Az anya 25 hetes terhesen rájön valami nincs rendben – mikor az orvosok megvizsgálják a magzatot megdöbbennek
Hirdetés
Hirdetés
Egy gyermek születése olyan esemény, amit a szülők soha életükben nem fognak elfelejteni-főleg akkor, amikor gyermeküket először tartják a kezükben. /De néhány szülő esetében a szülés rossz emlékeket ébreszt fel bennük vagy veszélynek a forrása is volt\./
Hirdetés
Az Ukrajnában élő Elena Sedov számára a terhesség nagyon nehéz volt. Néhány héten keresztül azt érezte, valami nincs rendben, mert a magzat mozgása eltért a normálistól.
Aztán elment vizsgálatra, az eredmény pedig megdöbbentő volt. A vizsgálaton kimutatták, hogy a gyermek már fejjel lefelé helyezkedett el a méhben, annak ellenére, hogy az édesanya még csak a terhesség 25.
Elena hármas ikreket várt, kettő magzat nagyon magasan helyezkedett el a méhben s ők voltak azok, akik a harmadik babát lefelé nyomták. Elena érezte ezt, miközben nem is tudott erről.
Mikor az orvosok ezt megtudták, nyilvánvaló volt, hogy a terhesség második fel nehéz lesz.
Néhány héttel később, mikor Elena a terhesség hetedik hónapjában volt, megszületett a kicsi Likeriya. Mindössze 950 gramm volt a súlya, azonnal inkubátorba tették. Elenának arra is volt lehetősége, hogy magához ölelje a kislányt.
Elenának bent kellett maradnia a kórházban, orvosi felügyeletre volt szüksége.
Hirdetés
A napokból hetek lettek, de a teste még mindig nem jelezte, hogy itt lenne a szülés ideje.
Soha nem láttak még olyan esetet, amikor a hármasikrek két tagja hetekkel később született meg. Több külföldi orvossal is felvették a kapcsolatot, hogy konzultáljanak.
38 nappal később Likeriya másfél kilogrammot hízott és egészségesnek nyilvánították. Elena nagyon aggódott a másik két kicsi miatt ezért az orvosok beindították a szülést.
Minden rendben ment és megszületett Stefania és Zlata s végül együtt lehetett a három testvér.
Lebuktatta a férjét a fiatal szeretővel, de nem csinált jelenetet. Öt nap múlva meglepetést tartogatott számára… (1....
Mindenegyben blog 2025. április 21. (hétfő), 15:48
A saját fia és menye kidobták Sándort a házából… Már majdnem megfagyott a parkban, amikor valaki megérintette az arcát. Amikor kinyitotta a szemét, ELÁLLT A LÉLEGZETE! ?
Sándor lassan lépkedett végig az ismerős utcán, minden lépés nehéznek tűnt. Egy hosszú séta után tért vissza, abban reménykedve, hogy otthon meleg várja… de valahol mélyen már érezte, hogy valami nincs rendben.
Ahogy belépett, a fia, Tamás, és a menye, Andrea feszült arccal fogadták. A tekintetük hideg volt és távoli, mintha idegen lenne számukra – nem az az apa, aki egész életét nekik szentelte.
– Apa, beszélnünk kell – szólalt meg Tamás száraz hangon.
Sándor levette a kabátját, próbált nyugodt maradni, de belül egyre nőtt a nyugtalanság. Valami nagyon nem stimmelt.
– Meghoztuk a döntést – folytatta Tamás. – El kell hagynod a házat. Terveink vannak ezzel a lakással, és a jelenléted csak akadályoz minket.
Andrea mellette állt, de egy pillantást sem vetett Sándorra. A csendes egyetértése talán még jobban fájt, mint bármilyen szó.
– Hogy érted azt, hogy hagyjam el? – kérdezte zavartan Sándor.
– Ez az én házam… segítettem felépíteni, az összes megtakarításomat ebbe fektettem.
– Volt a te házad – vágott közbe Tamás. – Most már a miénk. Egy heted van, hogy összepakolj.
Sándor úgy érezte, mintha minden összeomlana. Évek szeretete, törődése, támogatása – egy pillanat alatt semmivé lett. A fiára nézett, akit felnevelt, és nem ismert rá többé.
Nehéz léptekkel ment be a szobájába. Egy régi bőrönd – még az apjától maradt rá – volt az egyetlen dolog, ami most társául szegődött. Elkezdett pakolni. Pár ing, néhány régi fénykép, megsárgult papírok.
A keze remegett, amikor elővette a családi albumot. Boldog évek fotói, közös ünnepek, Tamás születésnapjai, együtt megélt örömök és sikerek. Most mindez már csak halvány emlék.
– Hol fogok élni? – csak ez járt a fejében.
Amikor befejezte a pakolást, körbenézett utoljára a szobában. – Negyven év… és most minden egy bőröndbe fér bele…
Sándor elindult… Nem is volt célja, csak húzta maga után az egyetlen csomagját. A könnyei nem folytak. Túl nagy volt a fájdalom.
A magány sűrű, áthatolhatatlan takaróként borult rá. Csak a lámpák gyér fénye világította meg az útját. A ház mögötte maradt. A család. A múlt. Előtte – semmi biztos.
Nem tudta, mi vár rá. Csak azt tudta – ez már a vég kezdete.
A reggeli levegő hideg és nyirkos volt. Sándor lassan ballagott a park sétányán, érezve, ahogy a fáradtság minden lépésben ott van. Az elnyűtt zakó nem védett a csontig hatoló szél ellen – ugyanolyan kegyetlen volt, mint a saját családja.
Talált egy padot, óvatosan leült. Az emberek jöttek-mentek körülötte. Fiatal anyák babakocsival, idős párok, gyerekek… mindenki a maga életét élte.
Senki sem figyelt az egyedül üldögélő öregre. Az ereje lassan elfogyott. A hideg és a hó vitte el az utolsó tartalékait is. Elaludt… érezve, ahogy a hó puhán betakarja, mintha meleg takaró lenne.
És akkor… valaki megérintette az arcát.....kinyitotta a szemét, és MEGDERMEDT…… ???
Folytatás a kép alatti első kommentben ??
