? Az első nászéjszaka után Dani – a férj – másnap hajnalban megjelent Krisztával az újdonsült felesége szüleinél... Kriszta még mindig menyasszonyi ruhában volt. A haja kissé zilált, szeme alatt sötét karikák, és zavartan nézett maga elé. Az édesapja és édesanyja hitetlenkedve nyitottak ajtót. – Mi történt? – kérdezte Kriszta anyja aggódva. Dani hidegen felelt: – Nem tudtam, hogy nem én vagyok az első. Visszahoztam ebbe a putriba!. A férfi hangja éles volt, a tekintete szikrázott. Kriszta apja meglepetten nézett rá, majd egy hosszú csend után csak ennyit mondott: – Miért, te talán használt autót szűz állapotban keresel?! A levegő megfagyott. Az anya döbbenten meredt férjére. Kriszta megsemmisülten suttogta: – Apa… De az apa folytatta: – A lányom nem tárgy. Nem egy lezárt konzervdoboz, amit bontatlanul kell átvenni. Ő egy ember, Dani! Egy olyan ember, akit te választottál, szerettél, elvettél. Most meg visszaadnád, mert nem volt szűz? Dani összepréselte ajkát. – Ez az elv. Jogom van tudni, hogy mi volt előtte. – És neki is joga van tudni, hogy te vajon hány nőn mentél át, mielőtt hozzáértél volna! Dani némán állt. Kriszta könnyeit törölgetve fordult el. – Szóval ennyit értem neked… Egy múltbéli szám. Az apa lehajolt Kriszta cipőjéhez, és lassan visszahúzta a lány lábára az egyik magassarkút, ami az ajtó előtt lecsúszott róla. – Gyerünk, kislányom – mondta halkan. – Mi visszafogadunk, de csak ha te akarod. Ha pedig harcolni akarsz ezért a fiúért, tudd, hogy nem egy hiba vagy – hanem egy ember. És az igaz ember értéket lát, nem számokat. Olyan fordulat vár rád, amit nem fogsz elfelejteni… ?

Nem tudtam, hogy nem én vagyok az első! Vigyétek vissza!.

Kriszta a tükör előtt állt, és elkeseredetten nézte magát. Tizennyolc éves volt, és úgy érezte, hogy borzalmasan néz ki. /Kissé túlsúlyosnak tartotta magát, és az arcát apró pattanások borították\./

Bármilyen kezelést próbált, csak rosszabb lett a helyzet.​

– Anya, miért vagy te olyan szép, és én miért vagyok ilyen csúnya? Ki adott nekem ilyen arcot és alakot?​

– Kislányom, nem hinnéd el, de én is ilyen voltam. Amikor tizenkilenc évesen hozzámentem apádhoz, minden megváltozott. Még mindig emlékszem arra a pillanatra, amikor megkérte a kezem.​

– És senki sem fog belém szeretni!​

– Miért ne? Szerintem itt az ideje, hogy elkezdj beszélgetni Danival. Tegnap érkezett haza Angliából, ahol a szülei taníttatták. Most a családjuk szeretne rokoni kapcsolatot kialakítani velünk, ezért azt szeretnénk, ha összeházasodnátok.​

– Emlékszel Danira? Gyerekként együtt játszottatok.

​

– Teljesen emlékszem. Mindig bántott, mert idősebb volt nálam. Nem bírom elviselni.​

– Egyébként, anya, úgy érzem, mintha a középkorban élnénk. Miért gondolod, hogy hozzá fogok menni Danihöz? Nem akarom.​

– Megértelek. De emlékszel, hogy apád és Dani apja gyerekkori barátok? Most úgy döntöttek, hogy rokonok lesznek. Ráadásul neki üzleti problémái vannak, és apád segít nekik. Szóval, kislányom, szerintem ez egy tökéletes párosítás, és jobb, ha elfogadod. Nincs értelme vitatkozni apáddal, mert annak nincs haszna.​

– Anya, de én azt hittem, hogy magam választhatom meg a férjemet, ahogy te is tetted.​

– Tévedsz, nekem sem volt választási lehetőségem. Az apám, a nagyapád, sokat segített Vladimir apjának. Aztán összebarátkoztak, és úgy döntöttek, hogy összeházasítanak minket. Sem én, sem Vova nem akartuk ezt. De hogy a szüleink kedvében járjunk, elkezdtünk minden este találkozni.

És akkor fokozatosan beleszerettünk egymásba.​

– Anya, de apa jóképű, kedves és csodálatos férfi, míg Dani egy teljes idióta, és nem bírom elviselni.​

– Ezek csak a gyerekkori emlékeid. Most már férfi, és nagyon jóképű, láttam tegnap. Szerintem tetszeni fog neked.​

– Vasárnap meghívtak minket hozzájuk. Dani anyja, Lúcia, születésnapja lesz, így készülj fel. Ők a városon kívül élnek, így szombaton megyünk hozzájuk, hogy ott aludjunk. Pont jó alkalom lesz, hogy megismerd őt.​

– Ez egy kicsit őrült, nem vártam ezt apától. Mindenesetre beszélek vele, és meglátom, sikerül-e megváltoztatni a véleményét.​

– Beszélj vele, persze, de előre szólok, hogy nem fog sikerülni. Ha apád eldöntött valamit, nehéz megváltoztatni a véleményét.​

– Anya, de ő szeret engem. Akkor miért akarja, hogy szenvedjek, ha ő nem tud?​

– Kriszta, mindent elmondtam, légy ésszerű, és ne vitatkozz most, különösen apáddal.

​

Anya kiment Kriszta szobájából, és a konyhába ment, hogy utasításokat adjon a szakácsnak a vacsorára.

Kriszta egyedül maradt, leült az ágyára, és elgondolkodott.

– Anya azt mondja, hogy ő nagyon jóképű. Ez persze jó, de amikor rám néz, meg fog rémülni. De ez jó nekem. Bár őszintén szólva, akkor sem volt túl jóképű. Sovány, sápadt tinéd

A hétvége gyorsan közeledett, és Kriszta egyre idegesebb lett. Szombat reggel, miközben a bőröndjét pakolta, anyja belépett a szobába.​

– Készen állsz, kislányom?​

– Nem igazán – válaszolta Kriszta. – Még mindig nem értem, miért kell ezt tennem.​

– Tudom, hogy nehéz, de kérlek, bízz bennünk. Ez a legjobb döntés a családunk számára.​

Kriszta sóhajtott, és befejezte a csomagolást. Az autóút csendben telt, mindenki a gondolataiba mélyedt. Amikor megérkeztek Dani családjának házához, a kapuban már várták őket.​

– Üdvözlünk benneteket! – köszöntötte őket Lúcia, Dani anyja.

– Gyertek be, érezzétek otthon magatokat.​

A ház belülről tágas és elegáns volt. Kriszta idegesen nézett körül, amikor Dani lépett be a szobába.​

– Szia, Kriszta – mondta mosolyogva. – Rég láttalak.​

– Szia, Dani – válaszolta Kriszta halkan.​

– Beszélgethetnénk egy kicsit?​

– Persze.​

Kimentek a kertbe, és leültek egy padra.​

– Tudom, hogy ez az egész helyzet furcsa – kezdte Dani. – De szeretném, ha megismernénk egymást újra.​

– Rendben – bólintott Kriszta. – Adjunk egy esélyt ennek.​

A beszélgetésük során Kriszta rájött, hogy Dani megváltozott. Már nem az a fiú volt, akire gyerekkorából emlékezett. Kedves és figyelmes volt, és Kriszta kezdte jól érezni magát a társaságában.​

Este, a vacsora után, a családok együtt ültek a nappaliban.​

– Kriszta, Dani – szólalt meg Kriszta apja. – Örülünk, hogy jól kijöttök egymással.

Szeretnénk, ha elgondolkodnátok a jövőtökről.​

– Igen – tette hozzá Dani apja. – Fontos számunkra, hogy a családjaink közelebb kerüljenek egymáshoz.​

Kriszta és Dani egymásra néztek.​

– Megbeszéljük – mondta Kriszta.​

Az este további része kellemesen telt, és Kriszta kezdte úgy érezni, hogy talán mégsem olyan rossz ez az egész helyzet.​

Az első hét együtt nem volt viharos, de nyugalmasnak sem mondható. Kriszta és Dani próbálták megtalálni a közös hangot, de valami mindig ott motoszkált Kriszta fejében. Egy érzés, hogy valami nincs rendben. Olykor Danira nézett, és úgy érezte, mintha a fiú nem lenne teljesen őszinte vele.

Egyik este, amikor Dani zuhanyozott, Kriszta észrevette, hogy a fiú telefonja az éjjeliszekrényen van. Nem akart kíváncsiskodni… de mégis. Valami azt súgta neki, hogy nézze meg.

„Csak pár másodperc…” – gondolta.

Feloldotta a képernyőt – Dani nem használt jelszót.

Az üzenetek között gyorsan átfutott pár nevet… és akkor megakadt a szeme egy ismeretlen néven: "Petra ?".

Kíváncsisága ellenállhatatlan volt. Rákattintott.

Petra:Tudom, hogy a családod erőlteti ezt a házasságot, de akkor is fáj…

Dani:Petra, kérlek, ne csináljuk ezt újra. Most Krisztával kell foglalkoznom.

Petra:Hónapokon át mondtad, hogy én vagyok az igazi. Most meg eljegyzel mást?!

Kriszta szíve kalapálni kezdett. Hátralépett, mint akit mellkason vágtak.

– Nem én vagyok az első… – suttogta döbbenten.

A fürdőszoba ajtaja kinyílt, Dani mosolyogva lépett ki törölközőbe csavarva.

– Hé, mit csinálsz? – kérdezte, amikor meglátta, hogy Kriszta a telefonját tartja.

– Te… hazudtál nekem! – tört ki Kriszta hangja remegve. – Ki az a Petra?

Dani arca megfagyott.

– Ez... nem úgy van, mint ahogy gondolod.

– Akkor hogyan van, Dani? Mert a telefonod szerint ez nem egy véletlen kaland volt. Őt szereted, nem engem!

– Régen szerettem. De már nem... Kriszta, most már téged akarlak megismerni, veled akarom folytatni az életem!

– És mikor akartad ezt elmondani? Az esküvő napján?

– Én... nem tudtam, hogyan kezdjek bele. A családunk nyomása alatt vagyok, te is tudod!

Kriszta hátralépett.

– Ez nem elég. A bizalom az alapja mindennek. Ha ez már most hiányzik… akkor mit építünk?

Másnap reggel Kriszta már bőrönddel a kezében állt az ajtóban. Dani még próbált beszélni vele.

– Kérlek… ne menj el így.

– Dani, ha egy nap őszintén azt mondod, hogy engem választottál – nem a családod, nem a körülmények miatt, hanem szívből –, talán újrakezdhetjük. De most… csak annyit kérek: vigyetek vissza.

A ház csendes volt, ahogy becsukta maga mögött az ajtót.

Epilógus

Három hónappal később Kriszta egy parkban sétált, amikor valaki a nevén szólította.

– Kriszta!

Megfordult. Dani állt ott. Egy szál rózsával a kezében.

– Most már biztos vagyok benne. Nem a családom döntött. Én döntöttem. És téged választalak.

Kriszta halkan nevetett, könnyekkel a szemében.

– Akkor talán kezdhetjük elölről. De ezúttal őszintén.

? VÉGE

2025. április 17. (csütörtök), 06:15