Az élet olyan, mint egy csésze kávé

Egyszer egy csapat öregdiák – valamennyien igen sikeresek a munkájukban – összejött, hogy meglátogassák az öreg professzorukat. /A kedélyes társalgás hamarosan az életben és a munkában megtapasztalt stresszről szóló panaszáradatba torkollott\./

A házigazda ekkor kávét ajánlott a vendégeinek, majd kisvártatva egy nagy kannával, valamint számos különféle csészével tért vissza a konyhából. Volt köztük porcelánból, műanyagból, üvegből,sőt kristályból készült is; az egyik olcsó, a másik drágább, és akadt köztük néhány igen különleges darab is. Vegyenek maguknak a tálcáról – kínálta őket a professzor. Mikor már minden kézbe jutott csésze, az öreg tanár körbenézett, majd így szólt: “Ha észrevették, az összes drága csésze gazdára talált, míg az egyszerűbb, ne adj’isten, csorba szélűek, megmaradtak.

Azt kell mondjam, hogy míg egyfelől természetes az, hogy mindenki a legjobbat választja magának, másfelől viszont éppen ez a gyökere az önöket gyötrő sok stressznek és problémának. Amit eredendően akartak, az, ugye, a kávé, és nem pedig a csészék; ám önök kiválogatták a legdíszesebb csészéket, sőt, titkon a társaikét is alaposan szemügyre vették… Nézzék: az életük – a kávé, a csészék pedig a munka, pénz, társadalmi pozíció.

Csupa olyan eszköz, ami arra való, hogy az Életet megtartsa, tartalmazza; de nem változtatja meg annak eredeti minőségét. Sokszor megesik, hogy miközben a csészére koncentrálunk, elmulasztjuk az Isten adta “kávé” élvezetét… Ne engedjék hát, hogy a csészék az orruknál fogva vezessék önöket! Élvezzék inkább a kávét.