Apja megtiltotta a lánynak, hogy megtartsa a kisbabáját. 30 évvel később megcsörren a telefonja:
Hirdetés
Hirdetés
Az alábbi történetet Jenna maga mesélte el, és azóta is futótűzként terjed az interneten: 1967-ben az akkor még fiatal lány megismert egy fiatal fiút, Davidet.
/A fiatalok egymásba szerettek, azonban közéjük állt a társadalom\: a fiú nagyon szegény családi környezetből jött, éppen ezért a lány apja megtiltotta, hogy együtt legyenek\./
Hirdetés
Ekkor még nem tudta, hogy a lány a fiú gyermekét hordja a szíve alatt, azonban amikor értesült róla, megtiltotta a lányának azt is, hogy megtartsa a gyereket: miután a kicsi megszületett, a kisfiút örökbe kellett adnia.
Hirdetés
.
David bevonult a hadseregbe, ahonnan rendszeresen írta lánynak, azonban apja rátette a kezét ezekre a levelekre, így sosem jutottak el hozzá. Csak sokkal később értesült arról, hogy egyáltalán kapott ilyen leveleket.
Jenna összeszedte minden szorgalmát, és nagyon jól tanult, annak érdekében, hogy kiszabadulhasson apja zsarnoki hatalma alól. Miután sikerült neki, soha többet nem tért vissza a szülővárosába, oktató lett, aki a családi erőszak áldozatainak segít.
30 év múlva aztán egy napon megcsörrent a telefonja, egy hihetetlen telefonhívást kapott: az ekkor már 30 éves fia hívta, és elmondta, hogy nagyon szívesen megismerkedne a biológiai anyukájával.
Hirdetés
Rövidesen egy vasútállomáson találkoztak, ahol nyoma sem volt kettejük között a feszültségnek, boldogan megölelték egymást, és egymás nyakába borulva sírtak.
Jenna nemcsak a menyével, de két kis unokájával is megismerkedhetett. A fiú unoka egyszer csak hátra nézett, és boldogan felkiáltott: “nagypapa”.
Jenna azt sem tudta, hol van: ott állt mögötte David, aki szintén nem látott 30 éve. Mint kiderült, őt egy héttel korábban találta meg a közös fiuk.
Hirdetés
Jenna és David a kapcsolatukat ott folytathatták, ahol évtizedekkel előtte abbahagyták, és végül úgy döntöttek, hogy összeházasodnak: 30 éves felnőtt fiuk és családja szintén jelen volt az esküvőn, még abban az évben karácsony napján.
Te mit gondolsz? Meghatónak találtad? Ne felejtsd el megosztani, hogy a barátai is elolvashassák!
2022. augusztus 08. (hétfő), 19:42
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Lebuktatta a férjét a fiatal szeretővel, de nem csinált jelenetet. Öt nap múlva meglepetést tartogatott számára… (1....
Mindenegyben blog 2025. április 21. (hétfő), 15:48
A saját fia és menye kidobták Sándort a házából… Már majdnem megfagyott a parkban, amikor valaki megérintette az arcát. Amikor kinyitotta a szemét, ELÁLLT A LÉLEGZETE! ?
Sándor lassan lépkedett végig az ismerős utcán, minden lépés nehéznek tűnt. Egy hosszú séta után tért vissza, abban reménykedve, hogy otthon meleg várja… de valahol mélyen már érezte, hogy valami nincs rendben.
Ahogy belépett, a fia, Tamás, és a menye, Andrea feszült arccal fogadták. A tekintetük hideg volt és távoli, mintha idegen lenne számukra – nem az az apa, aki egész életét nekik szentelte.
– Apa, beszélnünk kell – szólalt meg Tamás száraz hangon.
Sándor levette a kabátját, próbált nyugodt maradni, de belül egyre nőtt a nyugtalanság. Valami nagyon nem stimmelt.
– Meghoztuk a döntést – folytatta Tamás. – El kell hagynod a házat. Terveink vannak ezzel a lakással, és a jelenléted csak akadályoz minket.
Andrea mellette állt, de egy pillantást sem vetett Sándorra. A csendes egyetértése talán még jobban fájt, mint bármilyen szó.
– Hogy érted azt, hogy hagyjam el? – kérdezte zavartan Sándor.
– Ez az én házam… segítettem felépíteni, az összes megtakarításomat ebbe fektettem.
– Volt a te házad – vágott közbe Tamás. – Most már a miénk. Egy heted van, hogy összepakolj.
Sándor úgy érezte, mintha minden összeomlana. Évek szeretete, törődése, támogatása – egy pillanat alatt semmivé lett. A fiára nézett, akit felnevelt, és nem ismert rá többé.
Nehéz léptekkel ment be a szobájába. Egy régi bőrönd – még az apjától maradt rá – volt az egyetlen dolog, ami most társául szegődött. Elkezdett pakolni. Pár ing, néhány régi fénykép, megsárgult papírok.
A keze remegett, amikor elővette a családi albumot. Boldog évek fotói, közös ünnepek, Tamás születésnapjai, együtt megélt örömök és sikerek. Most mindez már csak halvány emlék.
– Hol fogok élni? – csak ez járt a fejében.
Amikor befejezte a pakolást, körbenézett utoljára a szobában. – Negyven év… és most minden egy bőröndbe fér bele…
Sándor elindult… Nem is volt célja, csak húzta maga után az egyetlen csomagját. A könnyei nem folytak. Túl nagy volt a fájdalom.
A magány sűrű, áthatolhatatlan takaróként borult rá. Csak a lámpák gyér fénye világította meg az útját. A ház mögötte maradt. A család. A múlt. Előtte – semmi biztos.
Nem tudta, mi vár rá. Csak azt tudta – ez már a vég kezdete.
A reggeli levegő hideg és nyirkos volt. Sándor lassan ballagott a park sétányán, érezve, ahogy a fáradtság minden lépésben ott van. Az elnyűtt zakó nem védett a csontig hatoló szél ellen – ugyanolyan kegyetlen volt, mint a saját családja.
Talált egy padot, óvatosan leült. Az emberek jöttek-mentek körülötte. Fiatal anyák babakocsival, idős párok, gyerekek… mindenki a maga életét élte.
Senki sem figyelt az egyedül üldögélő öregre. Az ereje lassan elfogyott. A hideg és a hó vitte el az utolsó tartalékait is. Elaludt… érezve, ahogy a hó puhán betakarja, mintha meleg takaró lenne.
És akkor… valaki megérintette az arcát.....kinyitotta a szemét, és MEGDERMEDT…… ???
Folytatás a kép alatti első kommentben ??
