Az új szomszéd kavicsot öntött a házunk elé. Udvariasan kértem, hogy takarítsa el, de bocsánatkérés helyett a szomszéd gúnyos mosollyal az ajtóra mutatott: — Ez az én problémám. Akkor oldom meg, amikor úgy érzem, hogy szükséges. Ekkor rájöttem, hogy ezzel az emberrel nem lehet békésen megegyezni. Így aztán meg kellett tennem valamit, amiről egyáltalán nem bánom. A szomszéd kezdte kerülni a közvetlen kommunikációt.
Hirdetés
Hirdetés
Egy reggel, egy szomszéd kavicsot borított a házunk elé és megtagadta, hogy eltakarítsa: Ez volt, amit tennem kellett.
Néhány évvel ezelőtt, egy férfi költözött a békés falunkba és felforgatta a megszokott világunkat. /Mint később kiderült, az új szomszéd egy volt katona volt\./
Hirdetés
Ő és a felesége azonnal felkeltették a szomszédok figyelmét. Az emberek gyanakvással néztek rájuk: túlságosan különböztek a falu lakóitól.
Hirdetés
De őszintén szólva, nem értettem, miért voltak ilyen előítéletesek velük szemben. Jogosan vásárolták meg a telket, senkit sem zavartak.
A telkük tele volt mindennel. Így egy szombaton, amikor megérkeztünk a nyaralónkhoz, „kellemes meglepetés” várt ránk: éppen a bejáratunk előtt hatalmas kavicskupac hevert. Az első reakcióm az volt, hogy azonnal eltakarítsam, de úgy döntöttem, hogy ezt másnap reggelre halasztom.
Hirdetés
Ekkor rájöttem, hogy ezzel az emberrel nem lehet békén hagyni a dolgokat. Nem akartam megvárni, amíg ő „jónak látja”. Így este, egy lapáttal áthordtam a kavicsok felét a saját telkemre. Reggelre a szomszéd meglepődött. Ott állt a kapuban, nézte a megcsonkított kavicshalom és láthatóan próbálta felfogni, mi történt. Amikor odalépett hozzám, nyugodtan mondtam neki:
– Mivel úgy döntöttél, hogy kavicsot borítasz az ajtóm elé, ez azt jelenti, hogy ennek a halomnak egy része mostantól az enyém.
Hirdetés
Tekintsd ezt bérleti díjnak.
Hosszú ideig csendben állt, majd motyogott valamit, hogy: „Ez aztán az esz! Nem?” – kérdezte.
– Ez aztán az esz, ugye? – ismételtem meg.
Most van készleten kavicsunk, amit felhasználhatunk az út javítására. És a szomszéd elkezdett kerülni minden közvetlen kommunikációt.
2025. január 29. (szerda), 17:18
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
Csak egy gondozó voltam egy idős hölgy mellett, amíg meg nem osztotta velem a tervét az új végrendeletéről – Egy...
Mindenegyben blog 2025. január 29. (szerda), 18:25
Mostanában egyre gyakrabban érzem, hogy a lányom, Eszter és a vejem, András úgy tekintenek rám, mint egy idős nőre. Nem mintha panaszkodnék, de ez igazán furcsa.
A barátnőmnek azt ajánlottam, hogy ideiglenesen lakjon nálunk, de később ki kellett őt raknom a házból A legjobb...
Mindenegyben blog 2025. január 29. (szerda), 16:05
Megdöbbentő: Egyedül találtak egy kislányt a parkban, és ami ezután történt, az mindenkit sokkolt!
Egy hűvös téli estén Tóth Gábor rendőrtiszt kapott egy hívást. Egy legfeljebb hatéves kislányt, Lilit találtak egyedül a helyi parkban. Egy hintán ült, lassan lengedezett előre-hátra, kis kezeivel szorosan fogva a láncokat. Amikor egy aggódó járókelő odasétált hozzá, hogy megkérdezze, eltévedt-e, Lili egyszerűen azt válaszolta: „Anya később jön értem.” De ahogy a nap lement és a levegő egyre hidegebb lett, senki sem jött érte. Ekkor érkezett a rendőrség a helyszínre.
Tóth Gábor megérkezésekor Lili még mindig a hintán ült, rózsaszín dzsekiben, a haja két kis copfba kötve, és egy megviselt plüssmacit szorongatott. Nem tűnt ijedtnek vagy nyugtalannak, csak várt... és várt.
„Szia, kicsim,” köszöntötte őt Tóth Gábor kedvesen, letérdelve, hogy szemmagasságba kerüljön vele. „Én vagyok Tóth Gábor. Hogy hívnak?”
„Lili,” felelte a kislány halkan. „Várom anyát.”
Tóth Gábor megpróbálta megnyugtatni. „Szia, Lili. Tudod, hol van most anya?”
„Azt mondta, hogy később jön értem,” válaszolta Lili egyszerűen. „Itt kell várnom rá.”
Egy hideg fuvallat söpört végig a parkon, amint az este sötétedett. „Mióta vársz itt, Lili?” kérdezte Tóth Gábor.
Lili kis homloka ráncba szaladt. „Délután óta,” mondta végül. „Anya el kellett menjen valahova.”
Az eset egyre rejtélyesebbé vált, és Tóth Gábor aggódni kezdett. „Lili, tudod anya telefonszámát? Vagy hol laktok?”
Lili csak rázta a fejét. „Nem, de anya mondta, hogy jön értem.”
„Rendben, Lili. Mit szólnál, ha velem jönnél a rendőrségre? Ott várhatnánk meg anyát. Itt kezd hideg lenni.”
Lili bólintott, és kézen fogva követte Tóth Gábort a járőrautóig, szorosan ölelve a plüssmacit.
Mi történt ezután? Az események váratlan fordulatot vettek. Kiderül, hogy...
⬇️?A teljes történet megrázó fordulatokat tartogat, amit az olvasók a kommentekben találhatnak meg.
Egy hűvös téli este volt, amikor Tóth Gábor rendőrtisztet értesítették. Egy legfeljebb hatéves kislányt találtak...
Mindenegyben blog 2025. január 29. (szerda), 06:54
Egy mozgássérült hajléktalan férfi odaadta kerekesszékét egy járni képtelen szegény kisfiúnak – öt évvel később a fiú megtalálta, hogy viszonozza a kedvességét
A város utcáin mindenki csak "Fuvolásnak" ismerte. Hatvan éves volt és gyönyörűen játszott a fuvolán. De volt egy másik oldala is a történetének: több mint 15 éve élt hajléktalanként, és egy fizikai fogyatékosság miatt kerekesszékhez volt kötve. Nap mint nap ugyanaz volt a rutinja: egy elhagyatott ház alagsorából, ahol élt, a városi térre ment, ahol fuvolázott mindazoknak, akik megálltak hallgatni. Közel 16 éven át semmi sem változott. De ezen a különleges napon minden megváltozott. A kis közönség között, akik összegyűltek, hogy hallgassák a játékát, volt egy nő, aki egy körülbelül 8 éves fiút tartott. Mindketten fáradtnak, sápadtnak és lestrapáltnak tűntek. A fiú mosolya, bár halvány volt, kivilágosodott, amikor meghallotta a zenét. Az anya mosolya követte – régóta nem látta ilyen boldognak a fiát. "Jöjjetek közelebb," mondta a fuvolás. "Majd tanítalak titeket." "De én nem tudok járni. Túlságosan fáj," válaszolta a fiú halkan. Abban a pillanatban a fuvolás rájött, hogy a fiú anyja nem engedheti meg magának a kerekesszéket. Az anya, saját kimerültségétől függetlenül, végigcipelte fiát a városon. Anélkül, hogy tovább gondolkodott volna, a fuvolás áttörte a fájdalmát, felállt a székéből, és odaadta azt az anyának. "Ez csak egy kiegészítő," mondta vigyorogva. "Nekem valójában nincs rá szükségem. Nem vagyok mozgássérült," hazudta. Nem számított arra, hogy öt évvel később, ugyanazon a téren, a fiú visszatér, hogy megtalálja. De ezúttal a fiú teljesen másképp nézett ki. És egyetlen okból tért vissza: hogy megköszönje a fuvolás életre szóló kedvességét. "TE?" kérdezte az öregember, amikor a fiú odalépett hozzá. ⬇️⬇️⬇️⬇️?A teljes történet megrázó fordulatokat tartogat, amit az olvasók a kommentekben találhatnak meg.
