Az anya kénytelen megszülni a halott babáját, aztán a szülésznő mond valamit, ami örökre nyomot hagy a fejében

A vetélések gyakrabban fordulnak elő, mint gondolnánk, de ritka, hogy az emberek nyíltan beszélnek róla.

/Amint az gyakran előfordul, az embereknek nehéz beszélni a fájdalmas élményekről, még akkor is, ha legtöbbször ez az, ami segíthet nekik gyógyulni\./

Talán azért, mert az emberek zavarban vannak? Talán a nők, akik elvetélnek, szégyellik magukat? De miért, kérdem én, kellene valakinek szégyellnie valamit, amit nem tudnak irányítani?

Rachel Whalen olyan nő, aki pontosan tudja, hogy milyen érzés elveszíteni egy gyermeket…

Sajnos Rachel-nél a vetélés jeleit nem fedezték fel a terhesség korai szakaszában. Ehelyett megtervezte a születendő gyermeke jövőjét, és úgy ment a kórházba, hogy azt hitte, gyermeke egészséges és jól van.

Csak a szülés előtt tájékoztatták, hogy a lánya már nem él.

Ha valami olyan szörnyű történik, mint ez, a legtöbb ember nem tudja pontosan, hogyan kell reagálnia. Hogyan mondod el valakinek, hogy elvesztették a gyermeküket?

Rachelnek nem csak a barátok és a család szeretete és támogatása segített a szükség órájában. A tapasztalt és könyörületes nővérek, akikkel a kórházban találkozott, voltak azok, akik hatalmas szerepet játszottak, ők, akik vigasztalták őt, miután meg kellett szülnie egy már elhunyt babát.

Most, Rachel úgy döntött, hogy megnyílik élete legsötétebb óráival kapcsolatban.

Ezt írta:

“Az ápolóknak,

Köszönöm, hogy megmentettetek. A szakértelmetek és a tudásotok mentett meg engem attól, hogy kövessem a lányomat a halálba, de a könyörületességetek volt az, ami vissza vezetett az élethez. A tanúsított emberség volt az, ami visszahozott az életbe; lehetővé tettétek, hogy gondoljak az életre a halál után.

Ezért a szeretetemmel és a legmélyebb hálámmal tartozom nektek.

Köszönöm az ápolóknak, akik mindig gondoskodtak arról, hogy a férjemnek legyen elegendő párnája, amikor a kórházi szobámban kellett maradnia. És köszönöm az ápolóknak, akik engedték neki, hogy jégkrémet csenjen a fagyasztóból.

Felismertétek, hogy neki is szüksége volt a törődésre.

Köszönöm a nővérnek, aki velem jött, amikor a szülőszobáról rohantak velem az intenzív osztályra. Köszönöm, hogy a támogatóm volt akkor, amikor képtelen voltam beszélni, mert túl elfoglalt voltam azzal, hogy az életemért küzdök. Nem hiszem, hogy túléltem volna, ha nem vagy ott.

Köszönöm a nővérnek, aki megtanított, hogyan tömjem ki a melltartómat jéggel, amikor el kellett apasztanom a tejemet, miután a lányom halva született. Szeretnék köszönetet mondani neked azért, mert tartottál engem, miközben sírtam a tehertől, amit nem tudtam kiadni.

Az ölelésed nem tette könnyebbé a mellkasomban a nyomást, de hozott egy kis fényt a sötét világomba.

Köszönöm a nővérnek az intenzív osztályon, aki bejött, hogy megmosdasson, miután a lányom meghalt. Köszönöm, hogy időt szántál arra, hogy segíts nekem megmosni az arcomat, és megfésülni a hajamat. Még mindig érzem azt az érintést, amikor hátrasimítottad a hajamat lófarokba, és ez egy jóleső gesztus volt.

Köszönöm az ápolónőnek, aki az ágyam mellett guggolt, és érdeklődött Dorothy-ról. Köszönöm, hogy értetted, mennyire fontos volt nekem, hogy élőként kezeljük, még akkor is, ha már elment. Soha nem fogom elfelejteni, ahogy odahajoltál, mintha barátok lennénk, és megkérdezted: „Szeretnéd beszélni nekem róla?”

Köszönöm a nővérnek, aki felöltöztette a babámat, és képet készített róla.

Köszönöm, hogy megbizonyosodott róla, hogy a sapkája nem takarja le a szemét, és hogy a kezét olyan kecsesen helyezte el. Ez a kép számunkra a világot jelenti.

Köszönöm az ápolóknak, akik időt szántak a kórlapom elolvasására a műszakváltás előtt. Köszönöm, hogy megtanultátok a nevünket és a lányunk nevét, mielőtt beléptetek a szobámba. Nagyon sokat jelentett, hogy együtt hallhattuk kimondva a nevünket. Úgy éreztük magunkat, mint egy család.

Köszönöm a nővérnek, aki csendesen bejött a szobámba az első éjszaka Dorothy nélkül, hogy fogja a kezem.

Köszönöm, hogy elsuttogtad nekem a történetedet a saját gyermekedről, aki szintén halva született. Köszönöm, hogy te voltál az első személy, aki kivezetett az elszigeteltségből, amiben egy gyermek elvesztése után érzi magát az ember. A jelenléted túl jó érzés volt ahhoz, hogy igaz legyen. Még mindig nem vagyok meggyőződve róla, hogy nem álom volt csak, hogy túljutottam az első magányos éjszakán.

Végül szeretnék köszönetet mondani az ápolónőknek, akik nyomon követték a terhességemet Dorothy kis húgával. Frances világra jöttével nem feledkeztetek meg róla, hogy előtte már jött valaki. Tudtátok, hogy Frances születése nem először tett engem anyává. Két gyermekes anyává tett.

Hálával,

Az, akit visszahoztatok”

Lehetetlen elképzelni, hogy milyen érzés megszülni egy halott gyermeket. Mert pontosan ezt kell tennie néhány anyának. Annak ellenére, hogy tudod, a baba a hasadban már nincs életben, akkor is meg kell szülnöd.

Együtt érzünk Rachel-el, és könyörületes ápolókkal is, akik segítettek neki, amikor a világa összeomlott.

Oszd meg ezt a cikket a barátaiddal és a családoddal a Facebookon, hogy tisztelegj a világ minden nővére és szülésznője előtt. Fantasztikus munkát végeztek minden nap!

Forrás: 5percblog.hu

2019. március 17. (vasárnap), 16:46