Az anya mindig szidta a fiát rossz iskolai jegyei miatt. De amikor az édesapja temetésén EZT tette…

Hirdetés
Az anya mindig szidta a fiát rossz iskolai jegyei miatt. De amikor az édesapja temetésén EZT tette…
Hirdetés

A fiam tizenhat éves volt, amikor olyat tett, amitől tátva maradt a szemem, és amivel teljesen átértékelődött bennem minden...

Egyike voltam azon szerencsés gyerekek, akik könnyen tudtak tanulni. /Amikor szülő lettem, szerettem volna, ha mindkét gyermekem a nyomdokaimba lép, ezért minden lehetőséges támogatást megadtam nekik, hogy jól teljesítsenek az iskolában\./

Hirdetés

Amanda, a nagyobbik gyermekem olyan volt, mint én. Gyorsan tanult, és jó jegyeket szerzett. Annak ellenére, hogy Eric-kel is ugyanannyit foglalkoztam, már az első években is látszott, hogy nagy kihívás lesz számára (számomra) az élet.

Hirdetés

Nagyon kedves, szerető fiatal volt, soha nem okozott problémát senkinek, de minden este ott kellett vele ülnöm, hogy befejezze a házi feladatát, magántanárokat kellett fogadnom, hogy tudja tartani a tempót a többiekkel, de így is sokszor sírt, sírtunk. Láttam, ahogy egyre jobban elcsügged, és elveszti az érdeklődését a tanulás iránt. Kételkedni kezdtem magamban. Mit csináltam rosszul, miért nem tudom motiválni?

Eric tizenhat éves volt, amikor olyat tett, hogy tátva maradt a szemem.

Hirdetés
A nappaliban ültünk, amikor megcsörrent a telefon, és jött a szívbemarkoló üzenet, hogy édesapám súlyos szívrohamot kapott, és 79 évesen elhunyt.

Papa, ahogy Eric hívta, kisfiam első öt évében minden nap az élete része volt. A férjem éjjel dolgozott és nappal aludt akkoriban, Papa volt, aki elvitte Ericet hajat vágatni, fagyizni, ő focizott vele ezekben az években.

Amikor beléptünk a temetőben a helyiségbe, csak álltam az ajtóban és néztem az apámat.

Hirdetés
A gyerekeim a két oldalamon álltak, éreztem, ahogy Eric fogja a kezemet, amint befelé lépkedtünk. Rengeteg rokon és barát állt bent, volt, aki néhány mondatot mesélt apámról, volt, aki csak megérintette a kezemet együttérzést nyilvánítva.

Hirtelen rájöttem, hogy Eric nincs mellettem. Megfordultam, és láttam, hogy a bejárathoz közel segít az időseknek fel- és lelépni a lépcsőn, bejönni az ajtón.

Hirdetés
Nagy részük idegen volt, mégis a karját nyújtotta a nehezen vagy bottal mozgóknak, hogy odavezesse őket a nagyapjához, hogy még egyszer utoljára láthassák a koporsóban.

Később este a temetkezési vállalkozó azt mondta, hogy még egy koporsóvivőre lenne szüksége. Eric azonnal megkérdezte: Uram, én segíthetek?

A férfi azt javasolta, hogy inkább maradjon a nővérével és velem, de Eric megrázta a fejét. „A papa vitt, amikor kicsi voltam.

Hirdetés
Most én jövök, hogy segítsek neki.” Amikor meghallottam ezt sírni kezdtem, és azt hittem, soha nem lesz vége a könnyeimnek.

Ettől a pillanattól kezdve tudtam, hogy soha nem szidom többé a fiamat a rossz jegyeiért. Soha többé nem várom el, hogy legyen „valaki”, mert senki nem lehet olyan jó ember, mint amilyen lett az fiam. Együttérő, gondoskodó – és nem a könyvek tanították neki ezeket a dolgokat.

Hirdetés

Ő már húsz éves, és továbbra is átadja másoknak a benne lévő kedvességét, humorát és együttérzését, bárhová is megy.

Nem a tudomány és a matematika tudása tesz különlegessé egy embert, hanem a hatalmas nagy szíve.

2020. február 10. (hétfő), 21:59

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. október 28. (szerda), 20:04
Hirdetés

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás zenész! cikk a hozzászólásoknál olvasható!

Most kaptuk a hírt!Gyász újabb legendás magyar zenész távozott.A család közölte a lesújtó hírt, meghalt a legendás...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Hirdetés
Hirdetés