Az ötéves lány bármikor elhunyhat. A szülei megvalósították az álmát – a Hercegnő esküvőjét!

Hirdetés
Az ötéves lány bármikor elhunyhat. A szülei megvalósították az álmát – a Hercegnő esküvőjét!
Hirdetés

A súlyos betegségben szenvedő kisgyerekekről szóló különféle történetek mindig megérintik az embert. Az ilyen történetben szereplő szülök többsége jobban aggódik, mint maga a gyermek.

/Egy ilyen történetet szeretnénk elmesélni Sophia Chiapalone\-ról, egy veleszületett súlyos szívbetegségben szenvedő kislányról, aki ennek ellenére mégis pozitívan gondolkodik és örömmel éli az életét\./

Hirdetés
A kislány nemrég töltötte be az ötödik életévét, de ez idő alatt már két szívműtéten eset át, és hamarosan újabb sebészeti beavatkozást fognak rajta végrehajtani.

Sophia nagyon sokszor említette az édesanyjának, hogy nagyon szeretne „férjhez menni”, a következő komoly operációja előtt. A kislány a hatéves barátjával Hunter Laferrierttel szeretett volna összeházasodni. Az édesanyja, miután megtudta lánya kívánságát, rögtön kapcsolatba lépett a fiú szüleivel, hogy ezt megbeszélje velük.

Hirdetés

A fiú édesanyja nem ellenezte a ceremóniát. Sőt, felkereste az egyik fényképész barátnőjét, aminek köszönhetően az „ifjú párról” egy igazi esküvői fotó sorozat is készült.

Tracy – Hunter édesanyja úgy döntött, hogy megosztja ezt a történetet és az „esküvői” képeket a saját Facebook közösségi oldalán.

Hirdetés

Az emberek lelkét ez mélyen megérintette és a nő bejegyzése több mint 109 millió like-ot kapott és több mint 25 ezren osztották meg ezt a bejegyzést.

A fényképek alá Tracy a következő megjegyzést írta:

Hunter fiam barátnője az kérte, hogy a következő komoly szívműtétje előtt valósítsuk meg az álmát, ami egy esküvő, és Sophia Hunterrel szeretett volna összeházasodni.

Hirdetés

A fiam azt kérte, hogy vegyünk Sophia –nak 12 szál vörös rózsát. A fiú csak is ilyen virágot akart, mert ez az a virág, ami tetszik Sophiá-nak és azért is, mert a piros – a kedvenc színe.

A gyermekeknek megszerveztünk egy esküvői fotózást. Amikor felajánlották, hogy szervezzek meg egy ilyen eseményt, tudtam, hogy a fiam nem lesz ellene.

Hirdetés
Miután elmondtam Hunternek, az válaszolta, hogy ő mindent megtesz a barátnőjének a boldogságáért.

Mondhatom, hogy ez a csoda megtörtént!

Jó barátnőm, akit Marisának hívnak, időt tudott szakítani arra, hogy elkészítse a gyermekeknek a fotó sorozatot. A gyermekek futkároztak, nevetgéltek és a boldogságtól sugároztak, Sophia ragyogó fehér ruhát viselt.

Hirdetés

Ismert, hogy a kislány szívelégtelenséggel született, ennek ellenére Sophia élvezi az életet és a körülötte lévőkre boldogságot sugároz.

A sok like és megosztáson kívül Tracy még sok dicsérő hozzászólást is összegyűjtött.

Az egyik felhasználó ezt írta: „Hihetetlenül aranyos kishölgy. Azért fogok imádkozni, hogy hosszú és sikeres életet éljen és egy csodálatos napon menjen férjhez a barátjához, ahogy azt megálmodta”.

Hirdetés

Még egy hozzászólás, ez a legszebb történet és fotó sorozat – amit az elmúlt évben a világhálón látott.

„ Valóban nagyon szeretném, ha 20 év múlva megismétlődne ez az esemény, csak most már igaziból. Elolvadt a szívem, amikor megláttam ezeket a boldogságtól ragyogó gyermeki tekinteteket.”

A következő felhasználó ezt a megjegyzést fűzte hozzá: „A kislány még csak hat éves, mégis gyönyörű! Egyszerűen csodálatos! És a kis fiú kívánsága, hogy boldoggá tegye ezt a kislányt… Erre egyszerűen nem találok szavakat. Sok olyan felnőtt férfi van, akinek nincs ekkora szíve, mint ennek a kisfiúnak.

Az összes kép meseszerű. Remélem, hogy egészséggel áldja meg az Isten ezt a kis hercegnőt. Ugyanúgy szeretném, ha megáldaná ezen csodálatos gyermekek szüleit is, akik kiválóan nevelték őket. ”

Ez az apró és látszólag egyszerű esemény segített Sophiának abban, hogy még a komoly műtétje előtt beteljesüljön az álma.

Sikeres műtétet kívánunk ennek az életvidám kislánynak.

Forrás: ketkes.com

2018. április 17. (kedd), 18:41

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 15:46
Hirdetés

Ki kopog hajnali 3-kor? Amikor kinyitották az ajtót, valami teljesen váratlan történt

Ki kopog hajnali 3-kor? Amikor kinyitották az ajtót, valami teljesen váratlan történt

A kopogásAz első ütés olyan hirtelen hasított bele az éjszakába, hogy egy pillanatig azt sem tudtam, hol vagyok. A...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 15:42

Elbocsátotta a lányt lopásért – majd követte, és mindent megbánt

Elbocsátotta a lányt lopásért – majd követte, és mindent megbánt

A kenyér súlyaA budai hegyoldalban álló villa konyhája még félhomályban volt, amikor Kovács András belépett. Mindig...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 15:39

Csendben szenvedett, amíg a fia végre észrevette

Csendben szenvedett, amíg a fia végre észrevette

A csend áraA ház még félálomban volt, amikor Ilona már a konyhában állt. A víz halkan csorgott a mosogatóban, az...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 15:34

Elküldtem őt örökre… aztán rájöttem, hogy a saját lányomat veszítettem el

Elküldtem őt örökre… aztán rájöttem, hogy a saját lányomat veszítettem el

Az eső hangja a házbanAznap este az eső olyan egyenletesen verte a redőnyt, mintha valaki kitartóan kopogna, de nem...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 15:26

Botrány a sírnál: örökség miatt veszett össze két nő a temetésen

Botrány a sírnál: örökség miatt veszett össze két nő a temetésen

A koporsó mellettA temető szélén még ott állt a reggeli köd maradéka, mintha nem akarna elmenni, mintha neki is dolga...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 15:23

Egy munkás megosztotta az ebédjét… majd egy milliomos jelent meg érte

Egy munkás megosztotta az ebédjét… majd egy milliomos jelent meg érte

A kerítés túloldalánA hőség már reggel kilenckor úgy ült rá a városra, mintha nem is akarna tágítani egész nap. A...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 15:18

A milliárdos rajtakapta az alvó házvezetőnőt… amit ezután látott, attól szóhoz sem jutott

A milliárdos rajtakapta az alvó házvezetőnőt… amit ezután látott, attól szóhoz sem jutott

A csend, ami nem hagy nyugodniSándor ritkán tért haza nappal. A háza – egy Budapest peremén álló, ridegen modern villa...

Mindenegyben blog
2026. március 21. (szombat), 15:14

Fiával szemben maradt teljesen egyedül… de amit a pincében talált, mindent megváltoztatott

Fiával szemben maradt teljesen egyedül… de amit a pincében talált, mindent megváltoztatott

A bezárt ajtó hangjaA zár kattanása nem volt hangos, mégis mintha a csontjaimig hatolt volna. Ott álltam a régi ház...

Hirdetés
Hirdetés