Drága nagymamám lebénult bal oldalára, az idegosztályról a krónikus belgyógyászatra rakták a sóstói úti kórházba Nyíregyházán. Na, oda ne kerüljön ember.. kb./50 betegre van két\-három nővér\./

Egyszer, amikor mentem be mamához ki volt kötve mindkét keze, kérdeztem miért, a válasz az volt, hogy próbálta leszedni az ágyneműhuzatot, vagy ilyesmi. Ez sem olyan ok, amiért le kéne kötözni, de hogy a bal bénult kezével miért tették ezt, senki nem tudta megmondani. Az etetés, az inkább tömés. Nincs idejük, hogy a beteg megrágja a falatot, fulladásig nyomják az ételt, majd mikor már nem fér a szájába több, mennek tovább, mondván, jól lakott.

Otthon sajnos  rosszabbodott az állapota, sajnos a légzése is akadozott emellett eleve szívbeteg volt, így a körzeti vissza akarta utalni ugyanide, de mondtam, hogy nincs az a pénz.

Ez szombat este volt, amikor megnéztem. Szegénykémnek a géz átázott a pisitől a farcsontjánál. Gyorsan gézt akartam kérni, mikor közölték, hogy nincs, mivel külön csoport jön minden nap rendbe rakni, kezelni a sebeket, kivéve hétvégén! Rohantam az ügyeletes gyógyszertárba, hogy rendbe rakjam a napi említett összegért.

 Drága nagymamám távozott közülünk, leállt a szíve hajnali háromkor. Csak azt mondja meg valaki, hogy ezt érdemli egy olyan hölgy, aki 52 évet ledolgozott és fizette a tb-jét ennyi időn át? Ezt az ellátást? Ez a magyar egészségügy? Magam részéről csak annyit, hogy minden nap azért imádkozom, hogy ne éljem meg a látottakat, és minden este eszembe jutnak azok az emberek (mérhetetlen fájdalmam mellett, hogy elveszítettem a nagymamám), akik ezt élik meg utolsó perceiben, hogy hogy tudnék rajtuk segíteni.

A fotó illusztráció