Az újszülött meghalt a szülés közben!

Hirdetés
Az újszülött meghalt a szülés közben!
Hirdetés

Az újszülött meghalt a szülés közben, odaadták az édesanyjának, hogy elbúcsúzhasson tőle… Ami ezután történt az szinte hihetetlen!.

Kate és David Ogg nagyon szerették egymást, de hogy teljesen boldogok lehessenek, szerettek volna gyermeket is… Kate azonban hosszú ideig nem esett teherbe, mindössze az esküvőjük utáni harmadik évben, ekkor azonban az orvos elárult neki még egy jó hírt, tudniillik, hogy ikrei lesznek! Nem meglepő, hogy a leendő szülők boldogságát lehetetlen lett volna leírni.

/Elkezdtek hát felkészülni a babák eljövetelére\: berendezték a gyermekszobát, vettek járókát és persze rengeteg játékot\./

Hirdetés
Kate és David számára azonban a hatodik hónap már vészjóslóan telt, ugyanis idejekorán megindult a szülés.
Hirdetés
Az asszony nagyon nehezen szült. Az a nap tényleges megpróbáltatás volt nem csak számára, de az ikrek számára is. Kate tisztán emlékszik rá, hogy a szülése után odajött hozzájuk az orvos, és megkérdezte, hogy választottak-e már egy nevet a fiúknak. Azt mondták, Jamie-nek fogják nevezni. Ezután az orvos szomorúan rájuk nézett és azt suttogta: „őszintén sajnálom, de elvesztettük Jamie-t…”.
Hirdetés
Ezt hallván David lassan felesége ágyára ereszkedett.

Kate megkérte, hogy engedjék meg neki, hogy legalább egyszer kezében tarthassa a fiát, hogy búcsút mondhasson neki. A kisbaba nagyon hideg volt. Az asszony megkérte a férjét, hogy feküdjön le mellé, hogy ő is melegítse Jamie-t. Letette a kis testet közéjük, és elkezdte mondani halott gyermekének, hogy ő és az édesapja mennyire és vártak rá, és milyen csodálatos leánytestvére született.

Hirdetés
Azt is mondták a fiúnak, hogy otthon nagybátyja, nagynénje, nagymamái és nagypapái is várják. Beszéltek vele és sírtak.

Aztán mindenki legnagyobb meglepetésére Jamie egyszer csak elkezdett lélegezni, majd kinyitotta a szemeit és megfogta édesapja ujját apró kezével, mely alig volt nagyobb, mint a férfi körme.

Hirdetés
Jamie él!

Hirdetés

Az orvosok nem tudták, mit mondjanak, szóhoz sem jutottak a döbbenettől.

Nem találtak semmilyen orvosi magyarázatot erre a csodára, mert azt ők is elismerték, hogy ez csoda.

Hirdetés

Két évvel később a család ismét bővült, az ikreknek született egy kistestvére.

Ami Jamie-t illeti, egy boldog, egészséges gyermek, aki megannyi örömöt okoz szüleinek.

Népszerűsíteni akarom a honlapomat, ezért élek a lehetőséggel és új cikket publikálok itt!

2019. május 01. (szerda), 10:46

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 15:48
Hirdetés

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A gyerekek csak játszani mentek a partra, de Bence olyan dolgot talált, amiről azóta is beszél a környék

A parton felejtett kötélA folyó ezen a délutánon lustán kanyargott a fák között, mintha a nyár melege még a vizet is...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 14:29

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

A király egész életében rejtegette a lányát – a násznép sokkot kapott, amikor lekerült a vasálarc

 A vasálarc zárjaRéges-régen, egy magas falakkal körülvett királyi várban élt Miréna hercegnő, Dénes király és Ilona...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:58

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első napján térdre parancsolták – a végén mégis a hadnagy hajolt le a földre

Az első ebédA kiképzőközpont kapujánál még alig derengett, amikor Farkas Réka leszállt a buszról. A vállán katonai zsák...

Mindenegyben blog
2026. június 15. (hétfő), 07:55

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A nászéjszaka, amelyen nem a szerelem, hanem egy elhallgatott titok várta

A kulcsok áraAmikor először megláttam az új lakás kulcsait a konyhaasztalon, nem örömöt éreztem, hanem valami...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 12:01

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

A vőlegény az első tánc közben ellökte a menyasszonyt – másodpercekkel később mindenki megértette, miért tette

I. RÉSZ – A tánc előttA bérelt terem délután még hidegnek és idegennek tűnt, estére azonban megtelt élettel: a fal...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:15

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

A katonák kinevették a fiatal nőt a laktanya kapujánál, de fogalmuk sem volt, kinek a lányával beszélnek

I. RÉSZ – A kapu előtti reggelA laktanya előtt még nem oszlott fel a hajnali köd, amikor Barta Réka leszállt a buszról....

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 11:14

Megmarkolta a felügyelőnő gallérját, de nem támadni akart — egyetlen kérdése volt, ami mindent megváltoztatott

Megmarkolta a felügyelőnő gallérját, de nem támadni akart — egyetlen kérdése volt, ami mindent megváltoztatott

 A lánc a zubbony alattA délelőtti udvar nem volt hangosabb a szokásosnál, mégis minden zaj külön hallatszott benne: a...

Mindenegyben blog
2026. június 14. (vasárnap), 10:23

Nevettek a szakadt farmeres versenyzőn, de amikor rálépett a jégre, megfagyott a levegő a csarnokban

Nevettek a szakadt farmeres versenyzőn, de amikor rálépett a jégre, megfagyott a levegő a csarnokban

 A jég szélénA fedett jégpálya folyosóján vizes kabátok és korcsolyaélek fémes szaga keveredett. Nóra a sporttáskát a...

Hirdetés
Hirdetés