BESZÓLT A TESCÓBAN EGY MILLIOMOS NŐ, ENNEK A MUNKÁSNAK. A MUNKÁS NYÍLT LEVELET ÍRT NEKI, AMIT 160 EZREN OSZTOTTAK MEG 1 ÓRA ALATT
Hirdetés
Hirdetés
Egy hétköznapi, ám mégsem mindennapi sztori terjed a Facebookon,ami az amerikai Andy Ross-szal történt múlt hónapban.A férj egy nap a munkából hazafelé menet beugrott a boltba, aholfelkeltette egy kislány gyelmét. /Sejtette, hogy azért bámulta őtennyire, mert elég koszos volt, elvégre egyenesen a munkahelyérőljött\./
Hirdetés
Amikor sorban álltak a kasszánál, a lány még mindig nem vettele a szemét Andyről, ekkor már az anyja is rászólt, hogy ne bámulja.
Hirdetés
Aztán amikor már kifelé mentek a boltból, halkan ezt mondta a 7éves kislányának:
Látod, ezért kell iskolába járnod!”Ekkor a férj odament hozzájuk és megmondta nekik a magáét.“Először is, egy piszkos, de nagyon tanult ember vagyok. Nem csakérettségim van, de főiskolai diplomám és több orvosibizonyítványom is. A külsőm alapján azt feltételezni, hogyműveletlen vagyok, elég nagy tudatlanságra enged következtetni.”Ross ezután elmondta, hogy büszke a tetoválásaira, mert ezekjelképezik azt a munkát, amit az országáért végzett katonaiorvosként.
Hirdetés
Később társtulajdonosa lett egy cégnek, amely aszabadban való túlélésre és vadászatra tanítja az embereket.Kipróbálta az irodai munkát is, de az nem jött be neki, így végül azépítőiparban találta meg a helyét. Most már büszke arra, hogy résztvehet Amerika építésében, és minden egyes nap élvezi a munkáját.“Szeretem a kétkezi és a szabadtéren végzett munkát. Ez azzal jár,hogy néha piszkos leszek. Jól keresek, így probléma nélkül tudokgondoskodni a családomról.
Hirdetés
Tehát a külsőm egyáltalán nem tükröziaz intelligenciaszintemet vagy azt, hogy mennyi ideig tanultam.”Végül szép napot kívánt nekik, az anyát pedig megkérte, hogy ajövőben próbáljon meg ne előre ítélkezni az emberekről.A férvégül 8 tanulságot fogalmazott meg a történtek után:
1. Ne ítélj első látásra!2. Csináld és élvezd, amit szeretsz, így az sosem tűnik munkának.
Hirdetés
3. A zikaimunka a legjobb, mert jól megzethetik.4. A tanulás fontos, de a felsőoktatás nem garantál semmit.5. A tapasztalat, a kemény munka és az elhivatottság kell ahhoz,hogy sikeres karriered legyen.6. Ne legyél s.ggfej szülő, aki s.ggfejt csinál a gyerekeiből!7. Amikor valakit az intelligenciászintje és a tanultsága alapjánakarsz sértegetni, ne hagyd, hogy egy koszos ember kioktasson.8. Szükségem van egy zuhanyra.
Hirdetés
Andy Ross a Facebookon is közzétette a tanulságos történetét,amelyet már több mint 300 ezren kedveltek és 160 ezernél istöbben osztottak meg. Az biztos, hogy sokan tanulhatnak azesetéből…otpercpiheno.hu
2018. szeptember 12. (szerda), 17:29
Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:
A halott anyamedve mellett találta – így lett a 400 kilós grizzly a legjobb barátjaGyerekkora óta vonzották a...
Hirdetés
Mindenegyben blog 2026. július 27. (hétfő), 08:09
Vannak pillanatok, amikor egyetlen kopogás az egész életet kettévágja. Egy nagymama számára ez a pillanat akkor érkezett el, amikor közölték vele, hogy fia és menye egy súlyos autóbalesetben életét vesztette. A tragédia után hét összetört gyermek maradt szülők nélkül. Nem volt ideje azon gondolkodni, képes lesz-e ekkora terhet egyedül elviselni. Egyszerűen magához vette mind a hét unokáját, és megfogadta, hogy soha nem hagyja őket magukra. Tíz éven keresztül dolgozott, küzdött, vigasztalt és igyekezett pótolni mindazt, amit a gyerekek elveszítettek. A házban közben lassan újra felhangzott a nevetés, bár a szülők hiánya minden családi ünnepen érezhető maradt. A gyerekek felnőttek, de egyikük sem felejtette el azt az éjszakát, amely örökre megváltoztatta az életüket. Úgy tűnt, a múlt fájdalmas titkai már soha nem kerülnek elő. Aztán egy átlagosnak induló napon minden megváltozott. A legkisebb unoka egy poros dobozt talált a pincében, amelyet valaki gondosan elrejtett egy régi szekrény mögé. Amit a doboz rejtett, arra egyikük sem volt felkészülve. A pénzkötegek, a hivatalos iratok és a bejelölt útvonalakat ábrázoló térkép egy régóta őrzött terv nyomait mutatták. A régi papírokból egyre világosabban kirajzolódott, hogy a szülők a baleset előtt eltűnésre készültek. Hamarosan egy aktív bankszámla is előkerült, amelyen nemrégiben még pénzmozgás történt. A nagymama ekkor már tudta, hogy választ kell kapniuk arra a kérdésre, amelyet mindannyian féltek kimondani. Amikor három nappal később valaki bekopogott az ajtón, a család legrosszabb sejtése valósággá vált. A találkozás azonban nem a boldog viszontlátásról, hanem elhallgatott igazságokról, elhagyott gyermekekről és elvesztegetett évekről szólt. Ez a történet megmutatja, hogy a családot nemcsak a vérségi kötelék, hanem a kitartás, az áldozatvállalás és a mindennapi jelenlét tartja össze. És arra is választ ad, mit tett a nagymama, amikor végre megtudta, mi történt valójában az unokái szüleivel. Cikk a hozzászólásoknál! ?