Az ikrek a 22. hétre születtek, senki nem hitt abban, hogy túlélik. Így néznek ki 13 hetesen

Hirdetés
Az ikrek a 22. hétre születtek, senki nem hitt abban, hogy túlélik. Így néznek ki 13 hetesen
Hirdetés

Az, hogy az 22. hétre született ikrek életben maradtak, óriási dolog, hiszen a brit szabályozás szerint még az abortusz végső határideje előtt jöttek világra – Angliában ugyanis a 24. /hétig lehet kérni a terhesség megszakítását\./

Hirdetés
Mivel a csecsemő ilyenkor még jogilag nem számít életképesnek, előfordul, hogy az orvosok meg sem próbálják életben tartani az ilyen korán világra jött csecsemőket.
Hirdetés
Harley és Harry Crane esetében azonban nem így történt, az orvosok mindent megtettek azért, hogy életben maradjanak, mert születéskor az élet jeleit mutatták, felsírtak – a sírásuk olyan volt, mint a kiscicáké. Az ikerpár már 13 hetes, és úgy megerősödtek, hogy hamarosan hazaengedik őket a kórházból.

Szüleik, Jade Crane (39) és Steve (52) nagyon büszkék gyermekeikre, azt mondják, igazi kis harcosok. Boldogságuk határtalan, hiszen ők maguk is nagyon sokat küzdöttek azért, hogy megszülethessenek: három évig próbálkoztak természetes úton a babával, tizenegy éven keresztül próbálkoztak a mesterséges megtermékenyítéssel, a nyolcadik lett sikeres.

Hirdetés

NAGYON SOKAT ERŐSÖDTEK A PICIK - FOTÓ: NORTHFOTO

Hirdetés
Harley és Harry a születésük után azonnal lélegeztetőgépre kerültek. Koraszülöttségük miatt számtalan egészségügyi problémájuk adódott, többször is műteni kellett őket. Harley-nak egyelőre még sztómazacskója van, Harry pedig injekciókat kap, hogy megelőzzék a koraszülött vakságot. Minden probléma ellenére életben maradtak, hamarosan hazamehetnek.

2022. február 21. (hétfő), 09:49

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2025. szeptember 09. (kedd), 08:21
Hirdetés

Egy vásárló kigúnyolt, amiért pénztárosként dolgozom az élelmiszerboltban – percekkel később keservesen megbánta!

Egy vásárló kigúnyolt, amiért pénztárosként dolgozom az élelmiszerboltban – percekkel később keservesen megbánta!

A repedésekAz életem lassan darabokra hullott, és mindez a férjemnél, Tamásnál kezdődött. Egyik este, mikor odamentem...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2025. szeptember 09. (kedd), 07:53

A lányom kitiltott az unokám életéből, mert a férje szerint rossz hatással lennék rá

A lányom kitiltott az unokám életéből, mert a férje szerint rossz hatással lennék rá

Azt mondják, egy gyereket felnevelni egy egész falut kíván.Nekem azonban senki sem segített.Én voltam a falu, a kocsma,...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 09. (kedd), 07:05

Felismered? ?? Kevés ember tudja elképzelni azt a gyötrelmet, amikor egy szülő elveszíti gyermekét…

Felismered? ?? Kevés ember tudja elképzelni azt a gyötrelmet, amikor egy szülő elveszíti gyermekét…

Robert Redford élete legsötétebb napjai: az Oscar-díjas színész szívszorító vallomása a felfoghatatlan veszteségekről...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 09. (kedd), 06:38

Ott álltam a bíróságon, próbáltam nem sírni, miközben a volt férjem ügyvédje, Farkas Katalin, szinte darabokra szedett a bíró előtt.

Ott álltam a bíróságon, próbáltam nem sírni, miközben a volt férjem ügyvédje, Farkas Katalin, szinte darabokra szedett a bíró előtt.

Amikor beléptem a tárgyalóterembe, olyan érzés fogott el, mintha a mellkasomat ólomsúly húzná lefelé. A szívem vadul...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 08. (hétfő), 19:28

Elmentem a vidéki házunkba Gábor tudta nélkül… amit az ajtó mögött láttam, attól lefagytam ?”

Elmentem a vidéki házunkba Gábor tudta nélkül… amit az ajtó mögött láttam, attól lefagytam ?”

Ahogy a nyikorgó ajtó lassan kinyílt előttem, jeges borzongás futott végig a hátamon. Nem tudtam, mire számítsak. Egy...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 08. (hétfő), 06:50

Ne húzzatok ki… mindkét lányom a kezemet fogja.” – Egy apa kétségbeesett szavai a vargasi lavina idején

Ne húzzatok ki… mindkét lányom a kezemet fogja.” – Egy apa kétségbeesett szavai a vargasi lavina idején

„Ne húzzatok ki… mindkét lányom a kezemet fogja.” – Egy apa kétségbeesett szavai a vargasi lavina idején1999...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 08. (hétfő)

Tizennégy éves voltam, amikor elvesztettem édesanyámat a rák miatt.

Tizennégy éves voltam, amikor elvesztettem édesanyámat a rák miatt.

Az új mostohám kidobta anyám menyasszonyi ruháját – de apám közbelépettI. rész – Anyám emléke és a szent ruhaA nevem...

Mindenegyben blog
2025. szeptember 07. (vasárnap), 19:43

Két hajléktalan gyereket etetett – 12 évvel később egy luxusautó állt meg a háza előtt

Két hajléktalan gyereket etetett – 12 évvel később egy luxusautó állt meg a háza előtt

Két hajléktalan gyereket etetett – 12 évvel később egy luxusautó állt meg a háza előtt Egy szürke, fagyos kedd délután...

Hirdetés
Hirdetés