Borzasztó, ami velem és a kisfiammal történt tegnap a Pestről Szolnokra tartó vonaton! Két ittas fiatal ült be mellénk a fülkébe és Ezt tették velünk!

Hirdetés
Borzasztó, ami velem és a kisfiammal történt tegnap a Pestről Szolnokra tartó vonaton! Két ittas fiatal ült be mellénk a fülkébe és Ezt tették velünk!
Hirdetés

"Sziasztok! A nagyobb facebook csoportokba már közzétettem, de szeretném ide is beküldeni történetem, hogy jártunk tegnap a kisfiammal a Budapestről - Szolnokra tartó úton.

/Tegnap a 15\:15\-kor Budapest keletiből Szolnokra tartó vonatra ültem fel a 8 éves kisfiammal, Áronnal\./

Hirdetés
Mentünk meglátogatni anyukámékat. Felszállás után pár perccel találtunk is egy üres kabint, ahova beültünk. Minden rendben is ment, jött a kalauz, jegyeket megnézte utána stb.
Hirdetés
Körülbelül fél órára rá bejött 2 csapzott fiatalember,(gondolom az egyik állomáson szállhattak fel) nem akarok általánosítani és az örök faji vitába belemenni, de szerintem romák lehettek kinézetük alapján. Tehát beültek, azt se kérdezték, hogy szabad e a hely, hanem fogta magát a két srác és beült az egyik a fiam mellé, a másik meg mellém. Már ekkor bűzlöttek a pia szagtól. Ezután az egyik elővett egy első ránézésre vodkás üveget és elkezdett inni.
Hirdetés
Majd elkezdett először engem majd a kisfiamat kínálgatni.

- Mondtam nem kérek, köszönjük. Csak nem értette meg, erőszakoskodott.. - Ekkor már féltem. De mikor vagy harmadjára mondtam neki, akkorra nagy nehezen megértette.. 10 -15 perc csend megint. egymással beszélgettek, nem szóltak hozzánk, csak ittak és bárgyú módon röhögtek. Ekkora nem tudom mi történhetett, gondolom jobban beütött a pia, de elkezdték a kisfiam hátitáskáját nézegetni, majd kicipzározták.

Hirdetés
.!! Ekkora azonnal rájuk üvöltöttem, hogy hogy képzelik!! Erre az egyik hülye gyerek fogta magát és nyakon öntött a piájával majd mondta, hogy hallgassak, vagy olyat tesz, amit megbánok, itt már szinte remegtem az idegtől, de mondtam rendben, ha kimennek a fülkéből akkor nem sikoltok..! Mire ezt kimondtam, már jött is egy pofon a másik "gyerektől".. Nagyon megijedtem és elkezdtem sikítani, ekkor gondolom már ők is látták, hogy jobb innen menni, vagy féltek, hogy lebuknak nem tudom.
Hirdetés
. de fogták magukat és kirohantak a kabinból. Már majdnem megérkeztünk Szolnokra. Próbáltam összeszedni magam a kisfiam előtt és lenyugtatni, aki csak nézett a félelemtől könnyes szemekkel maga elé..némán...

Pár perc és leszállunk- mondtam neki.. Ezután már megérkeztünk az állomásra és gyorsan el is hagytuk a vonatot. Se erőm se idegzetem nem volt a kalauzzal( aki természetesen ezalatt nem jött megnézni a jegyeket, miért is jött volna.

Hirdetés
.) vagy akárkivel beszélni akkor erről, gondolom ez a két senkiházi tizenéves már rég kereket oldott.. (Most gondolom, sokan kérdezik magukban, na de mégis, hogy nézhettek ki? Igazából az a tipikus lázadó 14-15 éves kamaszfiús kinézet, felzselézett fekete haj, piros kockás ing és szakadt farmer.. nem mondom biztosra, hogy romák voltak, de a barna bőrszín alapján én arra tippelnék..)"

 

Sajnos ilyen világban élünk, ahol az ember már nem tud nyugodtan utazni a gyermekével, mert attól kell rettegjen, hogy mikor éri valami inzultálás! Annyi ilyen kamasszal találkozik az ember, akik semmiféle nevelést nem kapnak otthon! Úgy látszik, már "divat" a gyereket nevelni a szülőnek! Csak sajnos az a baj, hogy az élet, ilyen huligánokat nevel belőlük!

Köszönöm, hogy elolvastátok a történetemet!

Felháborodottan de tisztelettel:

Filó Magdolna

Hirdetés

 

2018. április 25. (szerda), 15:39

Segítsd a munkánkat egy Facebook megosztással! Megosztáshoz kattints az alábbi gombra:

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Cikkajánló

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 13:11
Hirdetés

Fent rekedt a tetőn, miután ledöntötték a létrát – egy kutya mentette meg a helyzetet

Fent rekedt a tetőn, miután ledöntötték a létrát – egy kutya mentette meg a helyzetet

A tető pereménA délutáni levegő fülledten ült meg a kisvárosi utcában, mintha a nyár nem akarna továbbmozdulni, pedig...

Hirdetés
Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 13:07

Egy nőnek tudnia kell, hol a helye – a mondat, ami után egy anya mindent megváltoztatott

Egy nőnek tudnia kell, hol a helye – a mondat, ami után egy anya mindent megváltoztatott

A vacsora, ahol minden megváltozottAz étterem túl elegáns volt ahhoz, hogy bárki hangosan beszéljen, mégis valahogy...

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 13:04

Anya, ez nem a mi babánk” – a kislány megérzése majdnem tragédiát előzött meg

Anya, ez nem a mi babánk” – a kislány megérzése majdnem tragédiát előzött meg

A név, ami nem lehet véletlenA kórterem ablaka résnyire nyitva volt, a márciusi levegő hűvös szaga keveredett a...

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 12:59

Egy nővér elvesztette az állását – majd egy motoros miatt hihetetlen dolog történt

Egy nővér elvesztette az állását – majd egy motoros miatt hihetetlen dolog történt

Az a nap, amikor minden kifordultA győri kórház gyermekosztályán a délutáni fény tompán szűrődött be az ablakokon,...

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 12:51

Azt hitték, megőrült a családi kutya… aztán kiderült, mi van a fal mögött

Azt hitték, megőrült a családi kutya… aztán kiderült, mi van a fal mögött

A fal mögötti zajA kislányom, Lili alig múlt nyolc hónapos, amikor a köhögése elkezdődött. Először csak legyintettem...

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 12:47

Kirúgta, mert evett az irodában – másnap őt nem engedték be az épületbe

Kirúgta, mert evett az irodában – másnap őt nem engedték be az épületbe

Egy ebédszünet, ami nem az voltA negyedik emeleti irodában már dél körül megült a levegő, mintha a radiátorok is...

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 12:41

Csak egy liter tej hiányzott – de ami utána jött, az elképesztő

Csak egy liter tej hiányzott – de ami utána jött, az elképesztő

A pénztárnálA Spar neonfénye hidegen csorgott végig a polcokon, mintha mindent egyformára akarna mosni: a dobozos...

Mindenegyben blog
2026. március 22. (vasárnap), 12:37

A szerető előtt alázta meg a feleségét – nem számított, mi jön utána

A szerető előtt alázta meg a feleségét – nem számított, mi jön utána

A felmosó és a csendA hátsó mosókonyhában a neonfény hidegen vibrált, mintha maga sem akarna itt lenni. A klórszag...

Hirdetés
Hirdetés