösszeroppanás, autoimmun betegség, kisebb agyvérzések, részleges bénulás, ezek vártak rá a következő években. Mára leszázalékolták, hat éve egyáltalán nem dolgozik, viszont az alkoholt sem veti meg.

Az anyósom, persze úgy látja, hogy mindezért én felelek, mert ha jó felesége lettem volna, mindez nem történik meg.

Mindennap mond valamit rám, amivel porig aláz, és amivel befeketít a gyerekek előtt. A legkisebb rendszeresen felsír éjszaka, rémálmai vannak, mert képtelen feldolgozni a gyűlöletes közeget, amiben él. A férjem nem szól bele az anyósommal folytatott háborúnkba, inkább bambává issza magát és elalszik. De én már nem bírom, és sajnos gyakran visszabeszélek, üvöltök, amikor az öreglány rám száll. Amiben élek, az maga a pokol. De nem tudok kimászni ebből, hiszen a két kisebb gyerekem 13 és 8 évesek, és a fizetésemből nem tudnám eltartani őket még akkor sem, ha a két nagyobbat ott hagynám az apjukkal.

Sajnos szükség van az anyósom anyagi támogatására, amit, bár dúskál a pénzben, igen szűken mér.

Anyósom szerint egy mocsok lotyó vagyok

Legutóbb azon robbant ki a botrány, hogy az anyósom szerint biztos szeretőm van, és egy mocskos lotyó vagyok. Ezt abból gondolja, hogy két évvel ezelőtt megtudta, hogy változó korba kerültem, és elmúlt a menstruációm. Ez így is van, de akkor sok olyan cikket olvastam, ami a hormonpótlásra bíztatja a nőket, mert a szükséges hormonok sok betegségtől, csontritkulástól, szívbetegségektől és a rák különböző fajtáitól is megvédenek. Nem utolsó sorban az öregedési folyamatot is lelassítják. Ezért akkor úgy döntöttem, hogy felkeresem a nőgyógyászt, és felíratom a hormont, amit azóta is szedek. Ettől viszont újra van menstruációm, és ennek a nyomát az egyik bugyimon az anyósom felfedezte a szennyes tartóban a minap.

Magából kikelve rohant ki a fürdőszobából, és magyarázatot követelt, hogy miért menstruálok.

Nem volt mit titkolnom, megmondtam, hogy hormont szedek. Hát azt hittem, hogy menten felrobban. Az ő fejében ugyanis a hormonpótlás az ördögtől való, és csak azoknak a nőknek kell, akik rettegnek a ráncoktól, mert vénasszonyként is illegetni akarják magukat a férfiak előtt, és nyilván én is egy ilyen öregedő, kiéhezett lotyó vagyok, aki félrejár, miközben a szegény beteg, rokkant férje itt ül magára hagyva.

A férjem és az anyja ki akarnak dobni a házból

A történethez hozzátartozik, hogy a férjem és köztem már hét éve egyáltalán nem volt szex. Negyvenévesen még elég nehezen viseli az ember, ha nincs szexuális kapcsolata, de amilyen állapotban a férjem volt, nem is vágytam az ölelésére, és ez így van ma is.

Viszont az anyósom azzal állt a férjem elé, hogy gyógyszerekkel kezelem magam, hogy nő maradjak, mert nyilván szeretőt tartok mellette. Az örökké alkoholpárában vergődő férjemnek természetesen elborította az agyát a düh, és nekem esett, kétszer meg is ütött. Az anyja meg ő követelték, hogy takarodjak el a házból, persze egyetlen fillér és a gyerekeim nélkül.

Na, és ha szeretőm lenne?

Nekem nincs saját pénzem, a fizetésemet egy az egyben leadom az anyósnak az ott lakásunkért és a gyerekek etetéséért. Fogalmam sincs, mik a jogaim, nem tudok ügyvédet fizetni, de valami azt súgja, hogy ennyi év házasság és betegápolás után csak jár nekem is valami.

A lelkiismeretem tiszta, szeretőt tényleg nem tartok, bár akkor sem éreznék bűntudatot, ha tartanék. Én csak egészséges akartam maradni, azért szedem a hormonokat. De most mindenki engem gyűlöl, még a gyerekeim is ferdén néznek rám, mert el sem tudják képzelni, hogy az anyjuk nő is, nem csak háztartási robot.

Egyébként, ha teljesen őszinte akarok lenni, lenne egy férfi a munkahelyemen, aki már évek óta sündörög köröttem, de eddig hű maradtam a férjemhez. Most már az is megfordult a fejemben, hogy rosszul tettem, és tényleg élnem kéne még. Nem tudom, mihez kezdjek, mit csináljak, csak azt tudom, hogy én ebben a tüzes pokolban többé nem tudok és nem is akarok élni.

Kérlek, írjátok meg a véleményeteket! Tényleg erkölcstelenség, hogy hormont szedek és hogy legszívesebben a világ végére menekülnék a családomtól? (Persze, ez a gyerekeimre nem vonatkozik. )

Enci történetét lejegyezte Kóbor Kata

2019. augusztus 23. (péntek), 19:58