Az összes magyar induló aranyérmes lett a Nemzetközi Biológia Diákolimpián

Hirdetés
Az összes magyar induló aranyérmes lett a Nemzetközi Biológia Diákolimpián
Az összes magyar induló aranyérmes lett a Nemzetközi Biológia Diákolimpián
Hirdetés

30. alkalommal rendezték meg a Nemzetközi Biológia Diákolimpiát, melynek házigazdája ezúttal Szeged volt. A magyar csapat a 73 résztvevő ország közül a második legeredményesebb lett, csak Kína tudott fölénk kerekedni – írja a hvg. hu.

 

A négytagú magyar csapat három hazai iskolát képviselt:

/A versenyen összesen 31 arany, 55 ezüst, és 87 bronzérmet, valamint 30 dicséretet osztottak ki\./

Hirdetés
Az abszolút első és második helyet kínai, míg a harmadikat egy, az USA-ból érkező diák kaparintotta meg.
Hirdetés
A tudományos versenyen 73 ország csaknem 300 középiskolás diákja vett részt.

A Nemzetközi Biológia Diákolimpia a világ legrangosabb nemzetközi biológiaversenye, melyen az országok négyfős, középiskolai jogviszonnyal rendelkező, huszadik életévüket még be nem töltött diákokból álló csapatokat indíthatnak.

Hirdetés
A csapatok tagjai azonban önállóan versenyeznek, csapatverseny nincs, csak egyéni eredményeket hirdetnek.

Az idei verseny újdonságai a gyakorlati feladatok között a neurobiológia, és a bioinformatika voltak. Az egyik forduló során két, egyenként háromórás tesztet írtak a résztvevők, a következő napon pedig gyakorlati feladatok vártak a versenyzőkre, több, mint 10 (!) órán keresztül.

Hirdetés

A feladatokat mindenki az anyanyelvén kapta kézhez, a fordítás egyeztetett angol szöveg alapján történt röviddel a versenynapok előtt. Magyar diákok először kilenc éve vettek részt a rangos megmérettetésen, amely jövőre Nagaszakiban kerül megrendezésre, július 3-11. között.

Címlapkép: facebook.com/tudomanyosolimpikonok

Forrás: ketkes.com

2019. augusztus 03. (szombat)

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. szeptember 27. (vasárnap), 06:12
Hirdetés

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

2002, Memphis. Michael Oher mindössze 16 éves, mégis olyan élet van mögötte, amit sok felnőtt is nehezen bírna el.

Nehéz gyerekkortól az NFL-ig: Michael Oher története ihlette A szív bajnokai című filmetMichael Oher életének története...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. augusztus 07. (péntek), 20:17

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A férfi megmentette a kis grizzly medve életét - nézd hogyan köszöni ezt meg neki 6 év múlva

A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...

Mindenegyben blog
2026. július 27. (hétfő), 08:09

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy......

A tragédia után hét gyermek maradt rámAmikor a fiam és a menyem autóbalesetben meghaltak, magamhoz vettem mind a hét...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 12:01

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

I. RÉSZ – A tánc előttA bérelt terem délután még hidegnek és idegennek tűnt, estére azonban megtelt élettel: a fal...

Hirdetés
Hirdetés